A pszichológiai hadviselés ugyanúgy az F1 része, mint a kockás zászló. Versenyeket és bajnokságokat dönt el. „A lélektani műveletek általánosságban olyan tevékenységeket takarnak, amelynek során a szembenálló felek céljaik elérése érdekében tudatos lélektani ráhatást kívánnak elérni.” Írja Prix Gábor a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem doktori értekezésében.

Amikor vége lett az idei Orosz Nagydíjnak, érdekes jelenetnek lehettünk szemtanúi. Egy olyan dolog történt, ami csak nagyon ritkán kerül a kamerák elé ilyen direkt módon, pedig az F1 szerves része. A harmadik helyen befutó Lewis Hamilton odament gratulálni a csapattársához, ahogy illik majd mindketten a három kihelyezett asztalhoz (vagy emelvényhez, vagy kinek mi) mentek, hogy felvegyék az interjúkhoz és az eredményhirdetéshez sapkájukat, órájukat, maszkjukat stb. Természetesen mindhárom helyezettnek megvan ilyenkor a maga kis asztala ilyenkor és a brit címvédő egyenest ahhoz ment, amin egy nagy egyes díszelgett, jelezvén, az a győztesé. Szépen, nyugodtan 'felöltözött' róla, Bottas pedig értetlenül nézte mi történik mikor odaért. Nos, egész egyszerűen az történt, hogy Hamilton a maga sajátos módján jelezte, 'Ok haver megnyerted a versenyt, szép volt, de azért tudd hanyas a kabát'. Bunkóság volt? Az hát! Viszont ez egy olyan harc része, amibe nagyon ritkán kaphatunk élő egyenesben  bepillantást. A pszichológiai hadviselés egy nagyon kis részletét láttuk a bajnokcsapaton belül. Az a pilóta még nem született meg, aki arra a kérdésre, hogy él vagy élt-e ilyen eszközökkel, igennel felelne. Mégis, szinte mindenki használja (na jó, Raikkönen nem, de hát ő Kimi) és természetesen a klasszisok ebben is az élen járnak.

Mint oly sok minden, ez is katonai találmány abból a szempontból, hogy ott kezdték először tudatosan alkalmazni. Mára ez már az élet rengeteg területén jelen van, jó pár tanulmány is született róla. És ha megkérdezünk egy F1-es pilótát erről, tagadja ennek használatát, de azért egy gyakorlott szurkoló tudja, hogy ez igencsak messze áll a valóságtól. Az F1-es pszichológiai hadviselés sem a jelenkori F1 hozománya, ugyanis szinte már a kezdetektől jelen volt kisebb-nagyobb mértékben, és volt már jó néhány pilóta, akik igencsak magas szinten művelték ezt. Az eszközkészlet igencsak kiterjedt tud lenni, attól függően, hogy éppen ki a célpont. Csapattárs, egy bajnoki rivális, egy másik csapat vagy éppen a komplett mezőny.  Nem csak az ellenfél megrogyasztását tudja szolgálni, hanem bizonyos esetekben, amikor egy csapaton belül folyik a harc a bajnoki címért, sokszor ezek a játszmák döntenek arról, ki mögé álljon a csapat, vagy éppen álljon ki és engedje a szabad versenyt. Senna, Schumacher, Alonso és Hamilton is a pszichológiai hadviselés nagymesterei, akik soha nem féltek a nyílt vagy láthatatlan trükkök garmadáját bevetni. Sokszor átlépve a sportszerűség határát, de ahogy Niki Lauda mondta, ha bajnok akarsz lenni, bizony szemétnek kell lenned. Még mielőtt jobban belemélyednénk, azért egy valamit szögezzünk le. Bármit és bárhogy használhatnak a versenyzők ellenfeleik ellen, az mit sem ér akkor, ha a másik egyértelműen a gyorsabb pilóta. Viszont az egyenrangú, vagy közel azonos képességekkel rendelkezők közötti lélektani csata, gyakran futamokat vagy akár világbajnokságokat is eldönthet. Akár komplett karrierek is elbuknak, vagy éppen megacélozódnak egy-egy ilyen „háború” után. 

