2021. jún 08.

Bak(u)iparádé - Azerbajdzsán Nagydíj elemzés

írta: F1rka
Bak(u)iparádé - Azerbajdzsán Nagydíj elemzés

Visszatért a világ egyik leggyorsabb utcai pályája egy év kihagyás után és keményen bepótolta az ’áldozatainak’ levadászását. Őszintén szólva a legelső azerbajdzsáni nagydíj után nem tudtam elképzelni, hogy valaha is kedvelni fogom ezt a helyszínt, főleg azért, mert nem igazán rajongok az utcai pályákért. De ez mostanra ez alaposan megváltozott. Hogy miért? Mert Baku kiváló bizonyítéka annak, hogy lehet jó utcai pályát építeni. Például Monacóhoz viszonyítva itt van olyan egyenes, ami elég hosszú az előzésre még DRS nélkül is, ráadásul elfér egymás mellett két autó, ami, valljuk be, nem hátrány egy autóversenynél. Ehhez pedig hozzájön a utcai versenyek azon sajátossága, hogy a pálya a legkisebb hibát is kőkeményen megbünteti. Erre pedig a hétvégén rengeteg példát láttunk. A pálya, élén például a 15-ös kanyarral, úgy szedte az áldozatokat az F2-ben és az F1-ben, hogy arra nehéz példákat találni. A bajnokok fala jut most hirtelen eszembe Kanadában. Mindenki tudja, hogy ott van, mindenki tudja, hogy kell azt a kanyart megcsinálni, mégis évről évre akár a legjobbak is képesek rommá törni az autójukat ugyanott, mert elég egy leheletnyi hiba, és már jön is a bumm.

formula-1-azerbaijan-gp-2021-s-2.jpg

És ha már a hibáknál tartunk: Ennyi hibát egy hétvégén ritkán látunk. Máskor egy fél szezonra jut ennyi minden. Kezdve a Pirellitől, a csapatokon és a versenyzőkön át, egészen a szervezőkig és az FIA-ig. Az időmérőn Stroll, Giovinazzi, Ricciardo, Tsunoda és Sainz is autót tört (helló, 15-ös kanyar), s ezzel sikerült jól megkeveni a szombatot, aminek a vége ismét egy piros zászlóval véget érő kvalifikáció lett. A Red Bullnak külön engedéllyel gumit kellett cserélni Verstappen autóján, ugyanis a kvali utáni mérlegelés közben az abroncs felszedte a padlőn lévő festéket, és így használhatatlanná vált. Elképzelni sem tudom, hogy jöhet létre ilyen szervezői hiba. Az aszfaltcsíkon faágak, üdítős dobozok, meg még ki tudja mi, ami teljesen érthetetlen még egy utcai pálya esetében is. Az F2-es futamokat és az időmérőt nézve pedig látszott, hogy a dráma bele van kódolva a versenybe. Bár többet vártunk rá, mint gondoltam, de annál töményebben jött. De még mielőtt ebbe belemennénk, jöjjön a rövid értékelés csapatokra lebontva!

Williams

Bár gyors pályáról van szó, ami kedvez a csapatnak, nagyon szeles idő volt. Márpedig azt az év elejétől tudjuk, ezt nagyon nem szereti a Williams idei autója. Sajnos, sokat nem is várhattunk tőlük. Lesz ez még sokkal jobb is idén.

Latifi: Kellett volna még egy kieső a Q1-ben (aki nem HAAS pilóta) és meg is lett volna a Q2. A csapattárstól ismét megkapta a szokásos majdnem fél másodpercet szombaton. A futama sem volt sokkal jobb, ráadásul még meg is büntették a csapat hibája miatt. Értékelés: 4 pont

Russell: Most azért valószínűleg neki se lett volna meg a Q2, ha STR és GIO is teljesíti a kvali első szakaszát, de hát velük ellentétben ő gond nélkül megtette ezt. Ezzel pedig nem szakadt meg a sorozata. A versenyen esélye sem volt a jó szereplésre, a végén pedig technikai hiba miatt fel is adta a versenyt. Értékelés: 5 pont

HAAS

Kérdés: Ki fogadott volna arra, hogy hat futam után a konstruktőri tabellán nem ők fognak állni az utolsó helyen? Oké, hogy nulla pontjuk van, de még így is a Williams előtt vannak.

