Mick Schumacher aláírt a Haas-hoz, és ezzel egy igen elit, ám a közhiedelemmel ellentétben nem is olyan szűk csoport tagja lesz 2021-től. Ez pedig tökéletes alkalom arra, hogy Dombai Gábor vendégposztoló közreműködésével, egy négy részes cikksorozatban sorra vegyük a családokat, akiknek több tagja is megfordult a száguldó cirkuszban, Andrettiéktől egészen Winckelhockékig. Persze azok sem maradnak ki, akik előtt ott van még az esély. Jöjjön az első rész! 

Az Andretti család

Az Andretti család egy igazi petrolhead família. Talán a legnagyobb dinasztia az autósport történelmében. Mario 1940-ben született és olasz autóversenyzőként csak egy álma volt. Ferrarival győzni az F1-ben. A szamárlétrát már az USA-ban járta meg, miután a család ’55-ben elköltözött Olaszországból, és persze sorra nyerte a versenyeket. 1968-ban mutatkozott be az F1-ben a Lotussal, de pont rosszkor volt rossz helyen, ráadásul nem fordított hátat az Indynek sem, és egyszerre indult mindkét bajnokságban. 1970-re átment a March-hoz ahol már megvillant tehetsége egy dobogó formájában, ami elég is volt ahhoz, hogy Ferrari esélyt lásson arra, hogy egy olasz pilótával legyen bajnok a csapata. Mario meg is nyerte rögtön első versenyét, de utána megint nem jöttek az eredmények, ezért inkább visszament a Lotushoz, ahol komoly változások történtek. ’77-ben harmadik lett a bajnokságban, ‘78-ban pedig végül világbajnok lett. Ezután viszont zuhanni kezdett a teljesítménye és az utolsó 4 évében összesen 2 dobogót szerzett. ‘82-ben a Williamstől intett búcsút az F1-nek, s úgy döntött, csak az IndyCarra koncentrál. Két ezüstérem és egy bajnoki cím, valamint egy egy Indy500 győzelem lett a jutalma. Ezen kívül pedig még jó pár sorozatban végzett az élen hosszútávú versenyeken is. Fiával is versenyzett együtt, méghozzá három Le Mans versenyen is, és egyszer össze is jött nekik egy harmadik hely. Utoljára 2000-ben, 60 évesen állt rajthoz Le Mans-ban LMP1 kategóriában, David Brabham és Jan Magnussen társaként. És a mai napig ő vezeti az IndyCar 2 személyes autóját a VIP vendégekkel.

Mario Andretti neve az amerikai popkultúrában a gyorsaság szinonímája. Ikertestvére, Aldo sajnos nemrég hunyt el és kevesen tudják, de ő is versenyzett. Egy súlyos balesetben komoly sérüléseket szenvedett és kómába esett koponyatörés miatt. Miután felépült, egyből visszatért a versenypályákra, de ’69-ben egy Des Moines-ben rendezett sprintversenyen kicsúszott, és egy szaltó után a korlátban végezte. Ezután hagyta abba a versenyzést Mario kérésére.

Marionak két fia, Michael és Jeff is versenyzésre adta a fejét. Michael ’62-es születésű, és ő is rengeteg szériában kipróbálta magát. Egyenes útja volt az IndyCarba, amit meg is nyert 1991-ben. De Indy pályafutása során jó párszor volt 2. és 3. is a végelszámolásnál. 1993-ra ajánlatot kapott a McLarentől, hogy legyen Senna csapattársa, de nem igazán sült el jól az F1-es kaland. Összesen 7 pontot szerzett és egy dobogót Monzában. Az utolsó 3 versenyre pedig már a fiatal Mika Hakkinen ült a helyére. Ekkor visszatért a tengerentúlra versenyezni és ott is maradt, nem is eredménytelenül.

Itt most befejezem az Andretti család sztoriját, mert kapni fognak egy külön posztot a közeljövőben.

