Fernandó Alonso 2 év kihagyás után visszatér a száguldó cirkuszba. Nem ő az egyetlen F1-es bajnok, aki egy kis szünet után visszatér a királykategóriába, úgyhogy nézzük meg, kik is voltak az elődei!

Phil Hill

Az F1 történeben egyetlen amerikai születésű világbajnokról lehet vitatkozni, hogy mennyire volt igazán jó versenyző, hiszen egész pályafutása alatt, összesen 3(!) versenyt nyert meg. Azonban az kétségtelen, hogy igencsak magas szinten tudott kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. De persze egy VB címet soha nem kell megmagyarázni. 1961-ben a Ferrarival nyolc futamból szerzett 2 győzelem mellett volt még két ezüst és két bronzérme. Egyedül csapattársa, von Trips volt rá veszélyes a cím elhódításában. Trips az Olasz GP-n szenvedett halálos balesetet, Hill pedig úgy döntött, nem fog indulni az utolsó versenyen, ami hazája nagydíja lett volna. így pedig 1 pont különbséggel világbajnok lett. ’62-ben is jól indult a szezonja, zsinórban 3 dobogóval, azonban a Ferrari szerelői sztrájkba léptek, ezzel pedig el is dőlt, hogy nem lesz ismétlés. Hill ott is hagyta a csapatot a monzai verseny után (csapattársával együtt). Ezután már nem is teljesített teljes szezont visszavonulásáig, bár nem volt igazán szerencsés a csapatválasztások során sem.  Megjárta a Porschét, az ATS-t, a Fittipaldit, és a Coopert is, de még dobogó közelébe sem került. 1964 végén elege lett az egészből és hátat fordított az F1-nek, a következő évben Bruce McLarennél versenyzett a Tasman Series-ben, nem is rosszul. Azonba 1966-ra visszatért. Vagyis pontosabban fogalmazva, vissza is, meg nem is. Ajánlatot kapott, de nem versenyzőit. Egy film forgatása kapcsán akartak Spá-ban pályára küldeni egy olyan McLarent, amire kamerát szereltek fel, és az időmérőn, valamint a versenyen készült felvételeket használták volna fel a készítők. Az ötlet sokaknak nem tetszett, és a versenyzők ki akarták záratni Hillt, azonban az FIA ezt nem tette meg, inkább egy köztes megoldás mellett döntött. Az időmérőt teljesítette (16. helyen), azonban a versenyen csak 1 kört teljesíthetett. Ezután még ebben az évben aláírt Dan Gurney csapatához, az Eagle-höz két versenyre: az Olasz - és az Amerikai Nagydíjra, így hazai közönség előtt tudott volna végleg elköszönni az F1-től. A monzai versenyen meglátszott rajta a kihagyás, kvalifikálni sem tudta magát, nem sokkal később pedig egy ksiebb problémával kórházba került és ki kellett hagynia az utolsó nagydíját.