Hamilton például, miután a Mercedeshez került és elérkezett a 2014-es év, egyre többször kezdte irányítani az interjúkat szinte észrevétlenül olyan módon, hogy az jöjjön ki belőle, ő a gyorsabb pilóta. Az újságírók pedig már szaladtak is Rosberghez, hogy mit szól ehhez. Miután a csapat beállt mögé, Rosbergnek (aki nem igazán tudott ezzel a fajta harcmodorral akkor még mit kezdeni) egyre nehezebb dolga volt, nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Így emlékszik vissza erre: „Ha az ember tizenötször hallja (hogy a csapattársa a gyorsabb), elgondolkodik rajta. Én csak a pályafutásom végén értettem meg, hogy muszáj ezt a játékot is játszani, ha bajnok akarok lenni. El kellett érnem, hogy az újságírók a megfelelő kérdéseket szegezzék Lewisnak. Azokat, amiket én szeretnék” - rámutatva arra, hogy mennyire fontos ez a fajta módszer. 

Az utóbbi időben talán ez a párharc volt az egyedüli, amikor a pszichológiai hadviselés minden fortélyát mindkét pilóta bevetette a másikkal szemben. Hamilton és Rosberg jól ismerték egymást, hiszen együtt kezdték pályafutásukat és rengeteget versenyeztek egymás ellen. Ráadásul jó barátok voltak és kiválóan ismerték egymást, ezáltal tökéletesen tisztában voltak egymás gyenge pontjaival is. Hamilton tudta, hogy Rosberg kemény ellenfél lesz neki, hisz a nagyközönséggel ellentétben ő nem kételkedett egykori barátja gyorsaságában. Viszont megvolt az az előnye, hogy ő már bajnok, és nem okozott nehezére kezelni egy címért zajló meccs nyomását. Ezenkívül tökéletesen tudta, hogy kell egy csapatot maga mellé állítani és igencsak sok dolgot tanulhatott legelső F1-es csapattársától is. Nem véletlenül volt tele minden médium akkoriban azzal, hogy a brit bajnok nem csinál mást, csak folyamatosan utazgat, zenél, bulizik és divatbemutatókra jár. Ez mind azt volt hivatott közvetíteni, hogy bizony neki így is megy a Rosberg legyőzése. A németnek mindezt meg kellett tanulnia, bár kiváló tanítómestere volt Schumacher személyében, aki nem kímélte őt az együtt töltött három év alatt. Bár kicsit későn kapcsolt, de utána már nem kímélték egymást a pályán kívül sem. És azzal, hogy 2016 végén hirtelen visszavonult, olyan gyomrost vitt be Hamiltonnak, amit ő évekig nem hevert ki, és csak mostanában kezd normalizálódni a viszony a gyerekkori barátok közt. 

Senna és Prost legendás pályán és azon kívüli csatái szinte tankönyvbe illő esetek. Prost már kétszeres bajnok volt, amikor a  brazil zseni megérkezett a McLarenhez és tökéletesen tisztában volt azzal, hogy csak akkor lehet bajnok a professzor mellett, ha egy pillanatra sem hátrál meg. Ennek tökéletes végkimenetele lett a '88-as és '89-es Japán GP, ahol bevallottan direkt kilökték egymást az első kanyarban, megmutatva azt a másiknak és a nagyvilágnak, hogy egyiküket sem abból a fából faragták, akik csak úgy leveszik a lábukat a gázpedálról, hogy a másik elférjen. Kerül, amibe kerül. Senna több frontos háborút vívott 1988 óta. Prost, Ballestre, Piquet állandó célpontok voltak, Mansellel pedig amolyan kutya-macska viszonya volt. A brazil viszont olyannyira zseniálisan forgatta a lapokat, hogy szinte minden háborút megnyert ezen a téren. Mindig ő volt a szurkolók óriási többségében az az ember, akit nem hagynak nyerni, pedig ő semmi mást nem akar, csak versenyezni. Természetesen ebben is Prost volt a legnagyobb ellenfele, és 1993-ban, mikor felajánlotta Williamsnek, hogy abban az évben hajlandó ingyen versenyezni neki, végül Prostnak is bevitte a végső ütést. Az ügylet nem jött össze, amit Senna úgy kommentált, hogy ha Prost el akarja dönteni, ki a jobb háromszoros világbajnok, mondjon le előjogáról a Williamsben és bólintson rá a szerződésére. Innentől kezdve soha senki nem mosta már le a franciáról, hogy megfutamodott, és nem mert kiállni ősi riválisa ellen ugyanazzal a technikával. Ráadásul Prost év végén visszavonult élő szerződése ellenére, miután már Williams közölte vele, Senna mindenképp jönni fog. Senna erkölcsi győztesként került ki a csatából, és ezután már szinte majdnemhogy barátok lettek. 

