2020. aug 20.

Mi történt eddig a 2020-as szezonban? Értékelés a szezon harmadánál - 2.rész

írta: F1rka
Mi történt eddig a 2020-as szezonban? Értékelés a szezon harmadánál - 2.rész

Eltelt hat futam a 2020-as szezonból. Ezt is megértük, így augusztus közepére. Mivel az F1 15-18 futammal számol ebben az „őrült évadban”, nagyjából most járunk a harmadánál, ami pont megfelelő arra, hogy megnézzük, hogy is állunk jelenleg. Ami biztos, az az, hogy idén Hamilton és Verstappen egy külön kategóriát képvisel, viszont a Mercedes technikai fölénye talán még nagyobb, mint '14-ben és '15-ben. A Red Bull a Ferrari és a Williams szinte egypilótás csapat lettek, bár más-más okokból kifolyólag. És kifejezetten érdekes végigkövetni, hogyan zajlik le a generációváltás, mivel elég szépen el vagyunk kényeztetve, ha azt nézzük, milyen szintet képvisel az új generáció. Vegyük szépen sorba a csapatok és versenyzőik teljesítményét a tabella alapján!

images_1_3.jpg

Az értékelés első részét itt találod.

2. rész

sfm_logo.jpg

Jöjjön az ötödik helyezett Ferrari. Akkor itt álljunk meg egy pajkaszegi szóra! Hat nagydíj után egy kis összehasonlítás: 2019: 137 pont, 2020: 61 pont. Igen, - 76 pont a különbség. Vettel 2019: 82 pont 2020: 16 pont, Leclerc: 2019: 57 pont 2020: 45 pont. Sokkoló különbségek.  És ez még hízelgő is a csapatra nézve, hiszen összeszedtek két olyan dobogót Leclerc-rel, amihez közük sem volt. Valahogy olyan érzése van az embernek, hogy a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal. A Ferrari elnöke kijelenti az idény elején, hogy ez, és a következő év kuka és már '22-re koncentrálnak. Közben meg Binotto azt mondja, soha nem adjuk fel, és folyamatosan fejlesztünk. Miközben papíron óriási átszervezések történtek, csak éppen ugyanazok dolgoznak ugyanott és csak az adott részleg neve más a gyárban. A legszebb, hogy létrehozták a teljesítmény növelésért felelő részleget. 2020-ban a Ferrarinál! Eddig mit csináltak? Bárányokat számoltak a Mugelló meletti legelőkön kv-t szürcsölve? Valamint ugyanaz az ember töltötte be több mint 1 évig a két legfontosabb pozíciót, mert nem tudtak senkit kinevezni technikai főnöknek. Lehetne sorolni több oldalon át. Amit látunk az az, hogy a Ferrari egyértelműen beállt Leclerc mögé, és nyugodtan mondhatjuk, hogy egyautós csapat lettek. Van ebben ráció, hiszen ő a jövő, a megváltó, olyan autót kell fejleszteni, ami hozzá passzol. A monacoi autója többé-kevésbé rendben is van, és megmutatta, hogy lehet rá építeni. Sokkal (de tényleg sokkal) többet kihozott az autóból, mint amire az predesztinált, még ha ez igen erős szerencsével is párosult. A páros legnagyobb ellenfele pedig nem más mint a saját csapatuk, akik évek óta amatőr hibák sokaságát vétik versenyről versenyre. Ez mára oda jutott, hogy a versenyzők már lassan rutinból az ellenkezőjét akarják csinálni annak, mint amit kitaláltak nekik. És láss csodát, az működik. Ezzel pedig komplett bohócot csinálva a teljes csapatvezetésből. 

Összehasonlítás
Időmérő
LECERC 4 – 2 VETTEL
verseny
LECERC 4 – 2 VETTEL

 

Charles Leclerc: Jelenleg ott tartunk, hogy a Ferrarinak olyan szüksége van Leclerc-re, mint egy falat kenyér. A saját nevelésű pilóta már többször is kisebb csodát tett ezzel a kocsival, ami nélkül még a középmezőny végén lennének. Bár vétett bár kisebb-nagyobb hibát, egyértelműen a mezőny egyik legjobb pilótája lett. Csak dicséret illeti.

