Még el sem kezdődött a 2020-as szezon, robbant az első bomba és kiderült, Sebastian Vettel és a Ferrari útjai elválnak az idény végén. Rá pár napra pedig már be is jelentették, hogy Carlos Sainz fogja őt váltani. Azóta is komoly vitákat generál ez az idejekorán bejelentett döntés, és komolyan megosztja a szurkolókat. Mattia Binotto többször elmondta: nagyon szerettek volna továbbra is együtt dolgozni a német sztárral, de végül nem tudtak megegyezni, aminek főként anyagai okai voltak. Mint utóbb kiderült, a négyszeres világbajnok még csak szerződésajánlatot sem kapott, amit ő maga mondott el, ezzel sarokba szorítva a csapatfőnököt, aki egyértelműen hazudott a médiának erről. Nagyjából innen datálható az, hogy a csapatvezetés egyre kevésbé áll ki a német mellett, és - bár egyértelműen túlzás lenne azt állítani, hogy akadályozzák a hétvégéken -  az biztos, hogy nem segítik. Vettel ennek egyre többször hangot ad, ami persze tovább mérgesíti a viszonyt, és mára odáig fajult, hogy van olyan időmérő, amikor nem is szólnak egymáshoz a csapatrádión. Bár amikor kommunikálnak verseny közben, abban sincs sok köszönet. A futam közbeni beszélgetések és az interjúk során elég egyértelműen kiderül, hogy a Ferrari stratégái nem állnak a helyzet magaslatán, mint ahogy az autó sem nevezhető éppen remekműnek. Binotto még próbálja menteni a menthetőt a sajtó felé, de szinte már senki nem hiszi el neki azt, hogy milyen kiváló a viszony, hiszen Vettel már nem igazán fogja vissza magát és nyíltan kritizálja a csapatot.  

Nem ez az első eset, hogy a Ferrari nem éppen méltó módon bánik a sztárjaival. Nyugodtan mondhatjuk, ennek már-már hagyománya van az olasz istállónál és mint sok minden más, ez is Enzo öröksége. Ferrari versenyzőnek lenni  szinte minden pilóta álma. Ugyanakkor talán a legnehezebb is, hiszen a csapat, a szurkolók és az olasz média csakis egy dolgot fogad el. Azt, hogy az éppen aktuális szupersztár megnyerje a VB-t. Ez persze nehéz, ha nem kapják meg a megfelelő autót hozzá. Ne feledjük, 1979 és 2000 között egyszer sem volt Ferrari pilóta a tabella legtetején, miután leintették az utolsó futamot. És valószínűleg az sem véletlen, hogy csak ketten tudtak a csúcsra felérni úgy, hogy már világbajnokok voltak előtte. Ők pedig Juan Manuel Fangio és Michael Schumacher.

 John Surtees 

Surtees 1963-ban ült be a Ferrari kormánya mögé, és a következő évben már meg is szerezte a világbajnoki címet a vörösök pilótájaként. 1965 viszont már nem úgy alakult, ahogy tervezték és a csapat győzelem nélkül maradt a szezonban. A következő év sem lett sokkal jobb, Surtees mindössze egy győzelmet tudott szerezni. Akkoriban egy Eugenio Dragoni nevű ember volt a Ferrari sportigazgatója, akivel a világbajnok nem igazán jött ki, és az eredménytelenség ezen csak rontott. Végül úgy összevesztek, hogy a brit klasszis fogta magát, elutazott Maranellóba és közölte Ferrarival, ne számítson rá többet, majd azzal a lendülettel fogta magát és azonnal a Cooperhez ment, ahol tárt karokkal várták.

