Heti apró - Érdekességek az elmúlt hétből
DTM
Igazi bejelentéscunami volt a héten. Ismét. A GetSpeed Performance csapatát nem kellbemutatni a GT versenyek nézőinek, hiszen jó pár szériában jelen vannak. Most pedig bővítik a repertoárt és bejelentették, hogy a DTM-ben is ott lesznek. A csapat egy Mercedes AMG GT3-mal fog rajthoz állni az sorozat történetének első indiai versenyzőjével, Arjun Mainival.
A Rowe Racing bejelentette, ki lesz Sheldon van der Linde csapattársa. Nem más, mint a tavalyi 5. helyezett (és ezzel a legjobb német) Timo Glock.
Van egy szomorú hír is a hétről. A Team Rocket RJN, vagyis Jenson Button csapata visszalépett az indulástól. Bár nem erősítették meg, ennek valószínűleg pénzügyi okai vannak. Ez egyúttal a McLarennek is komoly kiesést jelent, hiszen Buttonék lettek volna az egyetlen csapat, akik teljes szezont mennek a brit alakulat autóival. Mivel a Seas Motorsport már korábban felbontotta a megállapodását a McLarennel (és lehet, hogy elhagyják az egész sorozatot), marad nekik az JP Motorsport, ahol Klien fog vezetni, de ez csak három futam lesz. A Team Rocket pedig marad a GT World Challenge Europe-ban idén, de azért nem adják fel, és 2022-ben már ott akarnak lenni a rajtrácson.
Sopia Flörsch
A DTM nem arról híres, hogy tud titkot tartani. A múlt heti pletykákat is gyorsan megerősítették a hivatalos bejelentések. Sopia Flörsch az ABT versenyzője, Daniel Juncadella pedig a Gruppe M versenyzője lesz. Az ABT egyébként egy külön női kontingenst hoz a DTM-be, mivel Flörschnek Maike Frik lesz a versenymérnöke, Laura Muller pedig mint csapatfőnök fog bemutatkozni.
A következő megerősítésre váró szóbeszéd pedig a következő: A 2x bajnok Garry Paffet is visszatér, méghozzá a szintén visszatérő Mücke Motorsporttal, akik, úgy tűnik, mégiscsak meg tudtak egyezni a Mercedessel. De azért várjuk meg a hivatalos bejelentést!
WRC
8 év után visszatér az Acropolis Rally! A chilei verseny helyét veszi át idén, azonban nem ideiglenes beugró lesz, ugyanis a sorozat egy több éves szerződést írt alá a promóterrel.
Formula 3
Végre sikerült megállapodni az előszezoni tesztek időpontjáról. A 3x2 nap menetrendje a következő:
Spielber: április 3-4Barcelona: április 21-22Jerez:május 12-13Aki ismeri a menetrendet, annak pedig egyből feltűnt, hogy az utolsó időpont már csak a nevében lesz szezon előtti gyakorlás, hiszen az első versenyhétvége május 8-án kezdődik. Kissé érdekes, de hát ez legyen a legnagyobb gondjuk idén.
A hét legfontosabb híre, hogy hosszú idő után újra lehet magyar versenyzőnek szurkolni a sorozatban. Tóth László ugyanis aláírt a Campos istállóhoz. A hír a semmiből érkezett, és mindenképp nagyon komoly értéke van, főleg, hogy egy ilyen nagy múltú csapathoz sikerült aláírni. Tóth a német és az olasz F4-ben is megfordult, tavaly pedig a Formula Renault Europe Cupban versenyzett. Nem volt a legsikeresebb éve, hiszen csak 16. lett a végelszámolásnál, úgyhogy ez mindenképp komoly erőpróba lesz a részére. Hajrá!
Formula 2
Elkezdődött az F2 is. Az időmérőn Zhou volt a leggyorsabb, Lundgaard és Drugovich előtt. A kínai kemény 0.003-mal ment gyorsabb kört, mint riválisa. Az újoncok amúgy is erősen kezdtek, Lundgaard második helye mellett Vips ötödik, Verschoor 6. Piastri 8., Lawson kilencedik lett, a fordított pole-t pedig Beckmann szerezte meg. Ezután pedig elkezdtek dolgozni a versenyfelügyelők is. Vips autója fennakadt a technikai ellenőrzésen, ezért kizárták a kvalifikációból és az utolsó helyre sorolták. A Hitech fellebezzett a döntés ellen, amit az FIA szombat reggelre elfogadott és visszavonták a döntésüket. Majd ki tudja miért ezt is visszavonták, és maradt az eredeti büntetés.
1.verseny: Liam Lawson bemutatkozott a versenyen is győzelemmel kezdte újonc évét, miközben Daruvalán megmutatta, nem csak gyors, de védekezni is tud. A harmadik helyet szintén egy újonc szerezte meg, Beckmann személyében. Az idei év esélyesei közül a 2019-es F3 bajnok Svarcman negyedik lett, de szorosan ott volt a nyomában a tavalyi F3-as győztes Piastri, jelezve, hogy ez egy igencsak érdekes év lesz a Premánál. A megbízhatóság és a büntetések szépen átrajzolták a verseny képét, aminek a legnagyobb vesztesei Pourchaire, Armstrong és Drugovich voltak, Vips viszont feljött egészen a 10. helyig, ezzel megszerezve a második futam első rajthelyét. Ezeket leszámítva nem volt nagy izgalom.
