2020. júl 02.

F1 csapatutasítások

írta: F1rka
F1 csapatutasítások

Csak ön után

Az utóbbi időben ismét rengetegszer kerül szóba a csapatsorrend és a csapatutasítás témája a hírekben és a szurkolói csoportokban. A csapatutasítás nagyjából egyidős az autósporttal, amit a csapatvezetők rendszeresen használnak, ha kell. Van, hogy bajnoki címek múlnak egy-egy, a boxból érkező parancs végrehajtásán vagy éppen megtagadásán, s ezek bizony néha komoly viharokat kavarnak a szurkolók körében. De olyan is előfordul, hogy egy versenyző utasítás nélkül is tudja, mit kell tennie, sőt, olykor teljesen önként mond le valaki egy győzelemről. Valószínűleg az idei szezonban is lesznek ilyen döntések a top csapatok részéről és ezek komolyabb beszédtémát fognak szolgáltatni.

A csapatsorrend mindig is létezett, ám a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején annyira megszaporodtak az utasítások, hogy az FIA-nak nem volt más választása a 2002-es ausztriai eset után, egyszerűen betiltotta. Azonban ez is csak arra volt jó, hogy a mérnökök kódolva, vagy virágnyelven közöljék, ha helycserét akartak, ezért 2011-től visszavonták az erre vonatkozó rendeletet, újra lehet akár nyíltan is utasítani egy adott pilótát, hogy adja át a helyét csapattársának. Nézzük, mik voltak az F1 történetének legemlékezetesebb mozzanatai a csapatutasítások vagy egyéni döntések hatására!

Igen, már 1955-ben is létezett ilyen. A Mercedes megkérte Fangiot, hagyja a csapattársát, Sterling Mosst győzni a hazai versenyén, Silverstone-ban. Fangio szót fogadott és 1 másodpercre követte Mosst. Az utolsó kanyarban behúzott mellé, de nem akarta megelőzni, csak szorosan átkísérni a célvonalon.

1964 drámai végjátékot hozott. A szezonzáró Mexikói nagydíjon Bandinit megkérték, engedje el csapattársát John Surteest. Surtees így második helyen futott be és nagyon fontos pontokat szerzett, amivel végül megnyerte a világbajnokságot Graham Hill előtt.

1979-ben a német futamon Clay Regazzonit utasította a Williams, hogy ne támadja a versenyben vezető Alan Jonest, annak ellenére, hogy Regazzoni volt előrébb a pontversenyben. Jones pályfutása végéig első számú pilóta volt a csapatnál. '81-ben Carlos Reutemann a Brazil nagydíjon megtagadta a csapatutasítást és nem engedte el az ausztrált, ami olyan rivalizáláshoz vezetett, aminek végén Jones visszavonult. Reutemann pedig egy ponttal lemaradt a világbajnoki címről abban az évben.

jone-regazzoni.jpg

Alan Jones és Clay Regazzoni '79-ben

1982-ben René Arnoux ellentmondott a Renault csapatutasításának és nem engedte el az összetettben jobban álló Prostot a Francia nagydíjon. A futamot Arnox nyerte Prost előtt, a világbajnokságot pedig Keke Rosberg.

1983, Dél -afrikai nagydíj. A Brabham megkérte Riccardo Patreset engedje át a futamgyőzelmet a csapattárs Nelson Piquet-nek, ha ez biztosítja, hogy Piquet nyeri a bajnokságot. Végül nem kellett megtennie, így Patrese megnyerte a versenyt, Piquet harmadiknak futott be és világbajnok lett.

Az 1991-es japán futamon olyan történt, amit mindenki elképzelhetetlennek hitt. Ayrton Senna az utolsó körben önként átadta a győzelmet csapattársának és barátjának, Gerhard Bergernek. Ezzel köszönte meg az osztráknak az elmúlt két szezonban nyújtott önzetlen segítségét.

Riccardo Patrese rá egy évre már a Williamsnek versenyzett Nigel Mansell mellett, mint második számú pilóta. A '92-es Francia nagydíjon azonban Patrese megelőzte a britet a rajtnál és vezette a versenyt, amit 18 kör után félbeszakítottak az eső miatt. Az újraindítás után egyből egymással csatáztak, de Patrese nem hagyta magát, tartotta magát a vezető helyen. A csapat ekkor közbeszólt és utasította Patreset, azonnal engedje el Mansellt, aki el is ment a kör végén. Ez azért volt érdekes, mert Mansellnek akkor már óriási előnye volt az összetettben.