És emlékszünk még arra, amikor Senna a '92-es Francia Nagydíjon kioktatta Schumachert az újraindítás előtt? Jo Ramirez, az akkori McLaren egyik legfontosabb tagja és Senna barátja ezt mondta, amikor egy interjún szóba került: „Ayrton mindig is nagyon odafigyelt Schumacherre. Az elejétől fogva úgy tekintett rá, mint a következő nagy ellenfélre.” - Tudatosan megtervezte az egészet. „Figyeld, ahogy felnyársalom a tekintetemmel. Remélhetőleg ezzel egy kicsit megijesztettem őt, és majd lassabb lesz.”- mondta, mielőtt odament hozzá. 

Senna zseniális módon tudta maga mögé állítani csapatait már a legelejétől kezdve. Harmadik szezonjára a Lotustól már megkapta azt a jogot, hogy maga válassza meg a csapattársát. Ezért nem lett Derek Warwick a Lotus versenyzője abban az évben. De ezen kívül is amilyen zseniális volt a pályán, olyan zseniálisan tudta kikészíteni az összes csapattársát Ceccotótól Prostig. Egyedül Berger volt a kivétel ez alól, aki talán az egyetlen igaz barátja lett a háromszoros bajnoknak a sporton belül. 

De ha már a német csúcstartó Schumacher szóba került, akkor emlékezzünk meg róla is! Schumachernek elképesztő húzásokkal már '93-ban 'beleszállt' a komplett mezőnybe. Egy interjúban amikor a feltűnően jó állóképességéről kérdezték, ezt válaszolta: "Nem hiszem, hogy a többi versenyző nagyon sokat sportol. Nem edzenek annyit, mint én." A naponta 2-3 órát edző, elsősorban bicikliző és erősítő német nem véletlenül volt kora egyik legjobb erőben lévő versenyzője. Személyi edzője mindent bevetett annak érdekében, hogy a legjobb kondícióban legyen. És  persze nem lett volna teljes a felkészülés, ha nem használják ezt is fel a pszichológiai hadviselésre. Schumachernek volt egy átlátszó falú edzőterme, és azzal rémisztgette ellenfeleit, hogy sokszor abban edzett egy-egy keményebb pályán töltött nap végén. 

De persze nem kímélte kollégáit a későbbiekben sem. Sőt, visszatérése után is ugyanott folytatta, ahol abbahagyta Rosberg nagy pechjére. Itt egy példa 2016 bajnokától: „Egy Monacói Nagydíj időmérője előtt például hosszú időre elfoglalta a garázsunk egyetlen vécéjét. Jól tudta, hogy nekem is szükségem lenne rá, és egy idő után már dörömböltem az ajtón, mint egy őrült. De ő bent maradt, csak figyelte az órát, és teljesen nyugodt volt, miközben tudta, hogy én egyre idegesebb leszek. Végül egy perccel a kezdés előtt lazán kijött és simán eljátszotta az ártatlant: 'Bocs, fogalmam sem volt, hogy ott vagy.' – mondta” De az is kedvenc trükkjei közé tartozott, hogy olyan szorosan parkolt autójával csapattársa kocsija mellé, hogy az ne tudja használni a vezető oldali ajtót. És ezek bizony csak apró morzsák abból, mire képesek a pilóták annak érdekében, hogy kibillentsék csapattársukat a nyugalomból. 