2.verseny: Álmos kezdés után a srácok ittak egy kávét és olyan versenyt rittyentettek az éjszakába, hogy csak na! Lökdösődések, biztonsági autó, VSC-k és úgy osztogatták az időbüntetéseket, mint a nyerőgép, ha három hetest pörgetsz. Például Ticktum és Svarcman már az első kanyarban elintézte egymást. Az újoncok amilyen jól mentek, akkora pechjük volt. Kivéve Piastrit, aki megszerezte első győzelmét Lundgaard és Zhou előtt, ám mivel a dán is kapott 10 másodpercet, a dobogóra már Daruvala állt fel. Legalábbis ezt láttuk. Mert a dán egy Zendeli elleni manőverért kapta az időbüntetést, amit egyébként le is töltött annak rendje és módja szerint a boxkiállásnál, csak ez elkerülte a kicsit berozsdásodott versenyfelügyelők figyelmét. A hibát később korrigálták és Lundgaard megkpata a második helyért járó trófeát.
Főverseny: Zajlottak az események az F2 főversenyén is. Svarcman rögtön elintézte, hogy a teljes mezőny a kukába dobja a stratégiát, amit egy áthajtásos büntetéssel honoráltak a stewardok (nem ez lett élete hétvégéje). Két SC, VSC, rongyosra használt gumik, egy törmeléktől beinduló bépített tűzoltó berendezés stb, stb. Az orosz egyébként a büntetés után parádésan vezetett és a 7. helyig meg sem állt. Az ART pilótái egymást szórakoztatták, miközben Ticktum és Piastri szépen egymásra talált, és az újonc húzta a rövidebbet ami egy dobogójába került. Lawson első F3-as hétvégéjén háromból két versenyen is dobogón végzett, Zhou pedig megszerezte az idei első futamgyőzelmét. Piastri mellett Verschoor is a nap vesztesei közé tartozik, bár ő legalább célba ért. Nannini viszont meglepetésre pontot szerzett.
A bajnokság állása három futam után
A hétvége három futamát elnézve pár dolgot egyből megállapíthatunk. A Red Bull és az Alpine akadémiája nagyon erős, az újoncok pedig keményen meg fogják dolgoztatni a mezőny rutinosabb tagjait.
Formula 1
Nico Hülkenberg hivatalosan is tartalékpilóta lett. A Mercedes és az Aston (RP) már tavaly is osztozott a tartalékversenyzőkön, név szerint Vandoorne-on és Guitierezen, aminek logikus következménye volt, hogy az RP-nél HULK, a Mercedesnél pedig Russell legyen a beugró. Idén még de Vries is csatlakozik a beugrós különítményhez, szóval biztosra mennek. Aminek természetesen az lesz a vége, hogy ha a címvédő csapatnál kiesik valamelyik pilóta, és tippelni kéne, ki lesz a helyettes, kapásból rávágnám, hogy természetesen Russell.
A Williamsnél lassan de biztosan kezdik összerakni a csapatvezetést. ennek bizonyítéka, hogy újra van technikai igazgatója a csapatnak (bizony, a pozíció üresen állt eddig). A vezérigazgató Jos Capito egykori munkaadójától, a Volkswagentől csábította el Francois-Xavier Demiasont, aki a német gyár Motorsport részlegének volt az egyik vezetője. Demiason fog felelni az aero és a kasztni fejlesztésért, felettese pedig nem a csapatfőnök lesz, mivel a bejelentés szerint egyből Capitonak fog jelenteni.
Két jó hír is érkezett a Hungaroringről: Gyulay Zolt, a Hungaroring elnök-vezérigazgatója, elmondta, úgy készülnek, hogy az idei versenyt már nézők előtt rendezhessék meg. Ez 50%-os kihasználtságnál 42.182, 30%-nál 21.091 ülőhelyet jelent, plusz az állóhelyek. Amennyiben még lesznek korlátozások, akkor zónákat és Covid-biztos büféket alakítanak ki. Mindeközben megkezdődtek a pálya felújításának előkészületei is. A tényleges munkát a 2022-es Magyar Nagydíj után fogják kezdeni.
De a legfontosabb, hogy elkezdődött az idei szezon. természetesen jön majd a külön elemzés is Bahreinről. :)
FIA
Idén FIA elnökválasztás lesz és mindenképp új vezetője lesz a testületnek, mivel Jean Todtnak ez a harmadik ciklusa. A titulusért nincs nagy tolongás, az már biztos. Az első induló, aki hivatalosan is elindította választási kampányát, Mohammed ben Szulajem, aki jelenleg az FIA mobilitásért és sportért felelős alelnöke. Szulajem egyébként a közel-keleti térség ralibajnoka, és már régóta az FIA vezető testületének a tagja, aki már Mosley idejében is alelnök volt. Rebesgették még Dave Richards és Alejandro Agag indulását is, de úgy tűnik, ezek egyekőre megragadtak pletyka szinten.