2020. júl 29.

Egy F1-es kamionsofőr mindennapjai

írta: F1rka
Egy F1-es kamionsofőr mindennapjai

Az F1 egy óriási gépezet, ami mindig mozgásban van és csakúgy, mint egy versenyautó, rengeteg „alkatrészből” áll. A pilóták és csapatvezetők vannak a kirakatban, de végül is ők is csak egy-egy darab az egész kirakósban. Egy csapat rengeteg olyan emberből áll, akik nélkül nincs nagydíj, ilyenek például a kamionsofőrök, akik a pályák között szállítják a teljes felszerelést az autóktól a kávéscsészékig. Garami László évek óta az egyik ilyen ember a száguldó cirkuszban, és most sikerült egy interjút készítenem vele. Jó szórakozást! :)

F1rka: Melyik csapatnál dolgozol most és mióta vagy az F1-ben?

Garami László: A Mercedes csapathoz igazoltam át a Hungaroringen a magyar nagydíj után. Előtte egy évet az FIA-nál voltam, azelőtt pedig két évig a Williams kamionjait vezettem. Ez a negyedik évem az F1-ben.

F1rka: Hogyan kerültél be ide?

G.L.: Egy angol ismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy sürgősen sofőrt keresnek egy közvetítő cégen keresztül. Akkor még csak beugrós voltam, de mivel így már megismertek és meg voltak elégedve a munkámmal, később már könnyebb dolgom volt a válogatáson és a felvételi interjúkon.

 F1rka: Jelenleg hány kamionnal utaztok egy versenyre és mik épülnek belőle?

 G.L.: A mi csapatunk jelenleg 12 kamionnal utazik. Szerelőműhely, egy kávézó rész és a versenyzők privát pihenő szobái épülnek belőlük. Néhány kamion az alkatrészeket és a versenyautókat szállítja, és van egy üzemanyag-tesztelő központ is irodákkal az egyik kamionban. A jelenlegi vírus helyzet miatt minden csapat kevesebb kamiont használ, mert a motorhome-okat, amiben az éttermek, irodák stb vannak, nem építjük fel. A Mercedes csapatnak még legalább 10 kamionja van, amiből a nagy épület áll össze, de ezeket jelenleg nem szállítjuk magunkkal.

F1rka: Egy F1-es kamionsofőrnek nem csak az a dolga, hogy A-ból B-be elvigye az árut. Mik a feladatok, hogy zajlik nálad egy átlagos versenyhétvége?

G.L.: Igen, elég összetett ez a munka, bár talán a legfontosabb a kamionok épségben és időben való leszállítása, ugyanis azok nélkül nincs verseny. Minden pályán érkezés után van egy pihenőnapunk. Általában minimum egy héttel a futam előtt érkezünk, vagy ha back to back versenyek vannak (egymást követő hétvége) akkor csak 4 nappal a futam előtt érünk oda. Ilyenkor minden csapat a lehető leggyorsabban próbálja megoldani a "pack down"-t, ami az épületek lebontásából és a kamionok útnak indításából áll. Ha back to back van, akkor két sofőrrel küldik a kamionokat, hogy négykezes vezetésben minél hamarabb célba érjen a jármű és kezdődhessen az építkezés. Érkezés után mindig lemossuk a kamionokat, ügyelve minden részletre, aztán pedig fényesre polírozzuk az összes vontatót és pótkocsit. Az alufelniknek és az üzemanyag tartályoknak is csillogniuk kell. Majd kezdődik az épületek összeállítása. A pótkocsik dupla magasra kiemelkednek és különböző elemekkel pótoljuk ki őket. Előtetők, lépcsők, valamint azok az elemek, amikkel eltakarjuk a kerekeket stb, hogy ne is lehessen felismerni olyan könnyen, hogy az egy pótkocsi. Miután minden felépült, át kell polírozni az épületeket és dísznövényekkel rakják körbe őket. A verseny előtt kapunk egy vagy két szabadnapot attól függően, hogy milyen jól haladt a paddock felépítése.

F1rka: Mi a helyzet a tengerentúli versenyekkel? Úgy tudom, ott nem a saját kamionjait használják a csapatok. Minden munka ugyanaz, kivéve a vezetést?