Niki Lauda

Valószínűleg nincs olyan F1-es rajongó a világon, aki nem látta már a Rush című filmet. De vajon tudják a folytatást is? Mert bizony volt, és annak kezdete, pont az elképesztő 1976-os szezon utolsó futamán kezdődött, miután Lauda kiszállt az autóból. A Ferrari megpróbálta a szokásos szöveget és technikai hibára hivatkozott, csak éppen az osztrák bajnokot ez nem érdekelte, és természetesen az első ilyen kérdésre elmondta az igazságot. Ezt az öreg Enzo nem nézte jó szemmel és utólag úgy gondolta, nem is volt jó ötlet, hogy Lauda visszatért a Nürnburgring után, mert így simán lehetett volna a balesetre fogni a világbajnoki fiaskót. Azt gondolom nem kell részletezni, hogy a már akkor is szókimondó világbajnok versenyzőjének mi volt erről a véleménye. :) Ez már alapból nem jelentett túl sok jót az 1977-es évre nézve, azután meg pláne, hogy Lauda határozott kérése ellenére elküldték Regazzonit és Reutemann lett a csapattársa, akivel ki nem állhatták egymást. Az év további szakaszában a viszony egyre jobban elmérgesedett Lauda és Ferrari között, aminek végül az lett az eredménye, hogy ’77-ben, miután az osztrák már matematikailag is megnyerte a második világbajnoki címét, azonnal távozott a csapattól és az utolsó két versenyen már nem is állt rajthoz.

 

Michele Alboreto

Alboreto 1985-ben egy karnyújtásnyira volt a világbajnoki címtől. Bár csak 3 versenyt nyert, folyamatosan a dobogón végzett és komoly előnyre tett szert. A Ferrari azonban nagyon rossz irányba ment a fejlesztésekkel, ami miatt Alboreto az utolsó öt futamból négyen kiesett egyen pedig csak a 13. helyen ért be. Prost pedig köszönte szépen a lehetőséget és a 20 pontos hátrányból húsz pontos előnyt csinált, ami egy olyan rendszerben, amikor csak 9 pont járt a győzelemért, igencsak figyelemre méltó. A következő három évben a Ferrari összesen 3 futamot nyert, mindhármat Bergerrel és 1988 végén úgy döntöttek, nem kínálnak Alboretonak új szerződést.

Alain Prost

Mindig nagy a felhajtás, ha valaki a Ferrarihoz igazol, és 1990-ben sem volt ez másképp. Főleg, hogy a címvédő és háromszoros világbajnok Alain Prost érkezett a McLarentől és Mansellel talán a legerősebb párost alkották a rajtrácson. 1990-ben minden jól alakult, végig harcban voltak a címért, bár végül azt nem sikerült megkaparintani Sennával szemben (miután Prost és Senna ütközött Japánban). Év végén Mansell távozott, mivel nem volt hajlandó elfogadni azt a felállást, hogy második számú pilóta legyen jövőre a francia mellett. '91-re a cél egyértelmű volt: megnyerni a bajnokságot. Azonban az autó és a motor is nagyon gyengére sikerült és többször végeztek a pálya szélén, mint a kockás zászlónál áthaladva. Prost egyre többször hangot elégedetlenségének, nyíltan kritizálva a Ferrari hozzá nem értő mérnökeit, a koncepció és a fejlesztés hiányát, valamint a csapatvezetést, akik csak a bűnbakkereséshez értettek. Végül az utolsó csepp az volt, amikor a francia simán letraktorozta az autót. Érdemes megemlíteni, Prostnak az 1980-as, debütáló évén kívül ez az egyetlen olyan szezonja, amikor nem sikerült egyszer sem győzelmet szereznie és az összetettben is csak az ötödik lett. A Ferrari vezetése közölte vele Japánban: az az utolsó versenye, az év utolsó nagydíjára már nem kell eljönnie. A csapat még egy ütést bevitt egykori pilótájának, akit egy évvel azelőtt még a megváltónak tartottak. Mivel hivatalosan szerződése volt a csapattal '92-re, de ők nem tartottak rá igényt, Prostnak engedélyt kellett kérnie tőlük, hogy más csapatnál versenyezzen. Ezt az olaszok egyből elutasították, ezzel egy év kényszerpihenőre kárhoztatva a professzort.