A németek másik többszörös bajnoka, Sebastian Vettel nem tartozik a nagy politikusok közé, bár nem is riad meg, ha használni kell. A Red Bullnál töltött évek alatt is komolyan osztották egymást Mark Webberrel. De mint fentebb is írtam, bár az ausztrál kiváló pilóta volt, nem volt egy szinten csapattársával, ezért nem is nagyon tudott olyan csapásokat mérni rá, ami tényleg hatásos.Viszont érdekes volt megfigyelni, hogy a két ősellenség, Hamilton és Alonso milyen kis érdekszövetséget kötött Vettel ellen akkoriban. Szinte majdnem szóról szóra ugyanazokat nyilatkozta a két bajnok. Történetesen azt, hogy nem is Vettel ellen küzdenek a bajnoki címekért, hanem Adrian Newey főtervező ellen. Alonso még néha rá is tett egy lapáttal, amikor olyan kijelentéseket tett, hogy a német akkor lesz igazán nagy versenyző, ha bebizonyítja, nem csak a RB volánja mögött képes futamokat nyerni.  A Red Bull természetesen mindig igyekezett megvédeni pilótáját, és Marko szokásához híven nem is maradt ilyenkor adós. Ilyen nyilatkozatokkal vágott vissza: “Fernando Alonso olyanokat mond, hogy Sebastian nem a legjobb versenyző, csak övé a legjobb autó. Ez pedig nem más, mint tudatos kampány. Sebastian csak akkor vált csapatot, ha majd nem tudunk versenyképes autót adni neki. Miért is menne most a Ferrarihoz vagy a Mercedeshez, főleg hogy Alonso vagy Hamilton lenne a csapattársa náluk? Szerintem pillanatnyilag nincs alternatívája a Red Bullon kívül. Ayrton Senna mindhárom címét a McLarennel nyerte, sosem vezetett a Ferrarinál, mégsem ártott ez az imázsának. Lehet, hogy menőbb a Ferrarival nyerni, mint egy Red Bullal, de manapság nem egyszerű dolog.” - szúrt vissza egyből nem csak Alonsónak, hanem a Ferrarinak is. Ezek és az ehhez hasonló nyilatkozatok sokszor kemény vitákat szülnek a közösségi médiában, és pont ez a célja annak, aki ezeket a mondatokat mondja. Legyen az Marko, Alonso, Hamilton, Schumacher vagy bárki más. Megkérdőjelezni a másik képességeit a szurkolók szemében, és ezzel egy időben az ellenfél belső köreiben is. 

Erre tökéletes példa a 2002-es Osztrák Nagydíj, ahol Barrichello látványosan, az utolsó métereken adta át Schumachernek a győzelmet csapatutasításra. Majd ezt kihasználva a médiában, szinte az egész F1-es közösség újságíróstól és szurkolóstól kiállt mellette és őt tekintették győztesnek. Az üzenet pedig végül az lett, hogy „látjátok, le tudom őt győzni, de nem engedik”. Ez, az amúgy teljesen felesleges csapatutasítás elég komoly rést ütött akkor Schumacher imázsán,s nagyon nehezen szabadult meg tőle. Csapattársa egyértelműen erkölcsi győztesként jött ki a dologból, de mint sok más esetben, ezt nem tudta a javára fordítani, hiszen a német annyival jobb volt nála, hogy esélye sem volt egy szezonon keresztül előtte lenni. A német is volt hasonló helyzetben pár évvel előtte, és ő is győztesként jött ki a dologból. 1999-ben a sérülése után visszatérve vállalta a második számú pilóta szerepét és megpróbálta csapattársát hozzásegíteni a címhez Hakkinennel szemben. Mindezt olyan zseniális módon tette, hogy ne legyen senkinek sem kétsége afelől, bármikor képes lenne megverni Irvine-t. 