Sebastian Vettel: A négyszeres VB-t, a Ferrari történetének harmadik legtöbb győzelmét szerző pilótáját mintha elfelejtették volna (hogy ki és miért hibás ebben, azt most ne nyissuk meg, sose érnénk a végére). Egy darabig tűrte is a német ezt, de mára egyértelműen elege lett ebből és az eddig mindig a csapatát védő bajnok már nem hallgat. Vagyis igen, csak éppen a csapatrádióban, ezzel is jelezve, milyen fagyos a viszony közte és csapata között. És mi csak a jéghegy csúcsát látjuk, ez a kamerák és mikrofonok nélküli világban valószínűleg sokkal durvább. Sokszor mintha direkt hátráltatná őt a saját csapata, ami nem így van. A Ferrari képtelen két autóra koncentrálni, ez már Schumacher idejében is így volt, azóta sem változott. Csak hát ez addig nem annyira feltűnő, amíg az élbolyban vannak, hiszen erőből megoldják. Kimi Raikkönen és a Ferrari kapcsolata kísértetiesen hasonlít erre. Ő volt már megmentő, volt már bűnbak, ült már jó Ferrariban, rossz Ferrariban, volt már második számú és volt, hogy már nem is számított mit csinál. Mondhatjuk, hogy Vettel az új Kimi ebből a szempontból. Csak míg a finn, ezt némán tűrte, addig a német ezt már nem hagyja szó nélkül. És Prost óta tudjuk, ennek nem lesz jó vége.

mclaren.jpg

A McLaren tavaly már megmutatta oroszlánkörmeit, amit idén ki is eresztett és jobbnál jobb eredményeket ér el. Ez most még inkább a pilótáinak köszönhető, mint sem a remek autónak, és a benne lévő Renault erőforrásnak, de Norris és Sainz kisajtol mindent a csomagból. Versenyeik a  folyamatos csatározásokról szólnak, és tényleg jó látni az F1 második legeredményesebb csapatát, ha nem is régi fényében (mert attól még messze vannak) de határozottan a jó irányba haladni. Mindezt úgy, hogy a Renault gyári csapatát gond nélkül verik. Jövőre pedig már újra a Mercedestől veszik az erőforrást és ha csak el nem rontanak valamit az autón, akár komoly veszélyt is jelenthet majd a Norris-Ricciardo páros a dobogóra. A jelenlegi felállás kiváló példája annak, hogy kell újra felépíteni és jól működővé tenni egy csapatot és ennek az egyik legjobb példája az, hogy Zak Brown felismerte, ő bizony nem jó csapatfőnök, ezért „háttérbe” húzódva inkább magára a McLaren groupra fókuszál, míg a mindennapi feladatokra megtalálta a Porsche egyik sikerkovácsát, Andreas Seidl-t, aki James Key-el kiegészülve helyére rakta puzzle darabjait. Az autónak még azért vannak gyerekbetegségei néha, de pl kevés üzemanyaggal tökéletesen működik ami miatt alapból jó helyekről indulhatnak a versenyeken. Külön dicséret pedig azért jár a wokingiaknak, mert Sainzot mindenben támogatják és ugyanolyan bánásmódot kap, mint Norris. Ez pedig (fogalmazzunk finoman) nem a legjellemzőbb minden csapatra mostanában.

Összehasonlítás
Időmérő
NORRIS 4 – 2 SAINZ
verseny
NORRIS 4 – 2 SAINZ

 

Lando Norris: a fiatal brit kiváló formában van és bár „csak” hetedik az összetettben, hat futam után mindössze 1 pontra van Albontól és Strolltól (akik egyértelműen jobb autóban ülnek) és a negyedik Leclerc-től (akinek két dobogó is az ölébe pottyant) is csak 6 egység választja el. Eddig stabilan verte a nem túl szerencsés csapattársát is, mindezt a második évében. Mindenképp bajnoki alapanyag, Brown nem véletlen kosarazta ki Helmut Markót, mikor le akarta igazolni még F1-es bemutatkozása előtt a Red Bullhoz. Jövőre nagy kérdés lesz,  mire megy Ricciardo ellen a pályán, de ha így folytatja nem lesz gond és az egyik legerősebb páros lehetnek. 