Niki Lauda

Van aki nem ismeri ezt a nevet? Azt hiszem, nyugodtan lehet mondhani, hogy az osztrák legenda kétszer tért vissza. Az 1976-os év történéseit nem taglalom, úgyis mindenki tudja azt, hogy a balesete után nem volt ember a földön, aki azt gondolta, Laudát még egyszer versenyautóban látja. Azonban pár hét múlva, félig felépülve már ott állt a rajtrácson, hogy megvédje címét Hunttal szemben. Ha ez nem nagy visszatérés, akkor semmi. A Ferraritól való idő előtti távozásáról pedig itt írtam. A Brabhamtől is év közben távozott, miután nézeteltérése támad Bernie-vel, és úgy döntött, elég volt a versenyzésből egy életre. Kétszeres bajnokként búcsút intve a cirkusznak, megalapította saját légitársaságát. Bár gyakori vendég volt a paddockban, esze ágában sem volt visszatérni. Inkább azzal szórakoztata magát, hogy meglepetésként olykor ő maga volt a pilóta, ezzel nagy örömet okozva a Lauda Air utasainak (Én magam is utaztam tavaly Lauda Air géppel Bristolból Bécsbe). Azonban a légitársaság egy idő után a tönk szélére sodródott, és valahonnan gyorsan kellett pár millió, hogy megmentse a családi vállalkozást. Így felkereste a McLarent, hogy évi három millió fontért visszajön versenyezni. A brit csapat elfogadta az alkut, és Lauda 1982-ben ismét ott állt a rajtrácson John Watson csapattársaként, aki abban az évben meg is verte házon belül a kicsit berozsdásodott bajnokot. Lauda így is begyűjtött két győzelmet. A következő év már tényleg rosszul sikerült, összesen egy dobogós helyet tudott felmutatni, és mindenki elkezdte temetni, főleg hogy 1984-re megkapta csapattársnak a Renault-tól viharosan távozó szupertehetség Alain Prostot. Az autó szinte tökéletes lett, és Lauda megérezte a vérszagot. Az gyorsan kiderült, ez az év a McLaren házi versenye lesz (előre vetítve az eljövendő éveket), és hogy a VB címért járó bónuszhoz „csak” saját csapattársát kell legyőzni. Ez pedig óriási csatához vezetett közöttük. 5 győzelmével szemben Prost 7-szer diadalmaskodott, azonban az akkori pontrendszer végül Laudának segített, és végül  0,5 ponttal háromszoros bajnok lett. 1985 a folyamatos kiesésekről szólt. Míg Prost magabiztosan megnyerte első címét, Lauda általában be se tudta fejezni a futamokat (azért egy győzelmet még behúzott Hollandiában). Év végén pedig zsebében a pénzzel, amivel megmentette szeretett légitársaságát, végleg visszavonult. Azért, hogy aztán visszatérjen a Jaguar csapat főnökeként, majd a Mercedes csapat társtuladonosaként, és elcsábítsa Lewis Hamiltont a McLarentől.

Mario Andretti

Az Andretti család autósport története egy kisebb regény is lehetne, itt érintettem a család F1-es múltját is. Az olasz születésű, ám amerikai színekben versenyző Mario élete sem szűkölködik a kalandokban. 1978 bajnoka többször is búcsút intett az F1-nek az IndyCar szeretete miatt, de olyan volt, mint a bumeráng. Valahogy mindig visszakeveredett. 1968 és 1974 között inkább csak akkor versenyzett a királykategóriában, ha nem volt jobb dolga (’71-ben meg is szerezte első győzelmét a Ferrarival). 1974-ben úgy tűnt, végleg hátat fordított a sorozatnak, de az utolsó két versenyre Parnelli visszacsábította, és végül meggyőzte, hogy ’75-ben versenyezzen nála, még akkor is, ha nem indul minden versenyen. Andretti első teljes szezonja végül 1976 lett, de már a Lotussal (bár két versenyt még ment Parnelli csapatában is). A Lotusnál végül otthon érezte magát és az 1977-es harmadik helye után ’78-ban végül elhódította a bajnoki címet. 1980 végén köszönt el a csapattól és ment át az Alfához, de az autó katasztrófa volt, így inkább úgy döntött, befejezi és év végén visszatér hazájába. Egy rövid időre. Ugyanis Reutemann hirtelen távozott a Williamstől az USA  nagydíj előtt, Frank Williamsék pedig gyorsan felhívták Andrettit, lenne-e kedve elindulni a versenyen, ha már úgy is hazai pálya neki. Mario igent mondott, bár nem volt szerencsés, a 20. kör után kiesett egy baleset miatt. Ezután nem is gondolt az F1-re addig, míg nem kapott egy újabb telefonhívást az évad végén, méghozzá a Ferraritól. Didier Pironit kellett helyettesíteni, ráadásul Monzában. Mivel Alan Jones nemet mondott, és ő volt a második a listán, egyből tárcsázták is. Andretti pedig nem tudott nemet mondani és ez megérte neki, hiszen dobogón zárta az olasz nagydíjat. Az év utolsó futamán viszont ismét kiesett, ezzel ismét búcsút intett az F1-nek. De nem sokon múlott, hogy ismét visszatérjen. 1984-ben Detroitban, kérdéses volt a Renault-s Patrick Tambay szereplése, és mint anno a Williams, a Reanult is őt hívta fel, mert azonnal kellett nekik egy tartalékpilóta. Andretti igent mondott, ott is volt egész hétvégén, de végül nem kellett vezetnie, mert Tambay el tudott indulni a versenyen. 1986-ban pedig, szintén Detroitban, szintén Tambay helyére, ismét ülést ajánlottak neki, csak ezúttal a Lola. Ezt már visszautasította, mondván, öreg ő már ehhez (1994-ig indult az Indy 500-on) és inkább a fiát, Michaelt ajánlotta maga helyett, de az üzlet végül nem jött össze.