Kimi Raikkönen I

2000-ben, 21 év után elkezdődött a Schumacher éra és a csapat talán legdicsőségesebb korszaka. Montezemolo, Todt, Brawn, Byrne alkotta vezetői csapat egy verhetetlen alakulatot hozott össze, aminek ékköve Michael  Schumacher lett. 5 év győzelmi széria után az autó tervezése félresiklott és ekkor a csapat Schumacherrel együtt komoly döntést hozott. A német rekorder visszavonul, miután lejár a szerződése. Brawn és Todt nem tétlenkedett, azonnal aláírtak Raikkönennel, s ezt sikerült olyan jól titokban tartani, hogy csak évek múlva derült ki az egész. 2006-ban Schumacher hivatalosan bejelentette visszavonulását, és érkezett a jégember, akitől azt várták, hogy két év szünet után újra az olasz csapat adja a bajnokot. A botrányokkal fűszerezett év végül meghozta a sikert és amíg a McLarennél Alonso és Hamilton egymástól vették el a pontokat (az FIA meg a csapattól), Raikkönen egy fantasztikus hajrát bemutatva, vert helyzetből végre felért a csúcsra és egy pont előnnyel megnyerte a címet, ezzel máig utolsó világbajnoka a Ferrarinak. A következő évben Massa vitte a prímet, de végül egy drámai végjátékban egy ponttal lemaradt Hamilton mögött. 2009-nek természetesen ismét úgy mentek neki, hogy megnyerik a bajnokságot, de a csapat mindössze egy győzelmet tudott felmutatni, amit a finn klasszis szerzett. Ekkor már a Ferrarinál eldöntötték, megszabadulnak Raikkönentől még annak árán is, hogy még egy évig szerződés kötötte a csapathoz. Minden áron Alonsot akarták látni a csapatban és ezt úgy oldották meg, hogy vállalták, inkább állják a finn teljes fizetését 2010-ben is, ha nem versenyez. Kimi pedig fogta magát és elment Rallizni 2 évre.

 

Fernando Alonso

Alonso lett tehát az új messiás és csak egy hajszálon múlott az, hogy nem nyertek. Az a hajszál pedig maga a csapat volt. A Ferrari egyértelműen gyengébb volt, annál, mint amire számítottak, de ezt még valamennyire tudták ellensúlyozni azzal, hogy egyértelműen a spanyol volt az első számú pilóta a csapatban és mindent rá építettek. Ez mindenképp előny volt a Red Bullal és a McLarennel szemben, ahol többször is egymástól vettek el pontokat a csapattársak. Massa pedig messze lemaradva követte az élmezőnyt a másik Ferrariban. Az utolsó futamon végül a Ferrari rossz stratégiát választott és végül Vettel szerezte meg első bajnoki címét, megmutatva, mire számíthat a mezőny a következő 3 évben. A következő szezonban az olaszok pedig ismét egy gyengébb konstrukcióval álltak elő, amivel összesen egy futamgyőzelmet szereztek. '12-ben Alonso óriási küzdeni akarással és az egészen elképesztő kiegyensúlyozottságával mindvégig harcban volt a bajnoki címért de az autó nem volt elég gyors és míg Vettel az utolsó hét futamból négyet megnyert, addig a spanyol egyet sem, de még így is csak 4 pont hiányzott ahhoz, hogy VB legyen. 2013-ban megint egy olyan autót kapott, amivel esélye sem volt harcba szállni Vettel ellen, de mentette ami menthető és összehozott két győzelmet. 2014-re ismét úgy készült mindenki, hogy ez lesz Alonso éve, hiszen az új szabályokkal eltűnik a Red Bull előnye és az évek óta gyengén teljesítő Massa helyett pedig visszatért a Lotussal fantasztikus eredményeket elérő Raikkönen is. Ehhez képest összesen egy 2-ik és egy 3-ik helyezést sikerült összekaparniuk és a konstruktőri negyedik helyen végeztek. A csapat és Alonso viszonya megromlott a kudarcok és az utolsó pillanatban elbukott 2 világbajnoki cím miatt, Alonso pedig közölte, hiába van szerződése 2016-ig, távozik a csapattól, mivel nem hisz abban, hogy a Ferrari a közeljövőben olyan autót tud építeni, ami alkalmas lehet a VB címre.

