2021. feb 14.

Heti apró - Érdekességek az elmúlt hétből

írta: F1rka
Heti apró - Érdekességek az elmúlt hétből

IndyCar

Charlie Kimbell 2011-es bemutatkozása óta tagja a mezőnynek, de idén már nem tud teljes szezont futni szponzorációs okok miatt. A csapat csak 2 autót indít a szezonban, azonban Kimell-t sem hagyják cserben és az Indy500-on, valamint az IMS road-ján is elindítják egy harmadik autóval.

Enzo Fittipaldi önként és dalolva hagyja ott a Ferrari akadémiát, aminek 2017 óta a tagja. Ezalatt nyert az olasz F4-ben arany-, egy Formula Regional European Championshipben ezüst-, és egy német F4-ben bronzérmet. A fiatal brazilt az Andretti Autosport csábította el, és ajánlott neki egy ülést az Indy Pro 2000-ben, ami az IndyCar nevelőszériája. Fittipaldi persze nem mondott az F1-ről, de ha úgy alakul, akkor az amerikai sorozatban is nagyon szívesen szerepelne. A családneve, mondjuk, mindkét szériában igencsak jól cseng.

1017841851-20191021-_r3i1174-custom.jpg
Enzo Fittipaldi

 

ELMS

Az Európai Le Mans Sorozat kihirdette a nevezési listáját, ami elgondolkodtató. Az idén 20. évét taposó bajnokság komoly fegyvertényt tudhat magáénak, hiszen amíg rengeteg széria a túlélésért küzd a járványhelyzetben, addig ők a három kategóriából kettőben is (LMP3 és GTE-Am) rekord nevezést könyvelhetnek el. Az LMP2-be 16 egység, LMP3-ba 17 egység ,és a GTE-Am-be 10 egység nevezett. A 6 db 4 órás versenyből álló sorozat első versenye Barcelonában lesz április 18-án. Ezt követi majd a Red Bull Ring, Monza, Paul Ricard, Spa és Portimao. Az LMP2-ben az összes csapat az Oreca kasztnijai mellett döntött, a P3-ban 15-en választották a Ligiert és ketten a Duqueine-t, a GTE mezőnyében pedig 7 Ferrari mellett 2 Porshe és egy Aston lesz látható. Az indulók között egyébként ott lesz Robert Kubica is az LMP2 kategóriában a WRT csapatával. A futamokat pedig élőben lehet nézni a széria Youtube csatornáján.

Mazda

Szomorú bejelentést tett a japán cég. Azon kívül, hogy nem szeretnének részt venni az LMDh-ban, az MX-5 kupa (IMSA bajnokság) kivételével minden kategóriából kivonulnak az év végén és bezárják a DPi programjukat.

Ázsia F3

Kevés szó esik erről a bajnokságról. Pedig, pedig… igencsak érdekes az idei szezon. Az F2-ból „pihenésképpen” átruccanó Zhou és Darulava komoly adok-kapokba kezdett, de meglepetésre csatlakozott hozzájuk a Pierre-Louis Chovet, aki idén a Jenzer pilótájáként fog menni az F3-ban. A tét a presztízsen kívül nem más, mint a végső győzelemért járó 18 értékes FIA licenszpont.  Az eddigi 9 futamból négyet Chovet, hármat Daruvala, kettőt pedig Zhou nyert és csak 15 pont választja el őket egymástól. Most és a következő hétvégén még hat verseny áll a rendelkezésükre, hogy eldöntsék, ki a jobb.

 jehan-daruvala-mumbai-falcons-2021-f3-asian-championship.jpg
Jehan Daruvala

 

Formula 3

A 2019-es brit F3 győztese, Clement Novalak a Carlintól átigazolt a Tridenthez. A francia pilótának (aki brit licensszel versenyzik) a tavalyi év nem sikerült a legjobban, 2 dobogójával és 12. helyével nem nyűgözte a Carlint.

Az MP Motorsport gyors egymásutánban megnevezte mindhárom pilótáját. Méghozzá mindhármukat a Formula Renault Európa kupából igazolták le. Victor Martins és Caio Collet Alpine akadémisták nagy csatát vívtak egymással tavaly a bajnoki címért, amit Martins nyert meg. Mellettük Tijmen van der Helmé lesz a harmadik autó.

A csapatok felkészülésébe is beleszólt a vírushelyzet. A február 25-26-ra tervezett jerezi előszezoni tesztet a beutazási korlátozások miatt halasztani kell. Hogy mikorra csúszik, arról egyelőre nincs információ. Bár nem ez lenne az egyetlen kollektív teszt, de nagyon hiányozna a csapatoknak és az újonc pilótáknak, ha végleg elmaradna.

A Carlin bejelentette második versenyzőjét, ami komoly „erősítítés”. A 19 éves izraeli Ido Cohen legutóbb a Toyota Racing Seriesben versenyzett, és a kilencedik helyen végzett.

Formula 2

Piastri Premás szeződése után már csak az volt a kérdés, hol folytatja a másik két Renault/Alpine akadémista. A héten kiderült, maradnak annál a csapatnál, ahol tavaly is szerepeltek. Guanyu Zhou az UNI-val, Christian Lundgaard pedig az ART-al hosszabbított az idei évre.