Alan Jones

Jones karrierje elég jól mutat. Utolsó három Williams évében kétszer volt VB harmadik, közte egy bajnoki trófeával. 1981-ben. Miután megnyerte az év utolsó nagydíját, bejelentette a viszzavonulását ami így igencsak stílusos lett. 1982-ban hívta a Ferrari, hogy ugorjon be az utolsó két versenyre, de még arra is kapásból nemet mondott. Ezt azonban lehet, hogy megbánta, hiszen amikor ’83-ban az Arrows hívta az USA nagydíjra, már nem tétovázott. Nem sült el jól a dolog, mivel kimerültség miatt feladta a nagydíjat, majd közölte, soha többet. Ez a soha az 1985-ös Olasz Nagydíjig tartott, amikor is az újonc Lola leszerződtette, mint a csapat első pilótáját.  Egyszer sem ért célba a maradék versenyeken, de ez nem szegte kedvét, és maradt a csapattal 1986-ra is. Azonban az autó borzalmas volt és Jones csak 2 pontot szerzett az évben. A csapat csődbe ment, ő pedig végleg felhagyott az F1-gyel.

Alain Prost

Prost háromszoros bajnokként és megmentőként írt alá a Ferrarihoz, miután már tarthatatlanná vált a helyzet közte és Senna között a McLarennél. Két év után azonban, viharos körülmények között távozott a csapattól, amiről itt olvashatsz. A szerződéséből még volt egy év hátra. A Ferrari pedig ezt nem volt hajlandó felbontani vele. Tudták, hogy a francia bajnokot hívja a Williams, de bosszúból inkább fizették neki a 1992-as évet és nem bontották fel vele a szerződést, így kényszerpihenőre kárhoztatva őt. 1993-ben Prost vissza is tért a mezőny egyértelműen legjobb csapatával, és kapott egy két ütést Sennától, valamint csapattársa Hill is jobb volt a várnál. Végül magabiztosan zárt a pontverseny élén. Bár 2 évet írt alá a Williams-szel, miután nyilvánvalóvá vált, hogy Senna érkezik, inkább úgy döntött, hogy befejezi a pályafutását. Ezután még többször ült autóban, mivel a McLaren tanácsadója lett és megtett jó pár teszt kilómétert a csapat autóival, és saját csapatot is alapított, soha nem tért vissza versenyzőként, abszolút a csúcson hagyta abba. Valamint ő az egyetlen bajnok, aki visszatérése után azonnal világbajnok lett.