Persze egy versenyző sosem fogja nyíltan kimondani, hogy ő jobb mint a többiek, mert ezt  nem engedi a sportszerűség. De nem lennének sportemberek és F1-es pilóták, ha nem lennének arról meggyőződve, hogy ők a legjobbak. 

Az F1 pilóták legújabb generációja sem tétlenkedik, ha arról van szó, hogy szúrjunk egyet oda a másiknak. Verstappen előszeretettel hangoztatja azt, amit anno Hamilton és Alonso Vettel ellen. Itt egy példa:  „A Formula- 1 egy olyan sport, amiben sok függ az autótól. Lewis persze nagyon jó. Egyértelműen a legjobbak egyike, de nem ő az Isten. Isten talán vele van, de ő maga egyáltalán nem az.” A holland zseni egyébként már legelső versenyétől kezdve „terrorizálja” a komplett mezőnyt a pályán. Csakúgy mint Ayrton Senna annak idején, ő sem nagyon tért ki a 'wheel to wheel' csaták elől és sokszor a szabályosság határait súrolva, néha pedig átlépve támadott, vagy éppen védekezett. Bár ez nem biztos, hogy teljesen tudatos volt még akkor nála, mindenesetre hatásos. Azon túl, hogy egyből mindenki megjegyezte a nevét, jó párszor téma volt a sajtótájékoztatókon és többször is elhangzott az még Hamiltontól is, hogy nyugodtabb, ha mondjuk Vettel mellé kell bebújnia egy résbe, mert tudja a német figyel de a Verstappen elleni csatáknál a másik versenyzőnek „extra helyet kell hagyni”, különben sanszos az ütközés. Bizony, ez már fél győzelem, mert egy idő után a csatázó felek kétszer is meggondolták, hogy be merjenek-e vállalni egy-egy kockázatosabb manővert ellene. 

Nem ejtettünk még szót Fernando Alonsóról, aki talán a leghírhedtebb ebből a szempontból. Óriási politikus és nagyszerű motivátor egyben, de isten ments az ellenségének lenni. Persze azon kívül, hogy kiváló érzéke van ahhoz, hogyan keserítse meg minden csapattársa életét, nagyszerű mentora is volt (vagyis még van is) Flavio Briatore személyében, aki talán az F1 történetének egyik legkreativabb személye volt minden tekintetben. Talán a legtökéletesebb példa Alonsóra a McLarennél eltöltött 2007-es szezon, ami alapból is egy óriási káoszba fulladt, részben a spanyolnak köszönhetően. Erről itt olvashatsz. Amikor már szinte beszélő viszonyban sem volt Ron Dennis-szel, Alonso mindent megtett azért, hogy a csapatfőnököt az őrületbe kergesse. Dennis híres arról, hogy mennyire tisztaságmániás, és szinte már betegesen ragaszkodik a saját szabályaihoz. Mindenre külön szabálya volt, amit a McLaren dolgozóinak be kellett tartania. Matt Bishop a McLaren egykori kommunikációs igazgatója például elmesélte, Dennis egész egyszerűen gyűlölte azt, ha valaki nem tányéron, késsel villával evett egy barackot. Nem is lehetett a közelében máshogy, hiszen a nagyszerű csapatfőnök haragja is legendás volt. „Erre Fernando megérkezett a legnagyobb, legérettebb barackkal, amit valaha láttam, majd szürcsölve leült Ron mellé, hagyva, hogy a gyümölcs leve lefolyjon a szakállára (Ami szintén tiltott volt McLaren versenyzőnek. - a szerk.), a gyümölcsdarabokat pedig benne is hagyta . A jelenlevők közül nem mindenki tudta, hogy milyen fájdalmas volt ezt látni Ronnak, de higgyék el nekem, Fernando ezt tökéletesen tudta.  De ilyen Fernando. Nagyszerű pilóta, de manipulátor is."  Hát igen, a spanyol kora egyik legkiválóbb versenyzője, de egyben a legellentmondásosabb személyiség is. 

