2020. Olasz Nagydíj. Claire Williams elhagyja a Monza versenypályát. Miután lemondott pozíciójáról a csapat eladása után, ez volt az utolsó verseny, amin a család irányította a Frank Williams csapatát. Sokan helyeselnek, örülnek, mert benne látták azt, aki „tönkretette” a csapatot. Még többen pedig…
Kedden este, a semmiből jött a hír, miszerint a Renault kérvényezte, hogy visszavonhassa fellebezését, amit azután adott be, hogy az FIA 400ezer euróra és 15 pont levonásra ítélte Lawrence Stroll csapatát a szabálytalan hátsó fékvezetékei miatt. Az ügy nem egyszerű, és bizony az FIA is saras benne,…
Emlékszünk, mit mondott Kimi, miután leintették eddigi utolsó győzelmekor 2018-ban Austinban? Igen, a „F...ing finally”-ra gondoltam. Nos, ez jutott eszembe, most, hogy végre elkezdődik a 2020-as szezon. Idén szinte minden tekintetben rendhagyó év vár ránk, és remélhetőleg sok izgalmas versenyt fog…