G.L.: Mi, sofőrök nem megyünk a tengerentúli versenyekre. A DHL repülői szállítják a felszereléseket és ők intézik a logisztikát helyi kamionokkal.

F1rka: Amikor nincs versenyhétvége, vagy nem mentek, mi a munkád?

G.L.: Amikor nincs versenyhétvége, akkor általában tréningeken, tanfolyamokon veszünk részt és a reptérre szállítjuk el azokat a konténereket, amik a tengerentúli versenyekre mennek, pl Amerikába, Ausztráliába, Szingapúrba, Kínába stb.

F1rka: Teljes bejárásod van a pályák egész területére, vagy van olyan hely, ahova nem léphetsz be?

G.L.: Amíg az építkezés vagy a bontás zajlik, addig teljes bejárásom van, szoktunk futni vagy kerékpározni is a versenypályán. A verseny napján már korlátozottak a lehetőségek.

F1rka: Többször halljuk, hogy a csapatok a paddockban is versenyeznek egymással, ki tud minél nagyobb es impozánsabb épületet felhúzni a hétvégére. Ki áll most nyerésre szerinted?

G.L.: A Mercedes csapat épületei talán a legimpozánsabbak és a legnagyobbak, bár a Red Bull legújabb épülete azt is felülmúlja, igaz, az szinte csak fa elemekből áll össze, tehát nem olyan fényes és elegáns, mint a Mercedesé. Ráadásul a Red Bullnak kettő is van belőle, így mielőtt még odaérnének a következő pályára, már egy másik brigád ott fel is építkezett szinte teljesen. Ezt a back to back futamoknál használják, ami nagy előny jelent. Monacóban annyira kevés a hely a kikötőben, hogy a Red Bull nagy épülete nem fért el a paddockban, ezért két uszályra építették és beúsztatták. A Ferrarinak is elég impozáns épületei vannak, a Williams csapat épülete is jól néz ki, de minden csapat kitesz magáért. A két nagy riválisnak a Mercedest és a Red Bullt mondanám.

F1rka: Melyik az a pálya, ahol meg bőven hely "építkezni" és amit már kinőttetek?

G.L.: Monaco a legszűkebb, valamint Spa. Monza, Paul Ricard, Silverstone és Spielberg tűnik nekem a legtágasabbnak, de a Hungaroring is egészen jó.

F1rka: Te szereted az F1-et? Követed az eseményeket, nézed a futamokat valahonnan? Van kedvenced?


G.L.: Gyerekkoromban szerettem és sokat néztem, de aztán egy ideig nem követtem. Amióta benne dolgozom és a kulisszák mögé látok, azóta újra jobban érdekel. Szoktam nézni több helyről is a futamokat. Bejárom a pályát, ha tehetem. Van, ahol még a kamionból is rálátunk a pályára, mert olyan helyen parkolunk. Nincs kifejezetten kedvencem, de ha ki kellene emelni valakit, akkor Verstappent mondanám. Ő volt az egyik legszimpatikusabb az első találkozáskor.


F1rka: A paddockban már minden versenyzővel találkoztál. Kik a legközvetlenebbek és kik azok, akik vissza se köszönnek?


G.L.
: Aránylag szabadon mozoghat mindenki, de azért vannak szabályok és korlátozások. Már szinte minden versenyzővel összefutottam. Verstappen volt elsőre a legszimpatikusabb és Ricciardo talán. Hamiltont tartottam egy kicsit nagyképűnek eleinte, aki meg sem állt vagy köszönt, de egyre többször köszön, vagy mosolyog. Számomra úgy tűnik, hogy ő nem annyira közvetlen, mint a többiek.


F1rka: A csapat minden tagja szabadon járhat-kelhet a saját épületeiben, vagy van ahova tilos a belépés, miután felépült?


G.L.: Vannak olyan helyek, ahová nem nézik jó szemmel, ha bizonyos csapattagok belépnek, de lelőni azért nem fognak érte. :)

 

Köszi szépen és balesetmentes közlekedést!

Szólj hozzá

autósport Forma-1 FIA F1 Mercedes Formula-1 Williams Forma1 Forma 1 Hamilton Formula 1 Formula1 Verstappen Garami László