Mazepin: Van némi fejlődés az orosz tempójában, most csak egy tizeddel kapott ki a kvalin MSC-től. A futamon persze most is volt egy-két érdekes megmozdulása, ami újabb elbeszélgetést ért Steinernél. Nem volt szabálytalan, de csapattársra nem húzzuk rá az autót ennyire. Értékelés: 4 pont

Schumacher: A német is megtapasztalta a HAAS specialitását, vagyis, hogy a kerékcserénél rosszul rögzített kerékkel engedték el. De most legalább időben észbekaptak, és még a boxutca végéből vissza tudták tolni. Szerencséjére a piros zászló miatt ez nem került sokba, a legvégén pedig még Mazepint is sikerült megelőznie, pedig a csapattárs mindent elkövetett ennek megakadályozásáért. Értékelés: 5 pont

pa-60216826-1-1200x630.jpg

Alfa Romeo

Ismét pontot szereztek, ami komoly teljesítmény, nem sokszor lesz ilyen.

Raikkönen: Az időmérőn hozta a szokásos eredményt, vasárnap pedig semmilyen fölösleges kockázatot nem vállalva, kiegyensúlyozottan rótta a köröket, ami végre pontot ért neki. Igaz csak egyet, de hát ezzel az autóval ez nem rossz. Értékelés: 7 pont

Giovinazzi: A kvalija értékelhetetlen, a futamon viszont ő is szépen araszolt előre. Az újraindításnál azonban szépen benézte az első kanyar féktávját, szerencséje volt, hogy megúszta az első szárnya (és RIC diffúzora). Ha ott egy kicsit okosabb, ebből még dupla pontszerzés is lehetett volna egy kis szerencsével. Értékelés: 5 pont

Alpine

Felemás hétvégéjük volt. Ez simán lehetett volna egy dupla pontszerzés is, de szombaton RIC, vasárnap meg a technika nem akarta ezt.

Ocon: Ő is azok közé tartozott, akiknek meglehetett volna a Q3, ha nincs RIC balesete. Mivel vasárnap már a harmadik körben megadta magát az autó, nincs jelentősége. Elszalasztott lehetőség az önhibáján kívül. Értékelés: 5 pont

Alonso: Végre a spanyol is megvillant. Már Monacóban is jó volt, de itt most látszott, hogy elővette minden rutinját. A Q3 már alapból jó kezdés volt, a második állórajtnál  láthattunk egy kis Alonso varázslatot is, amikor gyors egymás után maga mögé utasította Ricciardót, Sainzot és Tsunodát. A hatodik hely pedig  azt jelenti, hogy megelőzte csapattársát a tabellán. Kíváncsi vagyok, így marad-e. Értékelés: 8 pont

Aston Martin

Egyértelműen hatalmas versenyt futottak, és ez csak még jobb lehetett volna, ha nincs a defekt.

Stroll: A kanadainak nagyon fekszik ez a pálya. Bár ezt szombaton nem láttuk, mert már a Q1-es kivezető körén összetörte az autót, vasárnap az utolsó sorból indulva, egy nagyon kicsavart stratégiával óriási versenyt futott. Egészen a defektjéig. Nagyon nagy kár érte. Értékelés: 7 pont

Vettel: Kicsit még félve írom le, de úgy tűnik, Sebastian Vettel visszatért. Bár RIC autótörése megakadályozta, hogy bekerüljön a Q3-ba, de vasárnap már egy 4x bajnokhoz méltó teljesítményt láttunk tőle ismét. Nagyszerű példa arra, milyen az, amikor a tökéletes versenyzés párosul egy tökéletes stratégiával (18 kör a lágy gumikon) és persze a szerencsével. Ja, és az utolsó két futamon a mezőnyből ő gyűjtötte a legtöbb pontot. Értékelés: 10 pont

vettel-podium.jpg

AlphaTauri

Az olasz kis csapat sem panaszkodhat, egy győzelemmel felérő dobogót gyűjtöttek be és az ötödik helyért folyó  három ’A’ betűs csapat versenyében ők állnak a legjobban.

