2020. ápr 10.

Egy kis történelem 3.rész - HAAS

írta: F1rka
Egy kis történelem 3.rész - HAAS

Kényszerű szünidő van az F1-ben is, és egyelőre bizonytalan, hogy hol és mikor kezdődik el a szezon.  Ezért úgy döntöttem, bemutatom a csapatok történelmét, igazságosan, abc  sorrendben.

3.rész:  Haas

A Haas 2016-ban állt fel a rajtrácsra először, de a csapat története igazából 2010-ben kezdődött, amikor a NASCAR csapat tulajdonos Gene Haas-nak még eszébe sem jutott az F1.

2010-ben új csapat jelent meg a rajtrácson Virgin Racing néven. A tulajdonos Nick Wirth nem volt kezdő, alsóbb kategóriákban nagy tiszteletnek örvendett, Hamilton és Raikkönen is nála kezdte a pályafutását. Viszont a legfelső kategóriába beletört a bicskája. Akkoriban a szabályok nagyon nem kedveztek az újonc kis csapatoknak és ez be is bizonyosodott. 2 év  és nulla megszerzett  pont után a Virgin elhagyta a csapatot és a név Marussia  F1 Team-re módosult.  A következő két évben szintén nem szerzett pontot a csapat, a Cosworth motor nem tudta felvenni a versenyt a többiekkel.

’14-ben a Cosworth kivonult a sportból, a csapat pedig megállapodott a Ferrarival. Cserébe az egyik autóba beültették az olaszok saját nevelésű pilótáját, Bianchit. Az üzlet kifizetődött, Bianchi megszerezte a csapat első pontjait a monacoi nagydíjon. Az öröm sajnos nem tartott sokáig, Jules Bianchi az október 5-i esős és kaotikus japán nagydíjon súlyos balesetet szenvedett. 2015. július 17-én hunyt el a kórházban. Senna ’94-es balesete óta ez volt az első haláleset az F1-ben.

A Marussia hiába küzdött hősiesen, a vége az lett amit már mindenki előre látott. 2014 végén bejelentette a csapat, hogy csődbe ment. 2015 elején viszont jött a megmentő, és Manor Marussia F1 Team néven hirtelen feltámadt a csapat. A megvétel oka az volt, hogy Bianchi 2 pontja miatt járt nekik pár milla az F1-től. Viszont ekkor már nem volt idő egy új autó tervezésére, tehát külön engedéllyel átalakították az előző évi autót és azzal versenyeztek. Az autó megbízható volt, ellenben lassú, és bár jött pár szponzor, ismét 0 pont állt a nevük mellett év végén. Viszont sikerült megszerezni 2016-ra a Mercedes motorjait, hozzá a németek tartalékpilótáját és az előző év DTM bajnokát, Pascal Wehrleint. Wehrlein elhozta a csapatnak az első pontját egy 10-ik hellyel Ausztriából. Úgy tűnt, minden rendben lesz, de év végére a Sauber 2 pontot gyűjtött össze és ezzel a Manor a 11-ik lett. Ez azt jelentette, hogy nem kapnak pénzt az FIA-tól és bezárhatják a boltot ismét. A csődeljárás közben pedig feltűnt egy Gene Haas nevű amerikai.

bianchi-marussia.jpg

Jules Bianchi - Marussia F1 Team

Gene Haas nem egy buta ember. Egy igazi birodalmat hozott létre, ami gépgyártással, főleg CNC gépekkel foglakozik. Jelenleg körülbelül 170 gyára van 80 országban a Haas Automation-nak. 2002-ben, jó amerikaiként elindította NASCAR csapatát úgy, hogy mindent vettek (motort, karosszériát), majd a kis mérnöki gárda azt fejlesztette tovább. Ez komoly marketing értéket hozott létre, mint utóbb kiderült. 2008 óta, amikor is csatlakozott a csapathoz Tony Steart kétszeres bajnok pilóta, két bajnoki címet nyertek.

Haas úgy döntött, hogy komoly marketing kell a továbbiakban az európai és ázsiai piacokhoz, és most is az autósporthoz nyúlt. 2014-ben úgy döntött, hogy belevág az F1-be, és bár az engedélyt megkapta az FIA-tól a következő évre, úgy döntött, csak 2016-ban indul a csapat. Közben felépített egy főhadiszállást Kannapolisban , tanulmányozta a szabálykönyv rá vonatkozó részeit, majd nyélbe ütött pár üzletet. Közben megvette a csődbe ment Marussia csapatot az angliai banbury-i főhadiszállással együtt.