Az Ascari család

Bizony, 1952 és '53 világbajnoka, Alberto Ascari is egy ilyen család tagja. Persze édesapja még nem versenyezhetett az 1950-ben életre hívott F1-ben, de Antonio Ascari kora egyik leghíresebb autóversenyzője volt és Enzo Ferrari csapattársa az Alfa Romeonál. Például 1925-ben úgy nyert Spa-Francochamps-ban (Persze, nem a mai vonalvezetésen), hogy az egyik boxkiállása alatt evett és ivott is egy keveset. Ferrari nagyon jó viszonyt ápolt Ascarival, és csapatában aztán Alberto 4 évet húzott le, ebből pedig 2 két alkalommal világbajnok lett. Második címe után elhagyta a csapatot a Lancia kedvéért, de nem jött be a váltás, mert azok el sem készültek az autóval. Az Ascari család sajnos életét adta a versenyzésért, és mindketten 36 évesen vesztették életüket.  Antonio 1925 július 26-án halt meg a Francia Nagydíjon, egy Alfa Romeo P2-es volánja mögött, míg Alberto szintén egy 26- ai napon, csak ő 1955 májusában egy Ferrari teszt közben, Monzában.  A kanyar azóta viseli nevét a legendás pályán. 

A Bianchi család

Lucien Bianchi 1934-ben született, és kora egyik legkiválóbb túraautó versenyzője volt. Jó pár 6, 12 és 24 órás versenyt megnyert pályafutása során. 1957-ben és 1964-ben kategóriagyőztes volt Le Mans-ban (Ferrarival), 1968-ban pedig abszolút győztes lett Pedro Rodriguezzel egy Ford GT40-el. Az F1-ben 1959-ben debütált, bár sosem ment teljes szezont. 1968-ig összesen 19 nagydíjon indult, kisebb csapatoknál, azonban így is sikerült egy dobogót szereznie Monacóban, ’68-ban. 1969-ben, egy Le Mans-i teszten vesztette életét, miután kigyulladt az autója. Lucien unokaöccsének a gyereke, Jules Bianchi 1989-ben született és 2007-ben kezdett el versenyezni az open wheel kategóriákban. Nem is kellett sok idő, hogy rájöjjenek, mennyire tehetséges. Elég gyorsan lépkedett a ranglétrán, és a Ferrari akadémia tagja lett rövid időn belül. Ezután (persze miközben versenyzett), ’11-ben a Ferrari, majd ’12-ben a Force India tesztpilótája lett, 2013-ban pedig bemutatkozott a mezőnyben is a Marussia pilótájaként. A mezőnyvégi csapatnál nem volt könnyű, de nem vallott szégyent, és akár nagyon komoly karrier is lehetett volna ebből, de sajnos a 2014-es esős Japán Nagydíjon megcsúszott egy vízátfolyáson, és teljes sebességgel nekiütközött a darunak, amely épp Sutil autóját igyekezett menteni. Jules azonnal eszméletét vesztette és már nem is ébredt fel belőle, 2015. július 17-én pedig elhunyt. Jules keresztfia pedig nem más, mint Charles Leclerc.

A Brabham család

A Brabham család egy igazi autósport dinasztia. Az ausztrál Jack Brabham 1926-ban született és minden idők egyik legnagyszerűbb F1 bajnoka lett, hiszen ’59-ben, ’60-ban és ’66-ban is felért a csúcsra. Ráadásul a harmadik címét saját csapatával nyerte meg, amit 1962-ben keltett életre. És ha ez nem lenne elég, 1967-ben szó nélkül hagyta, hogy csapattársa és egyben alkalmazottja Danny Hulme elcsenje az orra elől a bajnoki címet, ami jelzi, sportemberként is a legnagyobbak között a helye. Nem véletlenül ütötték lovaggá, vagy neveztek el róla már életében városrészt Perth-ben. Imádta a versenyzést, és ennek megfelelően többször is indult Le Mans-ban, a Buthurst 1000-en és a WSC-ben is. A csapatot 1970-ben eladta üzlettársának, Ron Tauranacnak, akitől 2 év után Bernie Ecclestone vette meg és ’87-ig ő volt a tulajdonos. A név megmaradt és a Brabham egészen 1992-ig a mezőny tagja volt. Olyan nevek szolgálták az istállót Brabham távozása után is, mint Lauda, Piquet, Watson és Patrese. Külön érdekesség, hogy mindkét Hill is versenyzett a csapatban, és hogy még szebb legyen a történet, fia, David is itt mutatkozott be 1990-ben az F1-ben. David Brabham 1965-ben született és természetesen egyenes útja volt az autósportba, bár neki nem sok babér termett az F1-ben. ’90 végén kiszorult a csapatból, ezzel az F1-ből is ideiglenesen. ’94-ben visszatért a Simtek színeiben, de ott sem tudott maradandót nyújtani, és a két szezonja alatt mindössze hétszer ért célba, pontot pedig egyszer sem sikerült szereznie. De azért nem egy kutyaütő versenyzőről beszélünk! Meg kell jegyezni, hogy a Le Mans-i 24 órás viadalon jó párszor a legjobb 10-ben végzett, és 2009-ben meg is nyerte azt (Wurz és Gene voltak a társai) egy Peugeot-val. Bathurst 1000 trófeáját is bezsebelte 1997-ben, méghozzá bátyjával, Geoffal, aki szintén autóversenyző volt. Can-Am bajnoki címet megnyerte ’81-ben, zsinórban négyszer az IMSA sorozatot (’88-’91) és ’93-ban Le Mans-ban is a dobogó legfelső fokára állt. És ha mindez nem lenne elég, volt egy harmadik fiú is. A Brabham klán középső szülötte, Gary. 1988-ban a Formula 3-ban 2. lett (megverve Damon Hillt), ’89-ben a Brit Formula-3000 bajnoka lett. Rengeteg szériában indult, de a sikerek nehézkesen jöttek. Ő is megjárta az F1-et, méghozzá a botrányos Life csapattal, de két verseny után elege lett belőlük. Azért összejött neki egy Sebring 12 órás győzelem, méghozzá Geoffal együtt a volánnál. A Brabham márkanév a mai napig létezik, a család tulajdonában van, és gyárt hatalmas teljesítményű sportautókat, elsősorban pályaversenyzésre.

