2020. máj 15.

Egy kis történelem 8.rész - Renault

írta: F1rka
Egy kis történelem 8.rész - Renault

Kényszerű szünidő van az F1-ben is, és egyenlőre bizonytalan, hogy hol és mikor kezdődik el a szezon.  Ezért úgy döntöttem, bemutatom a csapatok történelmét, igazságosan, abc  sorrendben.

8.rész: Renault

A Renault F1-es története nem egyszerű, abban az értelemben, hogy nem fut végig egy szálon mint mondjuk a Red Bull vagy a Racing Point sztorija. Azért megpróbálom kibogozni a lényeget.

Bár sokan a Renaultnak tulajdonítják az első F1 verseny megnyerését Szisz Ferenccel a kormány mögött Franciaországban, az első hivatalos F1-es versenyt Silverstone rendezte 1950-ben.

Első Renault korszak

A francia cég 1977-ben csatlakozott a száguldó cirkuszhoz és egyből saját csapattal kezdtek. Az elején rettentő megbízhatalan, ám gyors autókat építettek. Gyorsan történelmet írtak, hiszen ’79-ben ők aratták az első győzelmet turbó motorral. ’81-re leszerződtették a honfitárs Alain Prostot és jöttek a győzelmek is, de az áhított VB cím sehogy sem akart összejönni. Prost 3 év után úgy látta, a csapat megrekedt és visszament a McLarenhez. Sajnos mélyrepülés következett és ’85 végén úgy döntöttek, hogy lehúzzák a rolót. Egy évre rá motorbeszállítóként is kiszálltak a sportból.Ugyanebben évben a Benetton megvette a Toolman istállót.

Toolman korszak

A ’70-es évek legvégén, amikor gomba mód jöttek létre a versenyistállók mindenféle kategóriában, Ted Toolman üzletember és autósport rajongó egyszer csak úgy döntött, alapít egy kis versenycsapatot. A csapat végigment a ranglétrán: Formula-Ford majd Formula-2, majd ’81-től a király kategória. A legszegényebb csapatokhoz tartozott, motort a Hart cégtől kért és kapott. Brian Hart kiváló motorokat tudott építeni. Az F1 kicsit nagy falatnak látszott, bár tény, hogy a mezőny legolcsóbb egységei voltak. Az első két évben pontot se tudtak szerezni, ’83-ban Dereck Warwick már hozott néhány pontot, de az autó nagyon megbízhatatlan volt. ’84-ben lehetőséget kapott a fiatal Ayrton Senna, bemutatkozhatott a nagyok között és egyből le is tette a névjegyét. Egy második és két harmadik helyet is összehozott a csapatnak, majd év végén távozott a Lotushoz. 1985 szintén pont nélküli év volt a csapatnak és a tulajdonos úgy döntött, eladja csapatát, az akkor már főszponzorként ott lévő Benettonnak.

A Benetton korszak

A Benetton család szerette az autóversenyzést és mivel a pénz nem nagyon volt akadály, úgy döntöttek, hogy belevágnak egy saját csapatba. Az első évben új pilótákat és BMW motorokat használtak, a folyamatos technikai hibák miatt év végén viszont áttértek a Renaultra. Mexikóban Gerhard Berger megszerezte a csapat első győzelmét.

1993-ig a csapat egyre jobb teljesítményt nyújtott. A ’90-ben kinevezett főnök, Flavio Briatore átalakította az egész csapatot.  Ross Brawn, Rory Byrne és Nigel Stepney kiváló autókat épített és ehhez igazolta ’92-ben Michael Schumachert. Később ez a négy fő egyszerre ment át a Ferrarihoz és hozta létre a csapat  legsikeresebb korszakát.  Ott  Briatore helyett Todt volt a főnök.  ’94 és ’95 volt az aranykorszak a csapat életében. Schumacher mindkétszer világbajnok lett Damon Hillt legyőzve, egyszer Ford majd Renault motorral. Utóbb még a konstruktőri tabellán is elsők voltak. A címeket sok vita övezte, folyamatosan támadták a csapatot hogy szabálytalan technikákat alkalmaznak, mint például a kipörgésgátló. Az FIA a rengeteg vizsgálatot folytatott, komoly bizonyítékot nem talált semmire, ám apróbb büntetéseket kiszabott.  Ezután hirtelen távoztak a fentebb felsorolt nevek és a csapat hirtelen megindult a lejtőn.  ’96-ban és ’97-ben még az Alesi-Berger páros hozott néhány jó eredményt,  majd ’98-ra  Briatorét elküldték. Jött Dave Richards, de 5 év után neki is mennie kellett, és a család saját kezébe vette az irányítást. Eközben a Renault motor is meggyengült,  s bár ők adták a motor alapját, az Playlife és Mecachrome  néven futott. 2001-ben a csapat már csak hetedik volt a konstruktőrök között,  ezért úgy döntöttek eladják az egész  csapatot a visszatérésen dolgozó Renaultnak.