A haditerv a következő lett: minél kevesebb embert alkalmazni és minél több mindent készen megvenni. Viszont először is kellett neki egy jó csapatfőnök, aki tudja, hogy működik a sport. Kis kutakodás után ráakadt Günther Steinerre aki a Jaguar és a Red Bull technikai igazgatója is volt. Motorpartnernek megfűzte a Ferrarit, ráadásul,mivel jól kitanulmányozta a szabálykönyvet, rájött,hogy az autó egységeinek a 70%-át simán megveheti tőlük. Az olaszok pedig belementek az üzletbe, sőt. Mivel Gene nem nagyon akart bíbelődni a hosszadalmas és igen drága karosszériával, beajánlották őt a híres Dallara versenyautó tervező műhelybe, és hipp-hopp... kész is lett egy F1-es autó. Ráadásul a sporthoz mérve, fillérekből. Versenyzők viszont még nem voltak. A Lotustól távozó Grosjean szabad préda volt, a másik ülésbe pedig az üzlet részeként a Ferrari nevelésű Gutiérrez ült.  A többi privát csapat keményen bírálta a Haas-Ferrari üzletet, de mivel minden szabályok szerint zajlott, az FIA lerázta őket.

Az első futam történelmi volt. Grosjean pontszerző lett, ezzel első amerikai csapatként szereztek pontot. A szezon első fele jól alakult, de a fejlesztési versenyben lemaradtak. Ráadásul Gutiérrez egy pontot sem szerzett, de debütáló évben ilyen teljesítményt nyújtani kiváló. Szóval mindenki happy. Kivéve a mexikói versenyzőt, akinek megköszönték a nulla pontot és gyorsan aláírtak a McLarentől eljött Magnussennel. A páros azóta sem változott.

haas.jpg

Magnussen (20) és Grosjean (8)

A pilótaváltás bejött, 29 helyett 47 pontot szereztek és megvolt az első dupla pontszerzés is az évben. Bár  a konstruktőri  tabellán maradtak a nyolcadik helyen, mindenki optimista volt. Ez be is jött. Kitűnő autót építettek és év végén egészen az 5. helyig meneteltek. Üröm az örömben, Grosjean sokat hibázott és sok pontot hagyott a pálya szélén, ami sajnos csak rosszabb lett.

2019-ben az autó,mint utóbb kiderült, nem lett egy jó konstrukció. Ráadásul a két pilóta közötti viszony megromlott, többször is egymással ütköztek verseny közben. Grosjeanból előjött a régi lotusos énje és hibát hibára halmozott. Az évet jól jellemzi a Rich Energyvel  folytatott vita. A csapatnak most lett először névadó főszponzora és minden nagyon jól indult. Év közben viszont a Rich Energy elvesztett egy pert, ami szerint lopta a logót egy biciklis cégtől.Majd a cég vezetője bejelentette, hogy a rossz szereplés miatt felbontják a megállapodást a Haas-szal. Ezt a csapat és az energiaitalgyártó egyszerre cáfolta. Pár napra rá a Haas kijelentette, hogy megszakítják a kapcsolatot a Rich Energyvel. Mint utóbb kiderült, nem fizettek.  A csapat visszaesett a 9. helyre év végén.

Meglepetésre 2020-ra is maradt a pilótapáros, bár mindenki azt hitte, a francia helyett  a szabaddá vált Hülkenberg lesz Magnussen csapattársa. A csapatra kemény szezon vár, a középmezőny nagyon erős, aprócska dolgok fognak dönteni egy –egy pont sorsán. Gene Haas pedig könnyen bezárja a boltot, mert hosszú távon nem szeretné látni az autóit a mezőny végén. 

Nem tudom kinek mi jut eszébe erről a csapatról, nekem az első futamuk, amikor hatodik lett Grosjean  és óriási ünneplés volt. A másik szintén Ausztrália, csak 2018-ban, amikor egy erős dupla pontszerzést dobtak el úgy, hogy mindkét autónak fel kellett adnia a versenyt a a kerékcserék után a rossz kerékrögzítés miatt.  Valamint Günther Steiner szabadszájúsága és káromkodásai. :D Egy kis lazaság sosem árt.

Szólj hozzá

Ferrari Forma-1 F1 Formula-1 Forma1 Grosjean Marussia Formula1 Tyrell Haas Magnussen Jules Bianchi Virgin Racing