2020. aug 27.

Renault-Ferrari vs Racing Point

írta: F1rka
Renault-Ferrari vs Racing Point

Kedden este, a semmiből jött a hír, miszerint a Renault kérvényezte, hogy visszavonhassa fellebezését, amit azután adott be, hogy az FIA 400ezer euróra és 15 pont levonásra ítélte Lawrence Stroll csapatát a szabálytalan hátsó fékvezetékei miatt. Az ügy nem egyszerű, és bizony az FIA is saras benne, bár nem úgy, ahogy sokan gondolják. A technikai szabályzat szerint az adott fékvezetékek szabálytalanok, mivel azok a Mercedes tavalyi egységének másolatai, ami illegális. A szövetség sportszabályzata szerint viszont, bár szabálytalan, tovább használhatják. És ez az ami kiverte a biztosítékot több csapatnál és a szurkolók körében egyaránt. Nagyon ritka, amikor ilyen ellentmondás van a két szabályzat között, ami egyértelműen a szövetség hibája, hiszen ők írják a szabályokat. 

merci-rp.jpg

Előzmények: Amikor Lawrence Stroll csapata leleplezte idei autójukat és az kísértetiesen hasonlított az előző évi Mercedesre, már lehetett sejteni, ebből még lesznek gondok. Miután kiderült, hogy az autó még gyors is, csak azt vártuk, ki és mikor teszi meg az első lépést. Nem meglepő módon a Renault volt az, aki egyből támadásba lendült, hiszen a két csapatnak volt már egy-két csörtéje egymással és legutóbb a francia alakulat húzta a rövidebbet. Az elhúzódó szezonkezdet miatt várnunk kellett egészen Ausztriáig arra, hogy történjen valami. És innentől beindult a vurstli.

  • Az Osztrák Nagydíj után a Renault még nem váltotta be fenyegetését és nem nyújtott be óvást. A futamon a RP nyolc, a Renault pedig négy pontot szerzett.

  • A Stájer nagydíj után a Renault óvást nyújtott be, amelyben azt mondják, szerintük a Racing Point fékrendszerei nem szabályosak, és azok megegyeznek a Mercedes tavalyi rendszerével.

  • A Brit nagydíj után az FIA befejezte a vizsgálatot és  megállapította, a Racing Point első fékhűtői joggal alapulnak a Mercedes 2019-es tervein, mivel a csapat tavaly még az ő verziójukkal versenyzett (teljesen legálisan). A hátsó fékhűtő viszont már problémás, hiszen a RP tavaly még teljesen a saját tervezését használta, idénre viszont egy szinte teljesen megegyező rendszerrel álltak elő, ami szabálytalan. Itt ugye az a fura helyzet állt elő, hogy 2019-ben még a szabályzat megengedte, hogy egy csapat átvegye egy másik gyártótól ezt a rendszert egy az egyben. Idénre viszont megszüntették ezt a lehetőséget. A RP mérnökei tehát tökéletesen ismerték az első fékek rendszerét, és ugyanazt megtervezték maguknak. Viszont a hátsónál ez fékeknél ez nem volt lehetséges.

  • A büntetés egyszeri, autónkénti 200 ezer Euró és 7.5 pont levonás a csapattól, azonban a versenyzők megtarthatták a pontjaikat.

  • Ezután a Renault, a Ferrari, a McLaren és a Williams a Racing Point jelezte a szövetségnek, hogy fellebbezni kíván. Strollék enyhítésért, a többiek súlyosabb büntetéséért. 

  • Toto Wolff  közbelépése után, végül a McLaren és a Williams nem adta be a fellebbezését. 

  • Mindeközben az ügy egy hatalmi kártyajáték egyik lapja lett, erről itt olvashatsz részletesebben.

Az egész ügyet a francia istálló indította el és a döntés után ők és a Ferrari a büntetés súlyosbításáért, a Racing Point pedig annak enyhítéséért fellebezett. Mivel már az előszezoni tesztek óta a Renault támadta a legkeményebben a RP idei autóját és a Stájer Nagydíjtól kezdve minden futam után beadták az óvást ellenük, minimum érdekes, hogy pont a francia csapat az, ami visszavonulót fúj. Adja magát a kérdés: miért gondolták magukat ilyen hirtelen és mi állhat a háttérben? 

abiteboul-binotto.jpg

Abiteboul (Renault) és Binotto (Ferrari)

A Renault nem túl bőbeszédű az ügy kapcsán, és csak annyit mondtak, hogy az új Concorde egyezmény aláírásakor meggyőződtek arról, az F1 „eredetisége” nem fog csorbát szenvedni a jövőben. Ezzel pedig elérték céljukat és ezután már teljes mértékben arra tudnak koncentrálni, hogy a csapat minél jobb helyezést érjen el konstruktőrként az év végére. Ez a magyarázat azért különös, mivel a Concorde egyezmény elméletileg (bár részletei nem nyilvánosak) nem tartalmazhat technikai szabályokat, hiszen azokat csak az FIA határozhatja meg. Jelenleg nem tudunk többet ennél, és ha tényleg készült valami titkos záradék amiben az érintett felek (Renault-Racing Point-Mercedes) megegyeztek, és ami belekerült a Concorde-ba, akkor nem is fogjuk megtudni a közeljövőben. 