Kimi Raikkönen II

A király visszatér. Így lehetne összefoglalni RAI második Ferraris szerződését. Két év Rally után a Lotusnak sikerült meggyőznie, hogy nem is olyan rossz meló F1 pilótának lenni és Kimi bombaformában tért vissza. De miután a csapatnak egyre komolyabb anyagi gondai adódtak (pont a kiváló eredmények miatt), a finn úgy döntött, inkább lelép. A Ferrarinak pedig ez pont jól jött. A legutóbbi bajnokukat visszacsábították, aki úgy vezetett, mint fénykorában. A turbókorszak első éve azonban nem úgy alakult, ahogy várták. A csapat győzelem nélkül zárta az évet, Kiminek pedig a legjobb eredménye egy negyedik hely lett. ’15-ben már javult a helyzet, háromszor is őket intették le elsőként, de mindháromszor új csapattársát, Vettelt. Kiminek összesen 2 dobogó jutott és az összetettbeli 4.hely. De majd jövőre! Nos, jövőre ismét futamgyőzelem nélkül maradtak, nem tudták felvenni a versenyt sem a Mercedessel, sem a Red Bullal. 2017-ben viszont már tényleg egy versenyképes autóval rukkolt elő Maranellóból, de a finn nem tudta tartani a lépést Vettellel, és innentől már csak kvázi második számú pilótának számított a német mellett. ’18-ra úgy tűnt, Raikkönen végre ismét magára talál a Ferrariba. Folyamatos dobogók és végre egy győzelem is összejött Austinban, amit a csapat úgy ünnepelt meg, hogy gyorsan bejelentette, jövőre már nem tartanak igényt a szolgálataira. Második Ferraris kalandja során rengeteg kritikát kapott teljesítménye miatt mindenhonnan, de a csapat megvédte őt. Amikor pedig végre kezdte hozni az eredményeket, egyből nem hosszabítottak vele.

Sebastian Vettel

A négyszeres bajnok egy félresiklott év után szerződött Maranellóba és lett az aktuális megmentő, miután Alonsonak elege lett a kínlódásból. A cél mindkét fél számára egyértelmű volt: Lemásolni a Schumacher -korszakot. A megvalósítás nem indult túl jól, az autó meg sem közelítette a Mercedes szintjét és a német bajnoknak csak egy győzelem jött össze. ’16-ban még rosszabb lett a helyzet és visszaestek a Red Bull mögé, miután győzelem nélkül maradtak. Ezután jött a ’17-es év, amikor végre Vettel egy olyan autót kapott, amivel méltó kihívója tudott lenni Hamiltonnak. A szezon 13. versenyéig nagyon szoros volt a verseny, de utána a csapat már nem tudta tartani a tempót a Hamilton-Mercedes párossal és a végül alulmaradtak. De az irány mindenképp nagyon jó volt és mindenki bizakodva várta a következő szezont. ’18 első felében a Mercedes és a Ferrari, valamint Hamilton és Vettel is egy szinten volt, ami egy nagyon izgalmas párharcot eredményezett. A 11. versenyre Németországba, Vettel érkezett listavezetőként és magabiztosan megnyerte az időmérőt, miközben vetélytársának csak a 14. hely jutott technikai gondok miatt. Ezután az esős versenyen a SC fázis alatt Vettel kicsúszott és összetörte autóját, majd mindennek a tetéjebe Hamilton megnyerte a versenyt. Ezután a maradék 10 versenyből Hamilton hetet megnyert, miközben összesen 6 dobogót szerzett egy győzelemmel. 11 versenyen a 8 pontos előnyből 88 pontos hátrány lett év végére. 2019-re már nem sikerült tartani a fejlesztési versenyt a Mercedessel. Házon belül pedig komoly riválist kapott, mivel Raikkönen helyett Leclerc érkezett, és komolyan feladta a leckét Vettelnek a fiatal monacói. A szezonban, bár szinte folyamatosan dobogón álltak, csak 3 győzelmet tudtak szerezni , és Vettel folyamatos hibáiról szólt az év. Mindezzel együtt is, a Ferrari történetének harmadik legsikeresebb (futamgyőzelmeket tekintve) versenyzője lett úgy, hogy ’15-ben és ’19-ben egy-egy győzelem jött csak össze, 16-ban (és valószínűleg ’20-ban) pedig egy sem. Bár tavaly Vettel már nem volt az igazi, de azért nagyon komoly szolgálatokat tett a csapatnak és ezt sikerült úgy meghálálni, hogy még csak szerződést sem ajánlottak neki mindenféle fura indokokra hivatkozva, és minderről nyíltan hazudva a sajtóban. Az új megváltó Charles Leclerc lett és Vettel hirtelen abban a szerepben találta magát, mint ő mellette nemrég Raikkönen volt.