Nigel Mansell

Az oroszlán pályfutása mindkétszer eléggé furcsán ért véget. Miután 1992-ben rekordgyorsasággal és óriási fölénnyel megnyerte a világbajnokságot, nem tudott megegyezni Williams-szel a folytatásról, inkább visszavonult. De csak az F1-től, ugyanis a Newmann/Haas Racing egyből lecsapott rá és rávette, hogy legyen a versenyzőjük az IndyCarban. Mansell nem sokat gondolkodott az ajánlaton, végül is csúcsformában volt. És a kaland igencsak jól sikerült, hiszen nemcsak, hogy újoncként győzőtt a nyitófutamon, hanem megnyerte a bajnokságot. Egy olyan mezőnyben, aminek tagja volt Emerson Fittipaldi, Paul Tracy, Bobby Rahal, Mario Andretti és Al Unser Jr. is. Így egymás után behúzta az F1 és az IndyCar bajnoki címet is, ami bizony több, mint figyelemreméltó teljesítmény. A következő év már nem volt ilyen sikeres, összesen három dobogót szerzett győzelem nélkül. De azt, hogy nem felejtett el vezetni, bebizonyította, amikor a Williams visszacsábította az év utolsó három versenyére. Mansell nem volt szívbajos és futamonként 900.000 dollárt kért, miközben a bajnoki címért harcoló Hill az egész szezonban 300.000 dollárt. Mindezt attól a Williamstől, aki ’92 végén sokallta az ennél azért kisebb összeg kifizetését ’93-ra. Mansell az Európa GP-n kiesett, Japánban negyedik lett, Ausztráliában pedig (amiről nagyon sokan csak Hill és Schumacher ütközésére emlékeznek) a pódium legtetejéről pezsgőzhetett. De persze Mansell nem lenne Mansell, és a Williams pedig nem lenne a Williams, ha meg tudtak volna egyezni a folytatásról. Ezt kihasználva, a brit bajnokra egyből lecsapott Ron Dennis, de most melléfogott. Mansellt mintha nem motiválta volna, hogy a középmezőnyben küzdjön. Az elkészült autóba, szó szerint bele se fért, és ezért ki kellett hagynia az első két futamot (meg is kapta a Mr. Hamburger becenevet). Miután átalakították neki a cockpitet, Imolában tizedik lett, a Spanyol Nagdíjon pedig kiesett, majd a verseny után bejelentette, hogy végleg visszavonul az F1-ből. Mennyivel szebb lett volna, ha az előző év utolsó versenyén, győztesként teszi ugyanezt.

Jacques Villeneuve

A kanadai a szememben mindig is annak volt az egyik iskolapéldája, hogy kell leépíteni egy nagyszerű karriert és elfelejtetni az emberekkel, mekkora tehetségről is beszélünk. Mindezt úgy, hogy három év alatt nyert egy IndyCar bajnoki címet, egy Indy 500-at, egy F1 VB ezüstöt, valamint bajnoki címet. 1995 végén robbant a hír, hogy a Williams aláírt az aktuális IndyCar bajnokkal, aki ’96-ban csak a balszerencsének köszönhetően nem nyerte meg debütáló nagydíját, és végül „csak” második lett a pontversenyben Hill mögött. Rá egy évre viszont már ő volt a sztár, aki nagy csatában végül legyőzte Schumachert. Vagyis nem. Vagyis igen. Na jó…Volt nagy csata, egészen addig, amíg a jerezi balhé után úgy nem döntött az FIA, hogy SCH-t diszkvalifikálják, eredményeit megtarthatja, de a pontjait nem. A következő évtől azonban a Williams elvesztette győztes motorpartnerét és főtervezőjét is, ezzel megindulva a lejtőn. Villeneuve még lehúzott egy viszonylag tűrhető évet a csapattal, majd a menedzsere által életre keltett BAR-hoz írt alá, visszautasítva az akkor éppen csúcsformában levő McLaren ajánlatát. Az autó és a pilóta párhuzamosan szürkültek el, míg nem 2003 utolsó három versenyén már elegük lett egymásból, és Takuma Sato ült be a helyére. Villeneuve szerződése lejárt, és mivel minden jó hely foglalt volt, úgy döntött, inkább szünetet tart. 2004 vége fele a Renault-nak gyorsan kellett valaki, a Toyotához távozó Trulli helyett, főleg, mert komoly harcban voltak a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért. Villeneuve igent mondott az ajánlatra, és meg is egyeztek nem csak arra a három futamra, hanem a következő szezonra is. Azonban nem sikerült azon a három futamon pontszerő helyen befutnia, és Briatore inkább kihátrált a szerződésből.A  Sauber viszont látott benne potenciált, és egyből megegyeztek, hogy a következő két szezonban náluk versenyezzen. 2005-ben egy hajszállal, 2006-ban pedig Heidfeld már szemmel láthatóan is igencsak elverte csapaton belül és a Magyar Nagydíjra már az újonc Robert Kubica ült az autóban, aki fele annyi verseny alatt csak 1 ponttal szerzett kevesebbet, mint a kanadai világbajnok. Ezután a csalódást keltő szezon után pedig Villeneuve már senkinek sem kellett igazán. Bár voltak tervei a visszatérésre (2010 Stefan GP, 2011 Villeneuve Racing Team), ezekből nem lett semmi, és manapság inkább mint az egyik ügyeletes megmondó ember szerepel a címlapokon, közben pedig üzemelteti versenyző iskoláját hazájában, azoknak a gyerekeknek, akiknek családja nem tudja finanszírozni a gokart versenyeket.

