2021. ápr 25.

Heti apró - Érdekességek az elmúlt hétből

írta: F1rka
Heti apró - Érdekességek az elmúlt hétből

IndyCar

Miközben zajlik a második hétvége, a Team Penske bejelentette, hogy Will Power 2023 végéig marad a csapattal. Power 2009 óta a csapat tagja, szóval nem vesznek zsákbamacskát. Meg hát összehoztak együtt egy bajnoki címet és egy Indy500 győzelmet is. Newgarden és McLaughlin már aláírta több évre szóló szerződését a csapattal, szóval már csak Pagenaud szignója hiányzik.
1018537679-lat-20210408-cantrell-i500test-040821-gb-00030.jpg

Az Andretti Motorsport is bejelentett egyszerre két szerződést is, bár arra még várni kell, hogy Indy versenyen lássuk őket. Ugyanis a két pilóta 12 illetve 10 éves. A nevük viszont nem ismeretlen, ugyanis a 2011-es Las Vegas-i versenyén életét vesztett Dan Wheldon fiai, Sebastian és Oliver Wheldon. A 2005-ös bajnok és Indy500 győztes Wheldonnak nagyszerű kapcsolata volt a csapattal, hiszen 2003 és 2006 között náluk versenyzett és 2012-re ismét Andretti versenyzője lett volna. Nincs más hátra, mint drukkolni a két ifjú titánnak.

WEC

Le Mans-ban már láthattunk jó pár érdekes versenyzői felállást, a lista pedig ismét bővülni fog. Ugyanis az LMP2-ben induló High Class Racing 7es számú Orecájába dán trió fog ülni, akik közül kettő apa és fia: Jan és kevin Magnussen. A harmadik pilóta pedig Anders Fjordbach lesz.

WTCR

Múlt héten kiderült, hogy Michelisz marad és a Hyundai-jal közösen megpróbálják visszahódjtani a bajnoki címet. Ahogy sejteni lehetett, nem csak ő lesz jelen magyarként a sorozatban, ugyanis a Zengő Motorsport is bejelentette indulását, ráadásul négy Cuprával! Az is kiderült, hogy a tavaly remeklő Azcona marad a csapatnál, valamint csatlakozik hozzájuk a Jordi Gené is (igen, Marc Gené testvére). A másik két ülés tulajdonosáról nég nincs hír, de valószínűleg magyar pilóták lesznek. (talán Kismarty és Boldizs ?)

Hivatalosan is megvan a sorozat első női versenyzője. A Target hivatalosan is bejelentett indulását két Hyundai Elantrával, amiket egy testvérpár, Jessica és Andreas Backman fog vezetni.

 azcona-aragon-race-2.jpg

Formula 1

A Red Bull teljes gőzzel dolgozik az újonnan létrehozott motorrészlegén. Most pedig sikerült két legyet ütniük egy csapásra, gyanis megszerezték maguknak az MPP (Mercedes Performance Powertrains) műszaki igazgatóját, Ben Hodkinst. A motormérnök 20 év után hagyja el a német gyártót, és az ilyenkor szokásos ’kertészeti szabadság’ után kezdheti meg munkáját a Red Bull motorrészlegének élén.

Az F1 és Suzuka promótere bejelentették, hogy meghoszábbították a jelenlegi szerződésüket, így 2024-ig biztosított a Japán Nagydíj helyszíne.

FIA

Jön az elektromos GT kategória. Úgy ám, az FIA bejelentette az új szériát. Bár arról semmilyen infót nem szolgáltattak, hogy mikor indul, milyen versenyek lesznek és hol, valamint a szabályrendszerről sem igazán tudni semmit. Ami biztos: kb 575 lóerős GT3-as gépek lesznek 1530 kg súllyal. Lesz összkerékhajtás és BoP. Na, és újratöltés is a 700 KW-ra képes meghajtásnak, szóval nem rövid futamokra rendezkednek be. Ez önmagában már azt jelenti, hogy nagyon komoly felszereltségű helyszínek kellenek. Az akkumulátorok fejlesztését pedig az FE-vel ellentétben lazán a gyártókra bízzák, hogy minél csábítóbb legyen a részvétel.

fia-electric-gt.jpg

Mohhamed bin Sulayem FIA alelnök után megvan a második induló is a leköszönő Jean Todt elnöki poziciójára. Graham Stoker jelentette be indulását az elnöki posztért. Stoker sem kispályás, hiszen az FIA Motorsport Tanácsának tagja, valamint az FIA sport részleg helyettes elnöke. Úgy tűnik, nem éppen a legvágyottabb az elnöki pozíció, de hát a szervezet is hatalmas.

Szólj hozzá

WEC FIA F1 IndyCar WTCR