Charles Leclerc

Jelenleg ő a megváltó. Az aranyifjú, aki ráadásul a Ferrari akadémiáról került ki. Az Alfa Romeo után gyorsan megkapta a nagy csapat ülését is és bizonyította tehetségét, valamint politikai képességeit is. Mert bizony az ártatlan fiú álarca mögött őt sem kell félteni. Menedzsere (Todt) nagyon komoly Ferrari kötődéssel bír, és igencsak nagy a befolyása. De mivel nem szerves része a csapatnak, megvan az az előnye, hogy kívülről is tudja nézni a bent zajló folyamatokat ezért megvan az a képessége, hogy sokszor hamarabb tudja, mire mit fog lépni a vezetőség, mint ők maguk. Ez pedig Leclercnek olyan stratégiai előnyt biztosít, ami Raikkönennek, Alonsonak és Vettelnek nem volt meg. A „gonosz” nyelvek szerint ennek is komoly szerepe volt, hogy viszonylag hamar átbillent a mérleg nyelve abban, kit is tekintsenek első számú pilótának Maranellóban. Ez a második éve a csapatnál és még nagy a szerelem. De ez így volt az előbb említett három úriembernél is még az első két évben. Aztán ahogy nem jöttek a várt eredmények, ami minden esetben a bajnoki cím, úgy kezdetek egymásból kiábrándulni. A politika mindig is átszőtte a a Ferrarit, és olyan emberek buktak bele ebbe a játékba az elmúlt 10 évben mint Montezemolo, Domeniccali meg Arrivabene. Todtal a háttérben Leclercnek sokkal jobb esélyei vannak ezeket túlélni és győztesen kijönni a belső játszmákból. Már csak egy jó autót kell építeni és a siker jönni fog. Kérdés, lesz-e türelme kivárnia. A történelem mindenesetre mellette szól, hiszen azok közül, akik világbajnokként igazoltak a Ferrarihoz, csak Fangio és Schumacher tudta növelni a világbajnoki trófeáik számát.

 A Ferrari messze a legnépszerűbb és legnagyobb csapat az F1-ben, nem véletlenül. A Ferrari versenyzőjének lenni rang és elismerés, de ha nem hozod az eredményeket (függetlenül attól, hogy arra képes-e az autó), a megmentőből gyorsan nemkívánatos személy lesz. De legyen bárhol is a csapat az erősorrendben, sosem volt és nem is lesz gondjuk azzal, hogy igazi top pilótákat tudjon igazolni. Olyanok ők mint, pl a New York Yenkees a baseballban. Tele sztárokkal, óriási költségvetéssel, a legnagyobb és legismertebb csapat a saját sportjában. De ők sem nyertek 2009 óta semmit. Ez a Ferrarinál 2007-óta tart, ami rengeteg időnek tűnik, de ne feledjük: A leghosszabb ilyen sorozat 1979 és 2000 között volt az olaszoknál. A szurkolók nagy része mindig a Schumacher korszakhoz viszonyítja a Ferrari teljesítményét, ami egyúttal teljesen érthető, ugyanakkor túlzó elvárásnak tűnik. Ugyanúgy, ahogy a szurkolóknak meg kell értenie azt, hogy csakis precíz, szisztematikus munkával lehet ezen változtatni (nem pedig átlag kétévente csapatfőnököt cserélni) talán a mindenkori Ferrari vezetésnek sem ártana, ha néha nem az lenne az első gondolatuk, hogy a versenyző a hibás.