A Brambilla család

Ernesto 1934-ben született és mootorversenyzőként kezdte karrierjét 350cc kategóriában. Nem volt a legsikeresebb, de azért egy dobogó összejött neki ’59-ben Németországban. Összesen két F1-es futamon indult, mindkétszer szülővárosában, Monzában. Először 1963-ban a Scuderia Centro-val, majd ’69-ben maga Enzo Ferrari adott neki egy autót a nagydíjra, de nem tudta befejezni a versenyt. 2020 augusztusában halt meg. Öccse, Vittorio bár csak 2 évvel volt fiatalabb, mégis sokkal később kezdte meg karrierjét, cserébe az hosszabb és sikeresebb volt bátyjáénál. 1970-ben kezdett az Formula 2-ben és ’74-ben mutatkozott be az F1-ben a March-nál. ’77-re váltott és két szezont lehúzott Surtees csapatában, majd végül az Alfa Romeonál fejezte be, 1980-ban. Karrierje alatt 15.5 pontot szerzett és csak egyszer állt dobogón, a ’75-ös osztrák nagydíjon. Azonban, ha már ott volt, annak rögtön a legmagasabb fokára állt. 2001-ben hunyt el.

A Fabi család

Teo 1955-ben született és nagyon szépen, ahogy illik, végigjárta a ranglétrát az F1-ig. ’82-ben a Toleman csapatnál mutatkozott be az F1-ben, ‘83-ra viszont inkább az IndyCart választotta, ahol 2. lett év végén. ’84-ben visszatért a Brabhammel és mindkét szériát egyszerre próbálta és egy-egy dobogója lett. Majd visszament a Toolmanhoz, miután Senna eligazolt a Lotusba és azok után is maradt a csapatnál, hogy az átalakult Benetonná, de sokkal többször esett ki, mint látta meg a kockás zászlót. Azért három pole-t és két dobogós helyezést így is összeszedett, amiből látszik, nem volt éppen botlábú. ’87 végén búcsút intett az F1-nek és visszatért a tengerentúlra. Öccse, Corrado 1961-es születésű. Formula 2-es bajnokként érkezett az F1-be, de nem igazán tudott semmi emlékezeteset mutatni. Az 1983-as szezonban kétszer ért célba pont nélkül, majd ’84-ben Teot helyettesítette a Brabhamnél 3 futamon. Megpróbálkozott ő is az IndyCarral, de az a kaland sem nyerte el a tetszését, és inkább már csak kisebb versenyeken indulgatott ezután.