De nem csak a versenyzők használják piszkos trükkjeiket egymás ellen, az ellenfél megtörésére. Érdemes megjegyezni, hogy a pszichológiai hadviselés a csapatok között is ugyanúgy zajlik. Csak ők nem tudnak annyira direkt módon 'szemétkedni' a másikkal mint pilótáik, hanem főleg a sajtót használják erre. Az osztrák csapat médiagépezete pedig talán a legprofibb ebben a Mercedes mellett. A legjobb példa erre a sokat emlegetett de soha meg nem valósuló Hamilton-Vettel páros. 2011-ben a brit már nagyon elvágyódott a McLarentől és nyerő autóba akart ülni, amivel tényleg harcban lehet a címért. Sokan emlékezhetünk rá, hogy Kanadában látványosan elkezdett beszélgetni Hornerékkel és nem is titkolta mi a szándéka. Ez persze egyfelől egy igencsak erős jelzés volt akkori csapatának, hogy ideje lenne összekapni magukat, ha 12 után is meg akarják őt tartani, másrészt ténylegesen távozni akart, ha nem történik rövid időn belül változás. Hornerék akkor kategórikusan nemet mondtak, mivel nem akartak Vettelnek egy belső ellenfelet. Évekkel később persze (ahogy az lenni szokott) kiderült jó pár részlet az ügyről. Az osztrák csapat vezetője például egy interjúban elmondta, hogy kizárt dolognak tartja azt, hogy Hamilton és Vettel valaha is egy csapatban versenyeznének, mert a két világbajnok egyszerűen nem férne meg egymás mellett  majd azt is hozzátette, az a csapat komoly nehézségekkel nézne szembe, mert „lenne egy versenyző, aki mindig nagyon büszke, a másik pedig mindig dühösen viselkedne.” Az ma már nem titok, hogy amikor Niki Lauda és Ross Brawn pilótakeresésbe kezdett '12-ben, két fő jelöltjük volt Rosberg mellé. Vettelt és Hamiltont is megkeresték de a német akkor bolond lett volna otthagyni a nyerő autóját egy középcsapat kedvéért. Viszont Marko többször sürgette régi barátját, Laudát, hogy mikor viszik már el Hamiltont a McLarentől. Horner később elmesélte, ez az egész csak sima taktikai húzás volt. Akkoriban úgy számoltak, hogy a McLaren lesz a legnagyobb ellenfelük a jövőben, és nem akarták Hamiltont ott látni. Kisebb ünnep volt náluk, mikor végül a brit nagy meglepetésre igent mondott a német csapatnak, mert a legnagyobb ellenfelük egy gyengélkedő csapatba került. Majd persze beismerte, hogy igencsak rosszul mérték fel a jövőbeni erőviszonyokat és az új szabályokat. Na, és akkor tegyük a fentebb felsoroltak mellé azt, hogy idén milyen értetlenül álltak a sajtó azon kérdése elé, hogy Vettel nem kell a Mercedesnek. Szinte érthetetlennek nevezték Wolffék gondolkodását, hiszen két ilyen bajnok egy csapatban tökéletes párost alkotna. Hetekig napirenden tartották a témát ezzel próbálva nyomást helyezni a Mercedesre. Hiszen ha ez a két versenyző összekerül, akkor bizony Verstappennek is jóval nagyobb esélye lenne egy nevető harmadik szerepre, mint 2007-ben Kimi Raikkönen esete is példázza. Miközben kézzel lábbal magyarázták, hogy bármennyire is szeretnék, nincs most náluk hely Vettelnek Verstappen mellett. Ezt meg ugyebár a Mercedes médiagépezete gerjesztette. Mi, szurkolók pedig jót csámcsogtunk ezeken a híreken, és szidtuk mindkét oldalt csapatszimpátiától függően. Ezzel pedig a foglalkozás el is érte a célját. 

Fotók: CAposts.com, The National, F1supernews