A tavalyi F3 bronzérmese, Logan Sargent nem tud indulni az F2-ben, ugyanis a szponzoroknak nem sikerült az induláshoz szükséges pénzt előteremteniük. Az amerikai nagy tehetség, kár érte. Az a terve, hogy a sportautózás valamelyik kategóriájában talál helyet magának, remélhetőleg sikerül neki.  

Gianluca Petecof egy hete hagyta ott a Ferrari akadémiát (Alesi, Fittipaldi, Petecof… Mi a fene van Maranellóban?). Hiába nyerte meg a Formula Regional Európa Bajnokságot, nem nagyon ragaszkodtak hozzá a vörösök. Úgy tűnt, ezzel vége a brazil formula autós karrierjének, de szerencsére nem így lett. Sőt! Az F3-at átugorva, rögtön az F2-be igazolta le a Campos, nagy potenciált látva benne.

Formula 1

A Red Bullnak megvan az első idei nagy győzelme. Sikerült elérniük, hogy mindenki rábólintson a motorbefagyasztás bevezetésére. Ez azt jelenti, hogy 2022-es szezonnyitótól a 2024-es utolsó futamig nem fejleszthetnek a motorgyártók. Persze biztos lesz egy-két kivétel (pl korlátozott megbízhatósági fejlesztés), de lényegében a 3 év alatt nem fognak fejlődni a motorok. Ez pedig két dolgot jelent. Az egyik, hogy a RB átveszi az idei év végén a Honda erőforrását infrastruktúrával és technológiájával együtt. Ehhez pedig egy külön céget is létrehoznak (a neve valószínűleg Red Bull Powertrains lesz), hogy saját költségen tudják futtatni, karbantartani és adott esetben fejleszteni az év végén kivonuló japánok egységeit. A cég bázisa pedig a RB Milton Keynes-ben levő gyárában lesz, ahol az oszrák AVL segítségével fogják futtatni a projektet. A segítség mindenképp elkel, hiszen a Honda hiába rendelkezik már ott egy gyáregységgel, maga a belsőégésű motor fejlesztése, tesztelése és javítása Szakurában történik. A második dolog pedig, hogy az idén minden bizonnyal komoly pénzeket fog mindegyik motorgyártó a projektbe pumpálni, hiszen aki a legjobb hajtáslánccal fog rendelkezni az év végén, annak a következő három évben megmarad az előnye.

Bár a konkrét részleteket még ki kell dolgozni, annyi bizonyos, hogy Kanadában, Olaszországban és Brazíliában az F1 kipróbálna egy új formátumot teszt jelleggel. A terv az, hogy az időmérőt pénteken tartják, szombaton pedig egy 100 km-es sprintversenyt rendeznek, amire külön pontrendszer vonatkozna, a végeredménye pedig a vasárnapi verseny rajtrácsát is adná (a tervekben nem szerepel a fordított rajtrács semmilyen formában). A csapatok nyitottak az ötletre, de időt kértek a tervek áttekintésére, és hogy megegyezzenek egymás közt a részletekben. Mivel tudjuk, hogy az ilyen dolgok mennyire könnyen szoktak menni, azért ne vegyünk rá mérget, hogy ez valóban megtörténik.

f1-15.jpg
Horner, Wolff és Binotto

 

Csütörtökön balesetet szenvedett Fernando Alonso. A spanyol kerékpározott, amikor egy szabálytalanul közlekedő autó elcsapta. Szerencsére nagyon komoly sérülések nélkül megúszta az esetet, azonban így is szükség volt az állkapcsán egy korrekciós műtétre. Az Alpine közleményben tudatta, hogy versenyzője jól van, pár nap után folytathatja a felkészülést, és a bahreini teszteken autóba fog ülni.

A Mercedes és Hamilton megegyezett a folytatásról. Az utóbbi hónapok sajtóhíreivel ellentétben (no comment) a felek 1 éves szerződést írtak alá. Tehát a kontraktus 2021. december 31-ig érvényes. Benne van a pakliban, hogy a 8x-os bajnoknak ez lesz az utolsó éve és ezzel az is eldőlt, hogy a csapatnál mindkét ülés szabad 2022-re, hiszen a szezon végén Bottas szerződése is lejár, akivel eddig is csak 1 éves kontraktokat kötött a csapat.

Úgy tűnik, hogy az idei naptárban eddig TBC-vel jelölt május 2-ai GP a vártaknak megfelelően Portugál Nagydíj lesz. Portimao ugyanis megkapott minden szüksége engedélyt a portugál kormánytól a rendezésre.

Komoly gondokat okoznak a brit karanténszabályok a Haasnak. A motorért felelő mérnökök (akik a Ferrari alkalmazottjai), 10 napot kellene, hogy karanténban töltsenek, ha beutaznak az országa. Ez viszont kivitelezhetetlen, így a motort sem tudják beindítani a gyárban úgy, hogy az már az autóban van. Kénytelenek várni március 12-ig, amikor is Bahreinben elkezdődnek a téli tesztek. Ez viszont azt jelenti, ha bármi gond adódik, ott kell a helyszínen megoldani,s ez nem túl biztató.

Szólj hozzá

F1 IndyCar Mazda F2 ELMS F3 Ázsia F3