2020. már 01.

FIA vs. Ferrari

írta: F1rka
FIA vs. Ferrari

Pénteken az FIA bejelentette,  a motorsport.com pedig kiszúrta, hogy lezárta a Ferrari 2019-es motorjának vizsgálatát. Már önmagában az is érdekes,  mi tartott ilyen sokáig, hiszen kb Monzától már egyértelmű volt, hogy nem aerodinamikai az előny.  Azt pedig senki nem hitte el, hogy körönként legalább 1 másodperccel voltak gyorsabbak a többieknél egy olyan pályán, ahol minden autó a végsebességre van beállítva.

 Két elmélet volt: 1. A Ferrari egyfajta kontrollált szivárgást idéz elő, amivel olajat tud juttatni az égési folyamatba. Ez több erőt eredményez. 2. 100kg/óra üzemanyag átfolyást sikerült megnövelni akkor, amikor az FIA szenzora éppen nem méri azt.

A dolog szabad szemmel is gyanús volt és ennek hangot is adtak a csapatok. Az FIA is vizsgálgatta őket, de nem tudtak rájönni arra, hogy mi történik.  A Red Bull a mexikói nagydíjon kért hivatalos állásfoglalást, hogy ha olyan eszközt használnak ami kijátssza az ellenőrző szenzort, az szabályos-e. Erre az FIA kiadott egy technikai direktívát, hogy ilyen rendszer nem szabályos, használata illegális. Ezután a Ferrari teljesítménye látványosan visszaesett, amit persze próbáltak magyarázni más dolgokkal és amiket senki nem hitt el. Verstappen odáig ment, hogy lecsalózta őket,  ebből egy kisebb botrány is lett. Na, és a dolog innentől kezd fura lenni, de jól jellemzi a sport ezen részét. Figyeljetek!

Van ugye ez a két szabály az átfolyásról, amit egy szenzorral ellenőriznek is.  Nem minden másodpercben, csak meghatározott időnként. De egy rendszer  használata, ami ezt megkerüli, a szabálykönyv szerint nem illegális (Arról nem is szólva, hogy hogyan tudták megállapítani, mikor dolgozik az ellenőrző szenzor).  Öngól.:D Tehát a Ferrari nem csalt, hiszen amit a szabálykönyv nem tilt, azt szabad. Ezeket a kiskapukat keresi minden csapat éjjel-nappal, viszont ez nem kiskapu volt, hanem egy reptéri hangár kapuja. Miután a technikai direktíva megjelent, a Ferrari mint jólnevelt szabálykövető ártatlan kisbárány, nem is használta tovább. Ám itt nem ér  véget a történet, hiszen senki sem tudta, mindezt hogyan csinálták. Mellékesen megjegyzem,  zseniális megoldás, az FIA viszont továbbra is kíváncsi volt, hogy verték át, ezért elkezdett egy átfogóbb vizsgálatot az ügyben.  Közben hoztak egy szabályt, ami szerint idéntől már 2 mérő szenzor lesz az autókban. 

Nézzük meg közelebbről ezt a bejelentést péntekről!  A technikai vizsgálat lezárult, az FIA megállapodott a csapattal, de a részletek két fél között maradnak Tehát alkut kötött a két fél. A Ferrari segít abban, hogyan lehet jobban ellenőrizni az átfolyási szabályokat stb, cserébe nincs vizsgálat. Érdekes ugye? A bejelentésben semmi nincs arról, hogy mi lett a vizsgálat eredménye, vagy használtak-e bármit a rendszer megkerülésére. Ez körülbelül annyit tesz, hogy nem találtak semmit konkrétumot,  s arra sem kaptak semmi egyértelmű bizonyítékot, hogy nem történt ilyen. Magyarul , a Ferrari tudja, hogy az FIA tudja, de nincs bizonyítéka. Magukat nem fogják leleplezni, ezért csináltak egy háttéralkut.  És az olaszok köszönik szépen,  a  Federation Internationale de l’Automobile megint megmutatta, mennyire inkompetens tud lenni néha. Vagy nem is annyira néha. De a vicc az, hogy ők ezzel tisztában vannak. Nem hiába akkor hozták nyilvánosságra, amikor már majdnem vége volt a teszt utolsó napjának, a sajtó már félig összepakolt. Legalább mindig adnak okot egy kis mosolygásra :)

Szólj hozzá

Ferrari Forma-1 FIA F1 Formula-1 Forma1 Formula1