2021. jan 13.

HAASfelújítás

írta: F1rka
HAASfelújítás

Gene Haas nem egy buta ember. Egy igazi birodalmat hozott létre, ami gépgyártással, főleg CNC gépekkel foglakozik. Jelenleg körülbelül 170 gyára van 80 országban a Haas Automation-nak. 2002-ben jó amerikaiként elindította NASCAR csapatát úgy, hogy mindent vettek (motort, karosszériát), majd a kis mérnöki gárda azt fejlesztette tovább. Ez komoly marketing értéket hozott létre, mint utóbb kiderült. 2008 óta, amikor is csatlakozott a csapathoz Tony Stewart kétszeres bajnok pilóta, két bajnoki címet nyertek.

Amikor Haas úgy döntött, hogy komoly marketing kell a továbbiakban, hogy megvesse lábát az európai és ázsiai piacokon, akkor is az autósporthoz nyúlt. 2014-ben elhatározta, hogy belevág az F1-be, és bár az engedélyt megkapta az FIA-tól a következő évre, úgy döntött, csak 2016-ban indul a csapat. Közben felépített egy főhadiszállást Kannapolisban, tanulmányozta a szabálykönyv rá vonatkozó részeit, majd nyélbe ütött pár üzletet. Közben megvette a csődbe ment Marussia csapatot az angliai banbury-i főhadiszállással együtt.

A haditerv a következő lett: minél kevesebb embert alkalmazni és minél több mindent készen megvenni. Viszont először is kellett neki egy jó csapatfőnök, aki tudja, hogy működik a sport. Kis kutakodás után ráakadt Günther Steinerre aki a Jaguar és a Red Bull technikai igazgatója is volt. Motorpartnernek megfűzte a Ferrarit, ráadásul, mivel jól kitanulmányozta a szabálykönyvet, rájött, hogy az autó egységeinek a 70%-át simán megveheti tőlük. Az olaszok pedig belementek az üzletbe, sőt. Mivel Gene nem nagyon akart bíbelődni a hosszadalmas és igen drága karosszériával, beajánlották őt a híres Dallara versenyautó tervező műhelybe, és hipp-hopp... kész is lett egy F1-es autó. Ráadásul a sporthoz mérve fillérekből. Versenyzők viszont még nem voltak. A Lotustól távozó Grosjean szabad préda volt, a másik ülésbe pedig az üzlet részeként a Ferrari nevelésű Gutiérrez ült.  A többi privát csapat keményen bírálta a Haas-Ferrari üzletet, de mivel minden a szabályok szerint zajlott, az FIA lerázta őket.

haas-f1.jpg
A főhadiszállás (kép: metal workin world magazin)

 

Az F1-es történet szépen indult, első évükben a konstruktőri nyolcadik helyet szerezték meg 29 ponttal (az összeset GRO szerezte). A második évre megszerezték maguknak a Renault-tól Kevin Magnussent a gyenge Gutiérrez helyére, ami kifizetődő volt. Bár maradt a konstruktőri 8. hely, 47 pontot gyűjtött a két pilóta. 2018 igazi csúcspontot hozott a friss istállónak, hiszen 93 ponttal már az ötödik helyen zártak, ami komoly tervek szövögetésére sarkallta a csapatvezetést. Minden happy, irány az élboly. Gondolta mindenki. Év elején meglett az első névadó szponzori szerződése is a Rich Energie-vel és a bivalyerős Ferrari hátérrel. Aztán jöttek a gondok („a számla, meg a gondnok”… Bocsi! J). A Ferrari nem tudta hozni a tavalyi formáját sem a motor, sem az autó terén, ami komoly kihatással volt a Haas teljesítményére. A Rich Energie-vel való együttműködés pedig a szezon felénél  botrányos körülmények között vált semmissé. Hatalmas zuhanás jött, és mindössze 9 pontot tudtak összekaparni, ami az utolsó előtti helyre volt elég. 2020-ban pedig folytatódott a csapat vesszőfutása. A harmatgyenge Ferrari motorral és a rossz konstrukcióval nem tudtak mit kezdeni, és összesen 3 pontot tudtak összekaparni. Gene Haas pedig elkezdett azon gondolkodni, megéri-e ez neki.

A csapat struktúrája (ez ma már világos), magában hordozza ugyanúgy a sikeres szereplést, mint a kudarcot. A csapatnál nem sok minden változott, minden ment a maga útján, mégis hatalmasat zuhant a teljesítményük. Ennek okai pedig egyre világosabbá váltak. A hajtásláncot, a felfüggesztést és mindent, amit csak lehet, a Ferraritól vesznek, és ha az olaszoknál félremegy valami, akkor bizony náluk ez hatványozottan igaz. Ugyanis nem tudnak fejleszteni azon, amit készen vesznek, tehát nagyjából szinte semmin. Ráadásul a Ferrari hiába old meg bizonyos problémákat, mint például azt, hogy a motor valahogy felmelegíti a hátsó felfüggesztést és ettől vezethetetlen lesz az autó, mivel a kasztnihoz nem sok köze van Maranellónak, így azok a megoldások nem működnek az amerikaiaknál. Ráadásul a Ferrarinak nem a Haas volt a prioritása, hanem az Alfa Romeo, hiszen ők a fiókcsapat (nem mintha ott sokkal jobb lett volna a helyzet idén). Az eredmények nem jönnek, a pénz fogy, a főnök ideges. Mi lehet a megoldás?