Az 1997-es Japán nagydíj az utolsó előtti verseny volt a naptárban. A rajt után Jacques Villeneuve vezette a versenyt, ám szándékosan lassította a mezőnyt, ezáltal egyben tartva azt, hátha így váláki megelőzi Schumachert. A Ferrari mintha megérezte volna a Williams stratégiáját, egy nagyon könnyű autóval indította Irvine-t a futamon. Az ír gyorsan megelőzte az előtte lévő Hakkinent, Schumachert majd Villeneuve-öt is. J.V. tovább folytatta a többiek feltartásának taktikáját, nem zavarta, hogy Irvine vezet. Viszont Schumacher sikeresen átugrotta a kanadait a kerékcserék során, Irvine pedig az élen bevárta a németet és elengedte maga mellett.

A következő futam az Európa nagydíj volt Jerezben, amiről Villeneuve és Schumacher emlékezetes ütközése ugrik be a rajongóknak. Miután Villeneuve továbbment, a csapat rádión szólt neki, engedje el a McLareneket mert „sokat segítettek”. A kanadai készségesen elengedte őket és így Hakkinen végre megnyerte élete első versenyét, a következő két évben pedig a bajnokságot is.

Az 1998-as szezonnyitó Ausztrál nagydíjon David Coulthard és Mika Hakkinen nagy kavarodást okozott, miután helyet cseréltek az első helyen. Először a finn váratlanul áthajtott a boxutcán megállás nélkül a futam vége felé közeledve, ezzel átadva a vezető helyet D.C.-nek aki pedig még váratlanabbul visszaengedte maga elé. Mint utóbb kiderült, előre megállapodtak egymás között, ha az első két helyen fejezik be a futamot, az nyer, aki az első kör végén az élen áll. Ehhez a megegyezéshez a következő években is tartották magukat.

A '98as Belga nagydíj, nem csak a hatalmas rajt balesetről emlékezetes, hanem a Jordan első és egyben egyetlen kettős győzelméről. M.Schumacher és Coulthard ütközése után Hill és R.Schumacher az első két helyen találta magát. A csapattulajdonos Eddie Jordan egyből kiadta a parancsot, hogy ne támadják egymást, nehogy veszélybe kerüljön a történelmi győzelem.

Az 1999-es Német nagydíjon a lábtörést szenvedett Schumachert helyettesítő Mika Salo vezette a futamot, amikor szóltak neki, engedje el Irvine-t, aki a címért harcolt. Salo szót fogadott, pedig ez lett volna az utolsó igazi esélye, hogy futamgyőztes pilóta legyen.

Michael Schumacher csak a Maláj nagydíjon tért vissza lábtöréséből és mindent megtett azért, hogy címhez segítse ír csapattársát, akinek kétszer is átadta az első helyet. A első helyről rajtoló SCH a start után engedte el először maga mellett, majd feltartotta Hakkinent, így Irvine kicsit el tudott lépni a mezőnytől. A kerékcserék közben azonban a német újra az élen találta magát, így ismét el kellett engednie Irvinet aki végül meg is nyerte a futamot, világbajnokságot azonban végül nem sikerült neki.

A 2002-es Osztrák nagydíj befutója vihart kavart. Csak a hatodik verseny volt és a Ferrari máris egyértelművé tette, kit lát az élen szívesen. A versenyt vezető Barichellonak szóltak a fülére, hogy engedje el a német csapattársát, amit a brazil nem nagyon akart teljesíteni. Végül az utolsó kör utolsó méterein látványosan lelassult és hagyta elmenni a németet, ami hatalmas felháborodást idézett elő, még a Ferrari drukkerek között is. A pletykák szerint először még csak kérték Barichellot, a verseny végén viszont már azzal fenyegette Jean Todt, hogy soha életében nem fog F1-es szerződést kapni. Természetesen soha senki nem árulta el, pontosan milyen beszélgetés zajlott akkor a csapatrádión, az FIA viszont lecsapott a dologra és a következő nagydíjtól már tilos volt csapautasítást alkalmazni. Ez a szabály, mint gyorsan kiderült, betarthatatlan volt, hiszen a csapatok rengeteg módját találták meg annak, hogy ezt kikerüljék.

sch-bar.jpg

A 2002-es Osztrák befutó. Forrás: BBC

A 2008-as Szingapúri nagydíjon történt az F1 egyik fekete foltja, amit senki sem gondolt addig, hogy megtörténhet. A verseny tizenkettedik körében Alonso elsőként állt ki a boxba. Három körrel később pedig csapattársa Nelson Piquet Jr., a csapatfőnök Flavio Briatore parancsára, a 17-es kanyarban a falnak csapta autóját, ami miatt be kellett küldeni a safety cart. A mezőny kiment kereket cserélni, kivéve a friss abroncsokon lévő spanyol bajnokot, aki így az első helyen találta magát, s meg is tartotta azt a leintésig. Ez csak egy évvel később, a Hungaroringen derült ki és egyből jött is a komoly vizsgálat az FIA részéről. A Renault a vizsgálat végén beismerte a történteket, Briatore és a technikai igazgató Simonds pedig azonnal ki lett rúgva és örökre eltiltották őket az F1-től. Ezt később visszavonták, Simonds pedig 2011-ben vissza is tért az F1-be egészen 2016-os visszavonulásáig.