Tsunoda: A mezőny kis mérges kamikázéjának jót tett Marko mester dorgálása és úgy ment, mint tavaly az F2-ben. Persze azért a Q3-ban sikerült odacsapnia az autót a 15-ös kanyarban, ami miatt Sainz is összetörte mögötte és ezzel vége is lett az időmérőnek, de ne vegyük el tőle ezt az eredményt. Vasárnap pedig keményen megharcolt minden egyes pozícióért. A Leclerc és Alonso elleni csatákban pedig töményen kapja a tapasztalatot. Értékelés: 7 pont

Gasly: A francia továbbra is csúcsformában van. Nem biztos, hogy övé lett volna a negyedik rajthely akkor is, ha normál menetben fejeződik be a kvalifikáció, de hát erről nem ő tehet. Elvégezte, amit kellett, a többi nem az ő dolga. Vasárnap pedig csak a két RB, Hamilton és Vettel ment nála jobb tempót (talán még STR). De mivel ebből a buliból kiszállt, köszönte a lehetőséget és ismét szerzett egy nagyszerű dobogót a csapatnak. A Leclerc elleni oda-vissza előzgetés pedig szemet gyönyörködtető volt. Értékelés: 10 pont

McLaren

Talán az a legtalálóbb a wokingiak teljesítményére, hogy a kihasználatlan lehetőségek versenye volt ez. Hiba hiba hátán mindkét versenyzőtől, főleg szombaton, ami megpecsételte a sorsukat vasárnap.

Ricciardo: Ő aztán már mindent megélt ezen a pályán az évek alatt. A Q2-es autótörése kicsit megborította az egyensúlyt, a 13. helyről rajtolva igazán bevállalhattak volna egy alternatív stratégát, de úgy tűnik, nem merték ezt meglépni. Így viszont inkább csak szenvedett a hétvégén, önerőből nem lett volna köze a pontszerző helyekhez. Tőle sokkal többet vár az ember. Értékelés: 4 pont

Norris: A brit sem büszkélkedhet a szombati napon. Hiába szerezte meg az ötödik helyet szombaton, kisiskolás hibája három rajthelyébe került. Piros zászló = irány a boxutca. Erről nincs mit rádiózni. A büntetőpontokról lehet vitatkozni, hogy megérdemelt-e, szerintem túlzó, de a rajtrácsbüntetés egyértelműen járt neki. Vasárnap borzasztó rosszul rajtolt, visszaeset RIC-hez, de aztán gyorsan összeszedte magát és végül az ötödik hely egy kiváló eredmény. Viszont ha nincs a szombati baki, ebből dobogó is lehetett volna. Értékelés: 7 pont

Ferrari

Egy szóval jellemezve: csalódás. Na, nem a pole pozíció, hanem a vasárnapi teljesítmény. A pole-ból rajtolva, úgy, hogy HAM és VER is kiesik, BOT pedig a kanyarban sincs, ennek minimum egy dobogónak kellett volna lennie. Szerencséjükre a McLarennek sikerült saját magukat megverni, így végül ideiglenesen megelőzték őket a tabellán.