Michael Schumacher

A német legenda sztoriját nagyjából mindenki ismeri. Jött, látott, győzött stb. 2006-ban, hét világbajnoki címmel a vitrinben jelentette be, hogy visszavonul. Persze, ma már tudjuk, hogy már 2005-ben megegyeztek a Ferraival, nem lesz szerződéshosszabítás (Raikkönennel gyorsan alá is írtak már akkor, hogy 2007-től pirosba öltözik). Schumi élte a gondtalan F1-es nyugdíjasok életét, míg nem 2009-ben Massa borzalmas hungaroringi balesetét követően hirtelen kellett egy pilóta. Természetesen a lista legfelső helyén a német állt, aki jött is volna, azonban pont előtte szenvedett egy kisebb balesetet és egy ebből eredő nyaksérülés ebben megakadályozta. Viszont még abban az évben robbant a bomba,hogy SCH aláír az éppen aktuális bajnok csapathoz, amit pont megvett a Mercedes és amit régi harcostársa, Ross Brawn igazgat. A szerződés 3 évre szólt és sokan azt hitték, újabb német uralom kezdődik. Ebben mondjuk igazuk volt, csak éppen Sebastian Vettel és a Red Bull tarolta le a mezőnyt a következő esztendőkben. Három év kihagyás hosszú idő, és ez meg is látszott a rekorder bajnokon. Bár az autó sem volt túl acélos, Nico Rosberg mindhárom közös évükben elverte csapaton belül, bár a tét nem volt hatalmas, hiszen a csapat a középmezőnyhöz tartozott. SCH azonban élvezte a versenyzést, és tét nélkül versenyezhetett, ami, szerintem, jót tett neki. A szurkolói csak még jobban megszerették, az utálói minden hétvégén beleköthettek. Az F1 és a csapat számolta a nevéből generálódó bevételeket, ő pedig csak simán jól érezte magát. Mindenki nyert. Azonban a magam részéről nem voltam elragadtatva attól, hogy a 7- szeres bajnok három év alatt csupán egyetlen dobogós helyezést szerzett. Persze nem volt alatta győztes autó, hiszen a Daimler csak 2013-ban nyitotta meg igazán a pénzcsapot és kezdte igazán komolyan venni ezt a kihívást. De akkor is van némi hiányérzetem. Azért Rosberghez illett volna közelebb lennie. Mindenesetre, biztos nem bánta meg ezt a visszatérést, hiszen akkor nem töltöltötte volna ki a kontraktusát. 2012-ben, egy hetedik hellyel búcsúzott végleg a száguldó cirkusztól. #keepfighting