schumacher-benetton_95.jpg

Schumacher és a Benetton-Renault

A Benetton 260 nagydíjat ért meg, és ezalatt szerzett 27 győzelmet, valamint 2 egyéni és  1 konstruktőri címet.  Alesi, Berger, Brundle, Button, Fisichella, Herbert, Patrese, Pique, Verstappen és Schumacher mind ültek a színes autókban.  A Benetton bár nem volt hosszú életű, pár év alatt összehozott pár felejthetetlen jelenetet. Schumacher első győzelmei és világbajnoki címei, a karambolja Hillel Ausztráliában, Berger hihetetlen győzelme német nagydíjon ’97-ben, na és persze Jos Verstappen  autója ahogy lángra kap tankolás közben a boxutcában.  

Második Renault korszak

Szóval, a Renault kész volt újra visszatérni gyári csapatként. Motorgyártóként  már ’89-ben jelen volt a Williams partnereként, majd a Ligiernek és a Benettonnak is adott motort. Ekkor a McLaren-Honda uralkodott, de a brit-francia házasság egyre jobban működött és ’91-ben már közel voltak a győzelemhez. ’92-ben a Willams-Renault és Mansell  már rekordgyorsan, a magyar nagydíjon ünnepelhette világbajnoki címét. Mansell távozott, Prost jött helyette és megszerezte a negyedik címét majd ő is lelépett.  ’94-re Senna jött Prost helyére de a tragikus imolai futam után Schumacher és  Benetton-Ford megszakította a Renault szériát.  1 évre csak, mert utána már ők is a franciák egységeit használták. 5 év alatt 4 egyéni és 4 konstruktőri címet nyertek a Renault motoros autókkal. ’97-ben Villeneuve bezsebelte a címet, ami arra ösztönözte a gyárat, hogy a csúcson szálljanak ki egészen a Benetton felvásárlásáig.

2002-től újra gyári csapatként álltak rajthoz, Trullival és Buttonnal, de ami talán még fontosabb, visszahozták a csapat élére Briatorét. A csapat egyre jobb lett, Briatore pedig beültette a kocsiba saját menedzselt versenyzőjét 2003-ban. Ő volt Fernando Alonso, aki 2005-ben és 2006-ban is megnyerte a világbajnokságot, véget vetve a Schumacher -korszaknak. Ezután Alonso elhagyta a csapatot, és bár egy év után visszatért, a sikerek már nem jöttek. Számomra felejthetetlen jelenetek például a monzai Alonso-Schumacher küzdelmek, ahol kivételes képességeik minden darabját elővették egymás ellen.

2009-ben a bajok tovább tetőztek, miután kiderült, hogy Briatore utasítást adott Piquet-nek, hogy hajtson a falba a 2008-as szingapúri nagydíjon. Ezzel a manőverrel Alonso győzelmét idézték elő. Pat Symonds technikai igazgatót öt évre eltiltották a sporttól, a csapatfőnököt pedig örökre. A névadó főszponzor ING is lelépett a csapat mellől.  Bár Briatore ítéletét később visszavonták, nem vállalt több vezetői tisztséget. Alonso közben aláírt a Ferrarihoz.  Az anyacég ezután úgy döntött, hogy eladja a csapatot egy Genii Capital nevű cégnek, viszont továbbra is vállalta, hogy ellátja azokat a csapatokat motorokkal, akiket eddig. Ez főleg a Red Bullnak volt jó hír, hiszen a Red Bull-Renault legyőzhetetlen volt a következő négy évben.

Lotus –Renault korszak

Az adásvétel után a csapatot átkeresztelték Lotusra, ám itt több probléma is felmerült, ugyanis ez a Lotus nem az a legendás F1-es  Lotus, amelyiket Colin Chapman alapított. Megpróbálom kibogozni: A gond az volt, hogy különböző a múltban történt jogi adok-veszek után két Lotus Team nevű csapat is volt. Mindkettő Renault motorral, és egyik sem utódja az eredeti Lotus csapatnak. A másik csapat ráadásul már előző évben is Lotus néven futott. A vitából az lett, hogy a Genii Capital utalt némi pénzt a nekik és ők átkeresztelték magukat Caterham-re. 