Sainz: Hiba szombaton a Q3-ban (bár ebbe Tsunoda is besegített), hiba vasárnap. Nem volt egy jó hétvégéje a spanyolnak, pedig a tempója nem volt rossz. Bár túl jó sem. Alonso és Tsunoda is megette végül. Értékelés: 5 pont

Leclerc: Két pole egymás után, azért elég komoly fegyvertény. Lehet persze mondani, hogy „persze, piros zászlóval a végén könnyű”, de a statisztikákba és évkönyvekbe csak annyi lesz, hogy ő volt a leggyorsabb a Q3-ban. Ráadásul most még el is tudott indulni a versenyen a rajthelyéről, ami nem hátrány. Viszont ami utána jött, az sajnos kicsit kijózanjtó volt. Ahogy fentebb is írtam, ennek minimum egy dobogónak kellett volna lennie és ez nem Leclerc-en múlt. Ő padlóig nyomta a gázt és egy hibát sem vétett. De egyik napról a másikra, a vörös rakétából csak a mezőny negyedik-ötödik leggyorsabb autója lett. A csatája Gaslyval és Norissal élményszámba ment, öröm nézni az új generációt ilyen csatákban. Értékelés: 8 pont

Mercedes

A Mercedes csapatként egyértelműen gödörbe került. Miután végrehajtották a világ leghosszabb kerékcseréjét Bottas monacói autóján, ami potom 2 napba telt, Bakuban a tavalyi Ferrari szintjén találták magukat. Végül jobb ötlet híján a pilótákra egyéni döntéseire bízták, ki melyik hátsó szárnyat szeretné az autóján (két külön fajtát hoztak), ami vegyes siker volt. De ezen kívül sem a stratégia, sem a boxutcai munka nem volt hibátlan enyhén szólva.

Bottas: Nincs nagyon miről beszélni a teljesítményét látva. Ő a nagyobb leszorító erős szárnyat választotta, amivel bár veszít kicsit a végsebességből, de a kanyargós részen sokkal gyorsabb. Elvileg. Ugyanis csapattársa a másik szárnnyal is sokkal gyorsabb volt ott. Bár a kvalifikációjába belerondított a piros zászló, de ha be is tudja fejezni a gyors körét, akkor is csak az 5.-6. helyen lett volna. így maradt neki a tizedik pozíció, a verseny pedig… Egy hitehagyott, motiválatlan Bottast láttunk, akit még a két Alfás is megelőzött. Értékelés: 2 pont

Hamilton: A címvédő klasszisát jelzi, hogy ezzel a nem éppen jól működő autóval is a győzelemért harcolt. A stratégiai csapat ismét nem állt a helyzet magaslatán, hiszen itt megint az volt előnyben, aki később jött ki kereket cserélni (a RB egyébként szépen megetette őket a szakállas ’mi is jövünk ki a boxba’ trükkel). A kerékcseréje is csak pont annyira volt rossz, hogy Perez (akinek szintén nagyon sokig dolgoztak az autóján) is elé jött vissza. Az újraindításnál meg…Miután lerajtolta Perezt, az első kanyarban úgy elszállt, mint a győzelmi zászló. Véletlenül megnyomta sebességváltás közben a ’Break Magic’ kapcsolót, ami a fékerőelosztást átvitte az első tengelyekre, ezáltál pedig esélye sem volt elfordulni balra. Egy pici hiba, mint mikor férekattintasz a laptopodon. De azért tőle ez nagyon szokatlan. Főleg, ha azt vesszük, hogy saját hibáájból utoljára 5 évvel ezelőtt esett ki (magával rántva Rosberget Barcelónban). A dolog pikantériája, hogy akkor is egy friss RB pilóta szerezte meg első győzelmét új csapatában. Ja, és nem lett bajnok az év végén. Értékelés: 8 pont

Red Bull

Hornerék is szépen felültek a hullámvasútra. A Mercedes ismét nem tudott a pole-ért menni, de Leclerc megint elcsente előlük a lehetőséget. Majd jött VER kiváló teljesítménye, és már amikor biztos volt a Red Bull 1-2, jött a durrdefekt. Majd a hamiltoni hiba. Ennek köszönhetően azért a konstruktőri tabellán kicsit megléptek a Mercitől, úgyhogy összeségében sikerült pozitívan zárni a hétvégét.