A Fittipaldi család

Ha Brabhamékre azt mondjuk, igazi autósport klán, ez a brazil Fittipaldi családra is igaz. A testvérek sikeres go-kart építő, és autó tuning vállalkozást futtattak odahaza Brazíliában, miközben maguk is versenyeztek junior Formula kategóriákban. Aztán Emerson eljutott a Formula 1-ig, és két világbajnoki címével hamar le is tette névjegyét. Kisvártatva Wilson is követte őt, de némi csavarral. A saját maga által alapított csapat volánja mögött. Wilson egy évet húzott le eredmények nélkül, s hogy még nagyobbat csavarjanak a történeten, Emerson váltotta őt egyenesen a McLaren-től érkezve. A csapat rendszerint egyetlen autóval operált, azt is Emerson vezette, de időnként egy másik brazil, Ingo Hoffmann is lehetőséget kapott. 1980-ban váltottak állandó két autós felállásra, mikor is Emerson mellé Keke Rosberg érkezett. Mindketten dobogót szereztek abban az évben, ám a csapat legsikeresebb szezonja mégsem az volt, hanem a ’78-as, mikor Emerson még egyedül küzdött, majdnem futamot is sikerült nyerniük egy szerencsés alkalommal, s végül hetedik helyen zárták a konstruktőri pontversenyt, ami nem kis teljesítmény egyetlen autóval. Aztán az „isteni Emo” beleunt a száguldó cirkuszba, s átruccant a tengeren túlra, ahol lényegében azonnal földbe döngölte az Indy mezőnyét. A csapat egyébként két évvel Emerson távozását követően meg is szűnt.

Viszont, Wilson fia, Cristian a kilencvenes évek első felében sikerrel eljutott az F1-ig. A név azonban nem mindig kötelez. Hiába a híres felmenők, nem sikerült komoly csapathoz szerződnie. Bár mind az Arrows, mind a Minardi színeiben szerzett pontokat, lelkesedése az F1 iránt hamar elszállt, s ő is az IndyCarba távozott, ahol azért valamivel szebb pályafutást tudhatott magáénak.

Ám hogy a család aktuális maradjon a száguldó cirkuszban, arról Emerson unokája, Pietro gondoskodott, aki a 2020-as szezon utolsó két nagydíjára ugorhatott be a Haas csapathoz Romain Grosjean horrorisztikus balesetét követően. Bár maradandót talán esélye sem volt letenni az asztalra eme kis beugrással, az sem kizárt, hogy ez marad majd az egyetlen jelenése. Azzal viszont már be is került a történelemkönyvekbe, hogy ő az első unoka, aki kormányt ragadhatott az F1-ben.

A sornak azonban még nem biztos, hogy vége, hiszen Pietro öccse, Enzo is lépked a ranglétrán. Sokat nem láthattunk tőle, de a Ferrari akadémia tagja, és ’18-ban begyűjtötte az olasz F4 bajnoki címét, jelenleg pedig az F3-ban edződik.

A Hill család

A Hill családnak együttesen három bajnoki cím adatott meg, ám a körülmények, és a további adalékok igazán magukért beszélnek. Graham Hillt nem véletlenül nevezik Mr. Monaconak. Évtizedekig ő tartotta a rekordot a hercegség utcáin elért legtöbb futamgyőzelemmel. Ezenfelül hozzá fűződik a Tripla Korona kihívás „létrejötte”, amit rajta kívül senkinek sem sikerült ez idáig végrehajtania. Ő az egyetlen versenyző, akinek sikerült a Monaco győzelem mellett (először ’63-ban) megnyernie a Le Mans 24 órás versenyét (’72-ben), és az Indianapolis 500 mérföldes futamát is (’66-ban). Ezt a hármast aztán Hill után többen is hajszolni kezdték (legutóbb Fernando Alonso), de ez idáig senkinek sem sikerült összehoznia. 1975 augusztusában jelentette be, hogy visszavonul a versenyzéstől, de sajnos nem élvezhette a versenyzés nélküli életet. Egy Paul Ricardon tartott novemberi tesztről a saját repülőgépével tartott hazafele és London közelében lezuhant.