Kimi Raikkönen

A Jégember kétség kívül az F1 történetének egyik legpechesebb pilótája címért is komoly győzelmi esélyekkel szállna harcba. Sorozatos balszerencse áradat után, első Ferraris évében végre megnyerte az őt megillető trófeát, és igencsak sok mindent visszakapott Fortunától 2007-ben abból, amit az előző években elvett tőle. Azonban ez csak egyszeri eset volt és folytatódott is a pechszéria. Mintha ő sem lett volna igazán topon, beleunt a hatalmas felhajtásba, ami meglátszott az eredményein is. A következménye pedig ennek az lett, hogy hiába volt érvényes szerződése 2010-re, a Ferrari inkább fizette a járandóságát és még egy kis pluszt is, csak vállalja, hogy nem versenyez náluk, mivel hozni akarták az újabb megmentőt, Alonsot. A finn pedig csak úgy Kimisen fogta magát és lelépett az egész F1-ből, hogy kedvenc hobbijának, a Rallynak hódolhasson, bár Ron Dennis is nagyon csábította vissza, hogy összeálljon a Hamilton-Raikkönen duó. A Ferraritól kapott hatalmas összegből megalapította az ICE 1 Racing rally csapatát, ami máig igazgat. Két év Rallyzás után a Lotus gondolt egy merészet és úgy döntött, kell nekik egy hatalmas PR bomba, ami jó lenne, ha komolyabb versenyzői kvalitásokkal párosulna, így megkeresték egy ajánlattal. Kiminek tetszett az ötlet, szinte csak a versenyzésre koncentrálhatott, aminek meg is lett az eredménye. Egy kiváló Raikkönent láthattunk, aki szinte lubickolt és nagyszerű dobogókat, győzelmeket szerzett. Viszont az volt a gond, hogy a Lotus teljesítményarányos szerződést kötött vele, azonban nem számoltak azzal, hogy a finn ennyire bomba formában fog visszatérni. A második év végén már komoly pénzügyi viták alakultak ki közöttük (nem bírta el a büdzsé Kimi kiváló teljesjtményét).  A finn végül megunta a dolgot és az 2013 utolsó két versenyére már el sem ment. Ezután egy darabig úgy nézett ki, hogy ismét búcsúzik, azonban a Ferrari, látva, hogy milyen teljesítményre képes, megkereste, hogy legyen ismét a pilótájuk. Kimi igent mondott, azonban a teljesítménye hirtelen visszaesett. Bár volt néhány fellángolás és jó pár dobogó, mindösszesen csak egy győzelmet tudott szerezni. Azt is a második Ferraris korszaka utolsó évében, az USA Nagydíjon. Bár visszatérése óta ez volt a legjobb Ferraris éve, a csapat úgy döntött, nem hosszabítanak vele, és inkább Leclercet hozzák fel az Alfa Romeóból. Ismét úgy tűnt egy pillanatra, hogy Kimi visszavonul, ő azonban pár nap múlva, a szokásos rezignált arccal bejelentette, hogy aláírt az Alfához, Leclerc helyére. Bár az utóbbi két évben többször is megvillantotta hatalmas tehetségét, ez a csapat messze van attól, hogy győztes autót építsen, azonban Kimi kijelentette, hogy nem érdekli. Amíg élvezi a versenyzést, addig itt lesz. Utána meg majd meglátja. Mindenesetre azon kevesek közé tartozik, akik visszatérésük után is képesek voltak futamot nyerni.