2010-ben Törökországban Mark Webbert megkérték lassítson le, így engedve el csapattársát, Sebastian Vettelt. Webber ezt nem tette meg, Vettel pedig mindenképp meg akarta előzni. Ennek az lett az eredménye, hogy összeütköztek és mindkét Red Bull kiesett. Természetesen az eset után egymást okolta a két pilóta.

webber-vettel2.jpg

Bikák csata után 2010, Törökország   fotó:BBC

Még ebben az évben Németországban hallhattunk egy ma már legendássá vált Ferrari rádióüzenetet: „Fernando is faster than you. Can you confirm you understand that message?” (Fernando gyorsabb nálad. Erősítsd meg, hogy érted az üzenetet!) Ez Felipe Massának szólt, aki mögött jött a VB címre hajtó csapattárs, Feranando Alonso. Az utasítás elég egyértelmű volt és a TV-nézők is hallhatták. Massa tudta, mi a dolga és azonnal elengedte a spanyolt. Ekkor már téma volt a csapatutasítás tiltásának eltörlése, mivel gyakorlati haszna nem volt a szabálynak. A versenybírák azonban nem nézték jó szemmel a paragrafus ennyire nyílt semmibe vételét, ezért kiszabtak egy 100 ezer dolláros büntetést. A rajongótábor nagy része felháborodott, hogy egy ennyire nyílt szabályszegést ilyen kis büntetés követett. Az FIA végleg belátta a szabály feleslegességét és év végén el is törölték ezt a cikkelyt a szabálykönyvből.

Multi 21. Ez az emlékezetes parancs a Red Bull pilótáinak szólt 2013-ban a Maláj nagydíjon. A csapat tanult a törökországi hibából, ezért azt az utasítást adta versenyzőinek, hogy tartsák a pozíciót. Ez jelen esetben azt jelentette, hogy WEB marad az első helyen VET előtt a leintésig. Vettel ignorálta a parancsot és elkezdte az ausztrált támadni, aki bizony ezt nem igazán vette baráti cselekedetnek. Ekkor nem estek ki és végül a német jött ki győztesen a párharcból.

Magyar nagydíj 2017: A Mercedes megkérte a második helyért Raikkönent hiába üldöző Valteri Bottast, adja át a helyét csapattársának, hátha ő meg tudja előzni. BOT el is engedte Hamiltont, de az angol bajnok sem tudta megelőzni Kimit, ezért az utolsó kanyarban visszaengedte maga elé. Ez egy dobogójába és -3 pontba került neki, de végül nem számított, hisz Mexikóban megnyerte a világbajnokságot.

A 2018-as Orosz nagydíjon ismét a Mercedes két pilótája került a középpontba. Az időmérő a finnek sikerült jobban és meg is szerezte a pole-t. A rajt után a versenyt is magabiztosan vezette, ám a 25. körben Wolf elrendelte a helycserét. BOT-nak nem volt más választása, elengedte Hamiltont, aki megnyerte a futamot és ötödik VB címét is. Bottasnak pedig az volt az egyetlen Mercedeses éve eddig, amikor nem tudott futamot nyerni.

2019-ben többször is felborzolta a kedélyeket a Ferrari, hiszen szinte folyamatosan utasították a pilótáikat, sokszor a józan észnek ellentmondó dolgokra. Ez talán még védhető is lett volna akkor, ha a VB címért mennek, de úgy, hogy arra valódi esélyük nem volt, pláne érthetetlen. Az első három futam után már lehetett látni, hogy ez nem fog sok jóra vezetni, ami be is bizonyosodott. A két versenyző között ezek csak növelték a feszültséget, s ez a Brazil nagydíjon csúcsosodott ki, amikor kiütötték egymást egy negyedik helyért harcolva.

 

Jöhetnek a kommentek!

Szólj hozzá

ausztrália autósport motorsport Japán Magyarország Ausztria Németország Hungaroring Ferrari Forma-1 Kanada FIA F1 BMW Belgium Red Bull Mercedes Formula-1 Alonso Williams Coulthard Schumacher Melbourne Forma1 McLaren Forma 1 Webber Hamilton Leclerc Formula 1 Formula1 Senna Mansell Hill Fangio Hakkinen Briatore Berger Piquet Prost