Verstappen: Azt már nem tudjuk meg, övé lett volna- e az első rajtkocka, de minden esélye megvolt rá. Ami a versenyt illeti: Hiba nélkül vezetett és uralta a versenyt. Bár a csapat tett egy kósza kísérletet arra, hogy rábeszélje az FIA-t, ne legyen újraindítás (mivel akkor ő lett volna a győztes), végül egész tűrhetően jött ki a dologból. Ha már nulláznia kellett, legalább az ellenfele sem vitt el egy pontot sem, így marad a javára a négy pontos különbség. Értékelés: 10 pont

Perez: Checo azt tette, amiért szerződtették, méghozzá tökéletesen. Hátvéd VER-nek HAM ellen és ha valami történik a hollanddal, akkor tudjon futamot nyerni. Tökéletes kivitelezés volt. Leszámítva a szombatot, mert a hetedik hely nem volt éppen jónak mondható (bár NOR büntetésével egyet előre jött). Viszont a rajtja egészen kiválóan sikerült és rögtön ott termett a csapattársa mögött, majd olyan tempót ment, hogy ha nincs a lassú kerékcsere, akkor lehet, hogy az élre áll vissza (bár valószínűleg jött volna a csapatutasítás). Az új rajtnál már beragadt, de szerencsésen megúszta és innentől kezdve már csak be kellett vinni a kocsit a célba. Ami nem volt egyszerű, mert ha még van 1 vagy 2 kör, lehet, hogy megáll alatta, ugyanis komoly hidraulikai gondjai voltak. De hát egy győzelmet nem kell megmagyarázni. Megérdemelte. Értékelés: 9 pont

57794794_101.jpg

Verseny: 8 pont (azért volt vonatozás bőven a futam első felében)
Verseny legjobbja: Vettel (ismét)
Verseny legroszabbja: Bottas (ez nem kérdés)

 valtteri-bottas-pa9-1200x630.jpg

Most pedig nézzük, mi, vagyis mik korbácsolták fel a kedélyeket a hétvégén. Vegyük először is a Pirellit, hiszen ők az okozat. Az olasz gumigyártónak nem igazán voltak friss információi a pályáról, hiszen tavaly elmaradt az azeri nagydíj. A 2019-es versenyhez képest így meglepő, hogy a sokszor túlzásba vitt biztonsági megoldások helyett, a leglágyabb keverékeket hozták el. Ugyanazokat, amikkel Monacóban is mentek, viszont a két pályában annyi a közös, hogy mindkettő utcai. Persze ez védhető azzal, hogy a z autók leszorító ereje kisebb lett idén, a gumik pedig picit strapabíróbbak, de ez így kicsit akkor is vakrepülésnek tűnik a végeredmény ismeretében. Baku sokkal gyorsabb, mint a hercegségben rendezett futam, sokkal jobban igénybe veszi az abroncsokat. Viszont az, hogy Strollnak és Verstappennek is a bal hátsója durrant szét, és Hamiltonén is ugyanezen a gumin találtak egy nagy vágást a piros zászlós megállásnál, szerintem azt jelenti, hogy nem a Pirellik adták meg magukat mindenféle előzetes jelzés nélkül. Ugyanis pont a bal hátsót használják legkevésbé, erre több rádióbeszélgetés is bizonyíték. Márpedig ha nem a gumi szerkezetével volt a gond, akkor ezeket külső sérülés okozta, ami nem is lenne meglepő, tekintve, hogy faágak, üdítős dobozok stb voltak láthatóak a pályán. Hogy ezek mit kerestek ott, és miért nem lettek eltüntetve, inkább a szervezők hibája, mint az FIA-é. Bár az utóbbi dolga ezeket ellenőrzés alatt tartani. A Pirelli mindenesetre megkezdte a milánói központjában megvizsgálni a sérült abroncsokat, valamint bekértek minden kamerafelvételt, hogy áttanulmányozzák (a TV-s közvetítés csak egy része ezeknek). Szóval várjuk meg a vizsgálat végét, de gyanítom, a végeredmény a külső serülést fogja megnevezni. Az, hogy a Pirelli péntekről szombatra megemelte az előírt minimum guminyomást, ehhez semmi köze. De bári is lesz a vége, a többség már úgyis elkönyvelte, hogy sz@r a Pirelli, és kész.

