2020. júl 23.

Egy McLaren, egy Ferrari, öt pilóta és 1342 km

írta: F1rka
Egy McLaren, egy Ferrari, öt pilóta és 1342 km

Mi a közös Gilles Villeneuve-ben, Alain Prostban, Gerhard Bergerben, Kimi Raikkönenben és Carlos Sainzban? Valószínűleg az emberek többsége rávágja, hogy a Ferrari. Ez részben igaz is, de ha csak ennyi lenne, a lista azért sokkal hosszabb lenne. Ők öten azok, akik egy McLarenből egyenesen egy Ferrariba ültek át. A Ferrari és a McLaren viszonyáról nyugodtan mondhatjuk, hogy ősi rivalizálás és túl sűrűn nem fordul elő, hogy egymás versenyzőit szerződtetik le. Mivel Carlos Sainz 2021-től Charles Leclerc mellett fog versenyezni, nézzük meg kik voltak az elődjei, hiszen a spanyol mindössze az ötödik pilóta az F1 történetében, aki a McLarentől a Ferrarihoz igazol át.

mcl-ferrari.png

GILLES VILLENEUVE

Őt, azt hiszem, nem kell bemutatni a jelenkor rajongóinak sem, hiszen -bár nem nyert világbajnokságot- a legnagyobbak között tartják számon. A kanadai az egyetlen, aki egy szezonon belül mindkét csapatban versenyzett. 1977-ben debütált a McLarennél a Brit nagydíjon, de az utolsó két versenyt már a Ferrarinál teljesítette. Hazai nagydíján 12. lett, a szezonzáró Japán GP-n pedig kiesett. Niki Laudát helyettesítette, aki friss világbajnokként úgy összeveszett az olaszokkal, hogy már nem jelent meg az utolsó két versenyen. Villeneuve a Ferrarival maradt egészen a 82-es Belga nagydíj időmérőjéig.

Villeneuve, 1977  Siverstone. Fotó:globalserve.

ALAIN PROST

 

A második, aki az angol csapatból Maranellóba ment. Az 1988-as és '89-es évek után már nem kívánt tovább Senna csapattársa lenni, és a vitatott körülmények között megszerzett friss világbajnoki cím tulajdonosaként aláírt a Ferrarihoz. A francia volt az első pilóta volt, aki aláírt az olaszokhoz az alapító halála után. '90-ben végül második lett brazil riválisa mögött, egy szintén sok vihart kavaró szezon után. 1991-ben már a szezonkezdetkor nyilvánosan kritizálta a Ferrarit, miután kiderült, hogy visszaszorultak harmadik erőnek. A helyzet úgy elfajult, hogy a szezon utolsó futama előtt egyszerűen kirúgták a háromszoros világbajnokot, aki egy év pihenő után '93-ban megnyerte negyedik címét a Williamsel.

Prost, 1991. Fotó: worldpress.

GERHARD BERGER

Az első, aki a Ferrariből McLarenbe ült, majd vissza a Ferrariba. Az osztrák közönségkedvenc először '87 és '89 között versenyzett az olasz csapatnál, és harmadik lett a pontversenyben, '88-ban. Ezután átment a McLarenhez, helyet cserélve Prosttal és a '92-es szezon végéig maradt Wokingban. Visszatérését a Ferrarihoz a '92-es Belga nagydíjon jelentette be, hosszú gondolkodás után, két barátja, Senna és Lauda véleményére hallgatva, és bízva a Ferrari fejlődésében. Sajnos 1996-os távozásáig egy versenyt tudott csak nyerni '94-ben a Német nagydíjon.

Berger, 1991.

KIMI RAIKKÖNEN

 

A jégember volt a következő, és igazi sikertörténetnek indult a vörös kaland. Kimi 2006 végén csatlakozott, és 2007-ben azonnal VB lett. A hatodik pilóta a Ferrari történetében, aki győzelemmel debütált. A következő évben viszont óriási meglepetésre csapattársa, Felipe Massa legyőzte őt, 2009-ben pedig már nem sikerült a Ferrarinak nyerő autót építeni. Év végén pedig elbocsátotta a csapat, mivel leigazolták Fernando Alonsót. Bergerhez hasonlóan Kimi is visszatért a Ferrarihoz 2014-ben, de neki is csak egy győzelem jött össze '18-ban Austinban. Év végén távozott, de csak félig meddig, hiszen csak a Ferrari „B” csapatáig ment.

Kimi Raikkönen. Fotó:kyrosports.

CARLOS SAINZ

A legendás Rally és Dakar versenyző fia az ötödik, aki átmegy a nagy riválishoz és Charles Leclerc csapattársa lesz 2021-től. Ami annak tükrében igencsak figyelemfelkeltő, hogy a szerződés aláírásáig összesen egyszer állt dobogón. Bár, ha jobban belegondolunk, csapattársa meg egyszer sem, mielőtt „előléptették” az Alfa Romeóból. Sainz lesz a harmadik spanyol nemzetiségű Ferrari pilóta Alfonso de Portago (1956-57) és Fernando Alonso (2010-14) után, valamint a SAI - LEC lesz az első monacói-spanyol páros az F1 történetében.

Carlos Sainz, 2019. Fotó:sportsmole.



És aki esetleg még nem jött rá, mi a 1342 kilométer, itt a válasz: A McLaren és a Ferrari főhadiszállása közötti távolság. :)


Szólj hozzá

autósport motorsport Ferrari Forma-1 L F1 Formula-1 Alonso Forma1 McLaren Forma 1 Formula 1 Lauda Formula1 Senna Raikkonen Ron Dennis Villeneuve Sainz Berger Prost