Eközben valahol Angliában (egészen pontosan Wokingban) a McLaren úgy döntött, hogy ideje továbblépni és Zak Brown valamint Andreas Seidl megegyeztek a Mercedessel, hogy 2021-től a németek erőforrását fogják használni. Ezzel pedig a Renault partnercsapat nélkül marad jövőre. Ez nem igazán ideális, hiszen a tesztkorlátozások óta különösen felértékelődött az, hogy hány autó fut ugyanolyan motorral. Az adatok nélkülözhetetlenek a fejlesztéshez, minél több, annál jobb. A franciák pedig nem tétlenkedtek, szétnéztek a boxutcában és meginvitálták Gene Haast egy kis baráti beszélgetésre. Mi lenne, ha…..? Sejtjük ugye?

Mindeközben a svájci Hinnwillben, a Sauber központjában is komoly beszélgetések zajlottak a csapat jövőjéről. A csapat régóta jó kapcsolatot ápol a Ferrarival és jelenleg az olaszok adják kvázi a teljes költségvetést és persze az Alfa Romeo nevet is. A terv egyszerű volt, egy fiókcsapatot fentartani, ahol kibontakozhatnak az olyan akadémisták, mint GIO vagy LEC. De hiába adják a büdzsét, attól még a Sauberé a csapat, és bizony vannak súrlódások a két cég között. Úgy tűnik, az amúgy is belharcoktól nem éppen mentes Ferrari minden energiáját lekötik a saját problémái, és nem nagyon tudnak, vagy akarnak a svájci alakulat gyenge teljesítményével mit kezdeni. GIO nem hozta a várt eredményeket, LEC-et gyorsan átrakták Maranellóba, Kimi pedig úgyis azt csinál, amit akar. Frederick Vasseur csapatfőnök (aki a Renault csapatfőnöki székét hagyta ott 2017-ben) pedig egyre elégedetlenebb az együttműködéssel. Az idei bejelentésekből egy dolog kezd körvonalazódni. A Ferrari és a Sauber nem igazán akarja, vagy tudja ezt a fajta együttműködést folytatni, és a jövő év végén lejáró szerződést valószínűleg nem újítják meg. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy valószínűleg az Alfa Romeo nevet kivonják a forgalomból az F1-ben.

gene-haas-guenther-steiner.jpg
Haas és Steiner (kép: grandprix247)

 

Térjünk vissza ahhoz a bizonyos ’Mi lenne, ha …?’ kérdéshez! A Renault egy igencsak kedvező ajánlatot tett Gene Haasnak. Nem sima partnercsapat státuszt kínált, mint ami eddig a Ferrarival volt, hanem egy szoros komoly technikai együttműködést, igencsak jutányos áron. Gene Haas pedig faarccal megköszönte, zsebre rakta az orra alá tett papírt, megitta az italát és kért egy kis gondolkodási időt. De a jó öreg Gene nem most kezdte a szakmát. Tisztában volt vele, hogy a Sauber-Ferrari projekten komoly repedések vannak és Maranellónak ugyanúgy kell egy komoly technikai partner, ha a Sauberrel megszűnik az együttműködés. Ráadásul a Renault történelmét ismerve, soha nem lehet tudni, mikor dönt úgy a francia márka, hogy kivonul csapatként a sportból. Szóval fogta magát és megejtett egy beszélgetést a Ferrari vezetőivel, amin egyszer csak eléjük rakta a Renault ajánlatát. Tessék uraim, ők ezt kínálják. És önök?

A Ferrari vezetősége pedig elkezdett gondolkodni. Nem kevés pénzt öltek pár év alatt a Sauber fenntartásába, és igazából Leclerc-en kívül nem sok hasznot húztak az üzletből. Az Alfa eladásai sem igazán kezdték a csúcsokat ostromolni (pedig ez lett volna az üzlet egyik fő célja), Vasseur pedig egyre elégedetlenebb az együttműködéssel, aminek hangot is adott néhány interjúban. Márpedig a Ferrari sosem díjazta az ilyen hozzáállást. Ráadásul a covid miatti bevételkieséseket ők is megérezték, ugyanúgy, mint minden autógyár a világon. Ráadásul a jövőre életbe lépő költségsapka betartása is problémákat generál, hiszen ők jócskán a meghúzott határ fölött vannak. A megoldás pedig ott volt előttük Gene Haas személyében. Miért is ne? A Sauber számlájára érkező pénz nem az F1-es csapat kasszájából jön (legalábbis nem direkt módon) ezért ha megszünne az együttműködés, akkor annyival beljebb lennének az elkövetkező szúk esztendőkben. A Haas pedig speciális struktúrája miatt a legkisebb költsésgvetéssel és legkevesebb emberrel működő csapat. És megszületett a visszautasíthatatlan ajánlat.