Az új Lotus  nagy tervekkel vágott neki 2012-nek, sikerült a sportba visszacsábítani Raikkönent is, aki a WRC-ben szórakoztatta magát az elmúlt 2 évben.  A társa pedig a friss GP2 bajnok, Romain Grosjean lett. Az gyorsan kiderült, hogy egész jó autót építettek. A visszatérő Kimi  hozta a jó eredményeket, Grosjean viszont folyamatosan balhéba keveredett a pályán. Ez a belga nagydíjon csúcsosodott ki, ami után egy versenyre el is tiltották. A következő évet ott folytatták, ahol az előzőt abbahagyták, Kimi győzelemmel, majd folyamatos dobogós helyezésekkel kivételes formában volt, és ez lett a csapat veszte. Amikor visszacsábították, egy teljesítményalapú fizetésben állapodtak meg, viszont nem tudták kifizetni, mert  álmukban sem gondolták, hogy az autó a finn kezeiben ilyen jó lesz. Ennek hatására a jégember fogta magát, bejelentette, a következő évtől újra a Ferrari pilótája lesz, az abu –dhabi verseny után megműttette a hátát és már nem ült vissza a Lotusba.

lotus-renault_2014.jpg

A "targonca orrú" Lotus-Renault 2014-ből

 2014-re a Genii átszervezte a csapatot, de a fő gond az volt, hogy mire kifizették a finnt, elfogyott a lóvé, ezért aláírtak Pastor Maldonadoval, aki mögött ott állt a PDVSA, vagyis a venezuelai olajvállalat hatalmas összeggel. Az átszervezés nagyon rosszul sikerült, az autó rossz lett, ráadásul elkezdődött a turbó korszak, a Renault motoros autók pedig csak szenvedtek. A  következő évre megváltak a Renault motoroktól és a magasan legjobb Mercedest választották, de az eredmények így sem jöttek. A csapat egyre nagyobb bajban volt. Ismét a Renault lett a megmentő és a szezon végén szinte aprópénzért visszavásárolta a csapatot, mielőtt az végképp lehúzta volna a rolót. A Lotus 77 versenyen indult és 2 győzelmet aratott.

Harmadik Renault korszak

2016-ra a Renault tehát újra a rajtrácson volt, viszont annyira későn vették meg a csapatot, hogy érdemi munkát már nem tudtak csinálni. Ezért hagyták az évet elúszni és a csapat felépítésére koncentráltak.  A pilótapáros Magnussen és Palmer volt.  ’17-ben újabb változások következtek a csapatvezetésben és a pilótáknál is. Abiteboul lett a főnök, Magnussen helyére jött Hülkenberg. Palmer maradt, de év közben megváltak tőle, annyira gyenge volt és Sainzot hozták helyette a Toro Rossotól. A csapat egyre jobb lett, viszont a motor még mindig nem tudta felvenni a versenyt a Mercedes és Ferrari egységeivel. Végül ez ahhoz vezetett,  hogy a Red Bullal úgy összevesztek, hogy bár még adtak nekik motort, a nevüket nem használhatták. ’19-re pedig teljesen szétváltak útjaik, bár Ricciardót még megszerezték tőlük. 

A  McLarennek kellett sürgősen egy motorszállító, erre igent mondtak. Viszont az autó tervezése megint nem sikerült túl jól, és csak a konstruktőri ötödik helyen végeztek. Óriási csalódás ahhoz képest, hogy a top 3-mal akarták felvenni a versenyt. 

A Renault eddig 374 alkalommal állt rajthoz, 2 egyéni és 2 konstruktőri címet szereztek, 51 pole pozíciót és 35 győzelmet. Olyan pilóták vezették az autóikat mint Arnoux, Prost, Warwick, Button, Trulli, Alonso, Fisichella, Villeneuve,  Kubica, Ricciardo.  Ezenkívül motorpartnerként 9 egyéni és 10 konstruktőri cím fűződik a nevükhöz olyan nevekkel, mint Mansell, Prost, Hill, Villeneuve a Williamstől, Schumacher a Benettontól és Vettel a Red Bulltól. 

Jelenleg több pletyka kering a Renault jövőjéről. Ami biztos: a McLaren átvált Merci motorokra az év végén és Ricciardo szerződése is lejár. Tehát egyszerre vesztik el a jelenlegi egyetlen partnerüket és a sztár pilótájukat. 2022-től jönnek az új autók a nagy szabályváltoztatások után, valószínűleg az döntő év lesz. Ha nem jönnek az eredmények, akkor lehet, hogy az anyacég a kivonulás mellett fog dönteni. De ha így is lesz, azt már megtanultuk, ez csak ideiglenes. 

Röviden ennyi a sárga autók és motorjaik kusza története.

Szólj hozzá

autósport motorsport Forma-1 F1 Formula-1 Alonso Schumacher Forma1 Lotus Benetton Renault Formula1 Raikkonen Ricciardo Briatore Berger Prost Toolman