Jenson Button

Button a pályafutása elején egy kicsit mindig a jó ember rossz helyen tipusú versenyző volt nálam. Aztán jött 2009 és a szezon első felében úgy átgázolt egy ’összetákolt’ autóval a mezőnyön, hogy onnantól már csak arra kellett figyelnie, beérjen a pontszerző helyekre. A kurtán-furcsán létrejött év végi szakítás a Brawn GP-vel aztán megint nagy kérdőjelek sokaságát hozta, míg nem megkereste a McLaren, és így 2010-et a csapat az elmúlt két év világbajnokával kezdhette meg. Bár egyszer sem sikerült világbajnoki autót összehozniuk, azért szégyenkezni sem volt okuk. Button pedig tartotta a lépést a mezőny egyik legzseniálisabb pilótájával. 2013-ban azonban a csapat lejtmenetbe került, ami a Honda-érában teljesedett ki. JB egyre motiválatlanabb lett és végül 2016-ban úgy döntött, inkább befejezi az F1-es pályafutását. Azonban a kapcsolat nem szakadt meg a csapattal, és 2017-ben rehabilitálták. Alonso kellett helyettesíteni Monacóban, amire Button azonnal igent mondott. Az időmérőn kiváló időt futott az autóhoz és a kihagyásához képest, a 8. rajthelyet szerezte meg. Azonban a versenyen már nem remekelt, az 58. körben pedig egy amatőr hibát követően felborította Wehrlein Sauberjét. Kiesett, és azóta meg sem fordult a fejében, hogy visszatérjen. Persze, ez csak az F1-re igaz. Hiszen nem telik el úgy év, hogy ne állna rajthoz valahol pár versenyen, ezen kívül pedig az Extreme E-ben (JBXE) és a DTM-ben (Jenson Team Rocket RJN)  is csapattulajdonos.

Fernando Alonso

És végül elérkeztünk ahhoz, akitől elindult ez a cikk. 2018-ban emlékezetes búcsút kaptunk Abu-Dhabiban, amikor egy Mercedest (Hamiltonnal), egy Ferrarit (Vettellel) és magát Alonsót a McLarenjével láttuk a célegyenesben, amint a három bajnok együtt fánkozik hatalmas füstfelhőket gerjesztve az abroncsokból. Őszintén szólva, nem gondoltam volna akkor, hogy visszatér. A spanyol nem tétlenkedett az elmúlt  két évben, és amit elé sodort a szél, azt kipróbálta. Indult az Indy500-on több - kevesebb sikerrel, nyert egy WEC bajnoki címet, másodjára is Le Mans-i 24 órás győztes lett (az elsőt még F1-es pilótaként érte el). A Cadillac-el behúzott egy Daytona 24 elsőséget, és nagyszerűen ment a Dakaron is. A tragikusra sikeredett McLaren-Honda kaland után többször is elmondta, nem hiányzik neki az F1, és amúgy is, nagyon rossz irányba megy ez az egész szerinte. Ehhez képest már tavaly év közepén tartotta magát a szóbeszéd, hogy ALO visszatér legnagyobb sikerei színhelyére, és harmadjára is aláír a Renault-val. A pletykák pedig ebben az esetben igaznak bizonyultak, bár közben a csapat nevet, imázst és csapatvezetőt is váltott, de ez akkor is a Renault, csak éppen most az Alpine nevet használja. És hogy mi lesz a mese vége? Ki tudja. Két évre írt alá, ami azt jelenti, hogy már sokadjára fog átélni egy nagy szabályváltoztatási hullámot. A csapat idei éve eléggé hektikus volt, azonban a spanyol visszatérésével nem csak hatalmasat tapasztalatot nyernek, hanem egy mindenen és mindenkin átgázoló győzni akarást. Ez éppúgy lehet hasznos, mint kártékony is egy csapatnak, erre láttunk már nem egy példát Alonso pályafutásában. Viszont ha most tippelnem kéne, azt mondanám, hogy ha nem is lesz bajnok, de látunk majd tőle kiemelkedő teljesítményt. Ez pedig nem rossz egy ilyen öreg rókától.