119937.jpg

A másik nagy kérdés az volt, hogy vajon mi a fene történt abban a kb 2 percben, ami eltelt Verstappen falba csapódása és a piros zászló között. A célegyenesben, hatalmas tempóban kapta a defektet, az alkatrészek szép nagy területen szóródtak szét, egy rettentő gyors szakaszon. Erre még csak nem is dupla sárga lépett érvénybe, hanem csak sima sárga zászlós szakasz. Kockáztatva ezzel azt, hogy valaki ráhajt egy lerepült karbondarabra és ő is repül a falba. Jól látszott például az első szárny sérülése Hamilton autóján, szóval korántsem volt veszélytelen a dolog.  Mikor észbekapott mindenki, jött az SC, majd a piros zászló, ami már rendben van. Csak éppen az utóbbival kellett volna egyből kezdeni, közvetlen a becsapódás után. Ennek a felelőse pedig egyedül Micheal Masi, hiszen csak ő rendelhet el SC-t meg versenymegszakítást. Nem tartozom azok közé, akik ilyenkor elkezdik kántálni, hogy „Masi monnyon le!” meg ugye Whiting idejében is előfordultak hibák. Ez benne van a pakliban, senki sem tévedhetetlen, de mintha Masi nem lett volna a helyzet magaslatán és ez nem most volt így először 2019 márciusa óta.

A másik dolog, maga az újraindítás álló rajttal. Mint mindenki, én sem szeretem ha egy verseny az SC mögött ér véget. Szóval ebből a szempontból rendben van az új rajt. De, nagyjából fél óórát várni egy két körös versenyre, még ha az a két kör fantasztikus is volt, nem biztos, hogy megéri. Masi magyarázata, ahol félig kimondva-kimondatlanul a showra hivatkozott, pedig elég érdekes. Az rendben, hogy legyen show, végül is sport. Viszont ennek az elemnek semmilyen helye nincs az FIA-ban ebből a szempontból. Az legyen a Liberty dolga. Vagy akkor döntsük el, melyik szervezet is irányítja ezt a sportot. A FOM vagy az FIA? Jelenleg úgy tűnik, az amerikaiaknak kezd teljhatalma lenni és a szövetség is ennek rendel alá egyre több mindent. Ez pedig rossz irány.

hamilton-perez-wins.jpg

Na, de hogy ne merüljünk el a problémákban egy ilyen verseny után, íme néhány érdekesség a befutóról:

  • Perez második győzelmét aratta, de még pole-ból soha sem rajtolt. Ebben Bruce McLaren és Eddie Irvine a befutó, akik négy futamgyőzelem után is pole nélkül voltak.
  • Perez a hibrid éra egyetlen versenyzője, aki két csapattal is tudott futamot nyerni.
  • Perez az ötödik pilóta, aki futamot tudott nyerni egy Red Bullal, na és persze az első, aki RIC távozása óta Verstappen csapattársaként ezt meg tudta tenni.
  • Perez és Vettel már négy csapat színeiben is felállhattak a dobogóra. Vettel: Toro Rosso, Red Bull, Ferrari és Aston Martin. Perez: Sauber, Force India, Racing Point és Red Bull.
  • Sebastian Vettel az Aston Martin történetének legjobb eredményét érte el.
  • A Mercedes utolsó nullázása óta 55 futam telt el.
  • Hamilton utoljára 2016-ban Malájziában nem szerzett pontot (ha az eleve kihagyott tavalyi Szahír GP-t nem számoljuk).
  • A hibrid érában most fordult elő először, hogy két egymás utáni futamon nem állt Mercedes pilóta a dobogón.
  • Utoljára a 2013-as Japán GP-n nem szerzett pontot a HAM-BOT-VER hármasból egyik pilóta sem. BOT-nak ez volt az első szezonja, VER pedig még gokartban versenyzett.
Szólj hozzá

Baku Vettel Perez Azerbajdzsán Bottas Gasly