Fia, Damon, motoron kezdte a karrierjét, autóval csak 1983-tól, vagyis 23 éves korától versenyzett. F1-es pályafutását a Brabhamnél kezdte a '92-es spanyol GP-n, 31 éves korában, ami már akkor is idősnek számított ahhoz, hogy valaki elkezdje az F1-et. Ugyanebben az évben a Williams tesztpilótája is volt, velük később aláírt '93-ra, amikor Patrese elment a Benettonhoz. 1996-ben szerezte meg egyetlen bajnoki címét nem kis nevek ellen csatázva, ugyanis igazi ellenlábasai a legendás Michael Schumacher, valamint Jacques Villeneuve voltak, kik szintén helyet érdemelnek a listán majd. Damon végül több futamgyőzelemmel zárta pályafutását, mint édesapja, ám hozzá fűződik az az igazán meglepő tény is, hogy már féllábbal világbajnokként csapat nélkül maradt a következő esztendőre, minek hírét maga is csupán a sajtóból tudta meg. Egy Arrows-os kitérő után a feltörekvő Jordan kínált neki ülést, és a ’98-as belgiumi győzelmét a mai napig emlegetni szokták, ahol a csapat első és egyetlen kettős győzelmét szerezték Ralf Schumacherrel (ez később még szóba kerül).

Úgy tűnt egy ideig, hogy a Hill család egy harmadik generációs versenyzőt is biztosít, mert Damon fia, Josh is versenyzett együlésesben néhány évig, és az F3-ig vitte 2013-ban. Ő azonban utána visszavonult a versenyzéstől. 

A Magnussen család

Az 1973-ban született Jannak sohasem az F1 volt az elsődleges célja, bár formula autókban kezdte a karrierjét. Miután ’94-ben megnyerte a brit F3 bajnokságot, a túra autózást választotta és egyszerre indult a DTM-ben, valamint a túra autó bajnokságban a Mercedes versenyzőjeként. Szóval, mikor a ’95-ös Csendes-óceáni GP-n helyettesíteni kellett Hakkinent, kézenfekvő volt, hogy ő vezesse a McLaren-Mercedest és bemutatkozzon a királykategóriában. 1996-ban tett egy rövid kitérőt a CART-ban, majd ’97-ben visszatért az F1-be a Stewart versenyzőjeként. Az első évet pont nélkül zárta, a következőben pedig pont miután megszerezte élete első F1-es pontját, Stewart kirúgta és Jos Verstappent ültette a helyére. ’99-ben visszatért az USA-ba és futott pár versenyt a tengerentúli sorozatban, de végül visszatért ahhoz, amit igazán szeretett, és azóta is minden évben ott van Le Mans rajtrácsán. A mérlege pedig egészen kiváló: 4 arany, 4 ezüst és 1 bronz GT kategóriában. Ezen kívül bezsebelt egy Daytona 24 győzelmet, és két WeatherTech bajnoki címet.

Fia, Kevin 1992-ben született és a McLaren pilótanevelő programjában tanulta meg a szakmát. Ő sem járta végig a szokásos utat, és a Formula Renault megnyerése után Ron Dennis egyből a mélyvízbe dobta Button csapattársaként. Bár rögtön egy dobogóval nyitott Ausztráliában, utána már nem tudta tartani a lépést, a csapat erősen lejtmenetbe került. Ennek ellenére Dennis bízott benne, nagy tehetségnek tartotta, és őt akarta ’15-re Alonso csapattársának, de a belső viták miatt végül csak tartalékpilóta lett. Bár volt szerződése más szériába, ez füstté vált, amikor a téli teszteken Alonso hatalmasat bukott, és helyettesítenie kellett őt az első nagydíjon. ’16-ra a Renault kínált neki szerződést, de csak 7 pontot tudott gyűjteni és év végén el is váltak útjaik, viszont máris jött az újabb ajánlat a HAAS-tól. Az első két évben jól ment a dánnak, sokszor ért be pontszerző helyre, bizonyítva azt, hogy nem veszett el a tehetsége. Na, meg azt, hogy semmitől sem riad vissza, amivel nem éppen pozitív hírnévre tett szert. De az, hogy egy újonc csapatot GRO-val együtt a harmadik évében a konstruktőri 5-ik helyre vittek be, nagyon komoly teljesítmény. Aztán ahogy az autó egyre gyengébb lett, úgy maradtak el az eredmények is és végül úgy döntöttek a felek, nem újítják meg a 2020 végén lejáró szerződést. Persze egy pilóta, aki lehúzott 6 teljes szezont az F1-ben, nem is eredménytelenül, igencsak kapós a piacon, és gyorsan atlált is magának helyet az IMSA-ban Chip Ganassinál. És ki tudja… Onnan már csak egy ugrás az IndyCar.