Itt érdemes eloszlatni néhány tévhitet és tisztázni, mi is az a Concorde egyezmény. Ez az FIA mint szabályalkotó és felügyelő testület, a FOM (Liberty) mint a világbajnokság szervezője és a kereskedelmi jogok tulajdonosa valamint a bajnokságban részt vevő (jelenleg tíz) csapatok közötti keretszerződés, ami igazából egy dologról szól: a pénzről. 1981 óta ez határozza meg a bevételek elosztását a csapatok között. Tehát közvetlenül semmilyen ráhatása sincs a jelenlegi és a jövőbeni technikai szabályok megalkotására, bár az kétségtelen, hogy közvetetten valamilyen szinten beleszólhat ebbe. 

Térjünk vissza a Renaulthoz! A tévhitekkel ellentétben, hogy csak úgy nem tudják visszavonni a fellebbezést a saját kényük-kedvük szerint, hiszen az ügy már nem az FIA-nál van, hanem a Nemzetközi Fellebviteli Bíróság asztalán fekszik. Tehát a visszavonást kérvényezni kellett nekik, amit akár el is utasíthatnak, de erre azért nagyon kicsi az esély. Nagy meglepetés lenne, ha visszadobnák a franciák kérését. 

Rendben, tehát a francia istálló visszalép, de ettől még az ügy ugyanúgy folytatódik. Legalábbis a jelenlegi információk alapján. Ne feledjük, amikor a Renault úgy döntött, hogy fellebbez, mert túl enyhének találta az ítéletet, akkor egyből csatlakozott hozzájuk a Ferrari, a McLaren és a Williams is. Bár a két brit csapat végül visszalépett a Mercedes nyomására és nem adta be hivatalosan a fellebbezését, az olaszok ezt megtették a Renault-val karöltve és egyelőre nem úgy tűnik, mint akik szintén visszakozni akarnak. Csakúgy, mint a Racing Point, akik továbbra is állítják, nem vétettek a szabályok ellen és a büntetés eltörlését kérik. 

stroll-wolf.jpg

Stroll (Racing point) és Wolff (Mercedes)

A Renault egyébként még a visszavonás kérése előtt tájékoztatta a Ferrarit, hogy mit fognak lépni és a pletykák szerint ezzel igencsak meglepték a vörös alakulatot. De nagyon úgy tűnik, Maranellóban döntöttek és ha már belevágtak, végigviszik az ügyet, lesz ami lesz. mint ahogy a RP is. És hogy ennek mi lehet az oka? Meglepetés! A pénz. Ugyanis könnyen előfordulhat, hogy ez az ügy fog arról dönteni, ki hol végez év végén a konstrüktőri tabellán, ami pedig komoly dollármilliókról szól. Persze a hivatalos szöveg a szokásos: „mi csak tisztán szeretnénk látni”, de egy gyakorlott F1 rajongót ilyennel ma már nem lehet megvezetni. Mindemellett ne legyen senkinek sem kétsége afelől, hogy a Renault a háttérben minden információt és segítséget megad a Ferrarinak, ha tárgyalásra kerül a sor. Miközben a pályán ugyanúgy ellenfelek egymásnak, mint eddig is voltak. Nincs új a nap alatt, és a közös ellenség mindig összehozza az ellenfeleket az F1-ben is.

Ugyanezen oknál fogva természetesen Lawrence Stroll csapata sem akar visszavonulót fújni. Bár ha az egyik fél visszalépne, valószínűleg a másik is megtenné. Szóval könnyen lehet, hogy csak egymásra várnak ebben a kis állóháborúban de egyik sem szándékozik megtenni az első lépést, mert nem bíznak a másikban, hogy követi. Ráadásul Stroll meg van róla győződve, hogy sikerrel járnak és eltörlik a büntetést, mivel minden szabályt betartottak. 

Tehát a jelenlegi helyzet szerint az ügy a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság elé kerül, amely egy független testület és nem tartozik az FIA fennhatósága alá. Még nincs kitűzött időpont a felek meghallgatására, a hírek szerint valamikor szeptemberben sor kerülhet rá. Mármint ha a két fél nem hátrál meg addig. 

Szólj hozzá

Ferrari Forma-1 FIA F1 Formula-1 Forma 1 Formula 1 Renault Formula1 FOM Liberty Media Racing Point