Először is rendbe kell tenni a pénzügyeket, főleg az amerikai csapatnál. Az eredmények hiánya és a covid keményen megviselte a csapat kasszáját. Először is muszáj volt olcsóbb pilótákat szerződtetni, ami azt jelentette, hogy a MAG-GRO párossal nem újították meg a szerződést. Cserébe két újonc jön az F2-ből. Nyikita Mazepin, akinek apja már évek kerülgeti az csapatokat igencsak vastag pénztárcájával. A Force India/Renault/Williams üzletek nem jöttek össze, de hát aki keres, az talál. A HAAS-nak pénz kellett, Mazepinnek meg abból van bőven, úgyhogy gyorsan nyélbeütötték a bizniszt, aminek az lett a következménye, hogy Nyikita lesz az egyik pilóta. A másik ülésre pedig Binottóék tartottak igényt, hogy azért kapjanak is valamit, ha már adnak. A választásuk pedig a Ferrari akadémia F2 bajnokára, Mick Schumacherre esett, ami szintén komoly PR értékkel és néhány újabb szponzorral jár. Steiner pedig, mindenki kedvenc csapatfőnöke, aki köztudottan inkább a rutinosabb pilótákban hisz, kezdheti gyakorolni a mentor szerepét. Azért valljuk be, ez nem pont az a szerep, amiben el tudjuk képzelni a legtöbbet káromkodó csapatfőnököt. :)

Pilóták megvanna és bár a csapat elvesztette GRO és MAG szponzorait, az orosz oligarha ezt bőven pótolja és a Schumacher név is elég vonzó. A Ferrari túllicitálta a Renault-t, aminek az lett az eredménye, hogy egy komplett különítmény távozik a HAAS-hoz, élén nem mással, mint a Ferrari technikai igazgatójával, Simona Restával. Persze, mint utóbb kiderült, a távozás nem éppen a jó szó erre. Ugyanis maradnak Maranellóban és ott fognak dolgozni. Méghozzá úgy, hogy a HAAS kap egy külön kis részleget Maranellóban, ami valljuk be, nem semmi. A Ferrari különítményt a HAAS fizeti (papíron legalábbis biztos), és a hírek szerint a Dallara munkájának nagy részét fogják átvenni. Ezzel pedig el is kezdődött a kapj el ha tudsz játék a csapatok és az FIA között a költségplafon szabályozásában. És ezzel még nincs vége! A Ferrari minél hamarabb az autójában szeretné látni Schumachert (ha mégsem váltja be a hozzá fűzött reményeket, van a helyére jelentkező bőven a Ferrari akadémiáján) és ehhez még adnak egy kis plusz segítséget a HAAS-nak (na, meg a pilótának és maguknak is). Mégpedig nem mást, mint a híres-neves Jock Clear versenymérnöknek. Hogy kicsoda Jock Clear? Coulthard majd Villeneuve versenymérnöke volt a Williamsnél, majd a BAR/HONDA/Brawn GP/Mercedes csapatnál Sato, Barichello és Schumacher és Hamilton versenyeit is irányította. 2014-től a Ferrarit szolgálja és az utóbbi két évben Leclerc versenyeiért volt felelős, úgyhogy a szakmai stábon nem fog múlni a dolog.

ferrari-and-haas-f1-technical-partnership-binotto-and-steiner-formula1news_co_uk_v1.jpg
Steiner, Binotto és Haas (kép: formula1news.co.uk)

 

És hogy mi lesz a Sauberrel? Ha a Ferrari elzárja a pénzcsapot, két lehetőségük marad. A csapat költségvetését újra kell tervezni, amihez Kubica szponzorai nem lesznek elegek, szóval kell egy új szövetséges. Ez pedig valószínűleg a Renault, vagyis Alpine lesz. Vasseur Renault-s múltja nem tudni, hogy mennyire segíti majd a tárgyalásokat, hiszen nem a legnagyobb barátságban váltak el Abiteboullal annak idején. De mivel mindkét félnek szüksége lesz a másikra, nagy valószínűséggel nem lesznek áthidalhatatlan akadályok a felek között.

Szóval minden szép és jó, Gene Haas nyélbeütött egy nyerő üzletet, ami hosszú távra biztosítani tudja csapata jövőjét, a Ferrari pedig megoldotta a költségplafon miatti elbocsátások egy részét egy kis papírmunkával (és ne legyen afelől senkink kétsége, hogy ez nem lesz követendő példa valamilyen formában). Tökéletes megoldás mindkét fél részére. Már csak egy gond van. Vagyis kettő. A HAAS ezzel még jobban függővé tette magát a Ferraritól, amiből még lehetnek problémák. Bár ahhoz képest, hogy a kivonulásról is szó volt, ez egy főnyeremény. A másik a pilótapáros. A csapatok nem véletlenül nem ültetnek két újonc pilótát az autóikba. Ugyanis innentől kezdve nincs semmiféle viszonyítási pontjuk a fejlődésükre. Mindegy, hogy az orosz vagy a német fog előrébb végezni év végén, a viszonyítási pont mindenképp egy újonc lesz.

Szólj hozzá

Ferrari Alfa Romeo Sauber Renault HAAS