Carlos Sainz: A spanyol nincs irígylésre méltó helyzetben. Igazából egyetlen egy erős szezon után, egyből leigazolta a Ferrari, így most extra figyelem hárul rá, mit is tud. Ezen kívül kapott egy nagyon erős csapattársat, aki eddig előrébb van nála, valamint az sem lehet a legmegnyugtatóbb, ami idén leendő csapatánál zajlik. Ennek ellenére kiváló teljesítményt nyújt és csak a balszerencséjének köszönheti, hogy nincs előkelőbb helyen a tabellán. De még sok van hátra, és a szerencse forgandó. :)

5e48278bbaff8fdaeaa4d172_bwt_racing_point_logo.png

 

A Racing Point talán a legtöbbet szereplő csapat a médiában, ami alapvetően egy örömteli hír lenne, bár ettől a szerepléstől most lehet, hogy szívesen eltekintenének. A másolási ügy már szóba került ebben a posztban, meg készül egy másik bejegyzés, ami csak azzal fog foglalkozni, úgyhogy ennek emlegetésétől, most eltekintünk, akármennyire is nehéz megkerülni, ha a jelenlegi teljesítményüket nézi az ember. A rózsaszín csapat komoly előrelépést tett és ezzel még úgy is harmadikok a konstruktőrök között, hogy levontak tőlük 15 pontot, Perez nem indulhatott két versenyen a vírus miatt és helyette Hülkenberg pedig ebből a kettőből csak egy futamon tudott elrajtolni technikai gondok miatt. Szóval nem unalmasak a hétköznapok a silverstone-i székhelyű csapatnál. A fő gondjuk, viszont nem ez, hanem, hogy nem tudják kihozni az autójukban és a versenyeikben rejlő potenciált. Valami mindig félrecsúszik, mintha váratlanul érte volna őket, hogy ilyen jó autójuk van és nem tudnak vele mit kezdeni. Igazából itt jön az a különbség, ami alapból fel sem tűnik egy F1-es fannak. Ugyanazt csinálja a csapat, mint eddig, de amíg ez folyamatos dicséretet érdemelt a középmezőnyben, addig ez már kevésnek hat az élbolyban. A feladat tehát adva van, már csak meg kell oldani. Kérdés, melyik pilótájukra kéne támaszkodni ebben.

Összehasonlítás
Időmérő
PEREZ 2 – 2 STROLL
HÜLKENBERG 1 – 1 STROLL
verseny
PEREZ 2 – 2 STROLL
HÜLKENBERG 0 – 2 STROLL

 

Lance Stroll: A kanadainak itt a lehetőség, hogy bizonyítsa rátermettségét, és azt, hogy nem csak az apja miatt van itt. Ez eddig -mondjuk úgy- nem volt igazán sikeres és félő, ez nem véletlen. A fenti kis statisztikához hozzátartozik, hogy HULK egyszer el sem indult a futamon, a másikon pedig végig Stroll előtt haladt (beugróként), amíg ki nem intették (azóta is megoszlanak arról a vélemények, hogy miért) a verseny végén még egy extra kiállásra, amivel helyet cseréltek. Pereznek pedig Spanyolországban osztottak ki egy időbüntetést és ezért a befutó után eggyel hátrább sorolták, amivel pont helyet cserélt a két csapattárs. Ami talán a legárulkodóbb, az az, hogy elég jól ment addig, míg Checo beteg nem lett, és az első futamon, amit kihagyott, Stroll harmatgyenge teljesítményt nyújtott. HUL a második futamra már megismerte az autót és hirtelen mindkét kocsi feljavult az időmérőn, de a német simán verte őt. Valamint a versenyen is, lásd fentebb. Majd Perez visszatért és még jobbak lettek mind a kvalin, mind a futamon. Nagyon gyanús, hogy Stroll komoly hiányosságokkal küzd a beállítások terén, ezért égető szüksége van egy tapasztalt csapattársa, akitől átveszik az adatokat. Voltak már hasonló pletykák az F2-es és a Williamses korszakában is, szóval nagy kérdés, meddig tud így ellavírozni. Valószínűleg csak addig, amíg Stroll apuka hagyja. :)


Sergio Perez: A jó öreg Checo. Mondhatjuk, hogy kétféle F1-es szurkoló van. Van,aki szerint a mexikói túlértékelt, és aki szerint meg alulértékelt. A gumimágus már régóta vár egy tényleg jó autóra, bár igazán rosszba talán sosem ült. Most itt van, megkapta, elméletileg folyamatosan a dobogóért kéne harcolnia, de úgy nehéz ha annak mindhárom foka ki van bérelve (már ha nem káoszfutamról van szó). Ezzel együtt is, kicsit halovány a teljesítmény, de ez inkább a csapat számlájára írható. Bizony bevállalósabb stratégiák kellenek, alternatív megoldások, amik a gumihasználaton alapszanak, mert ha valaki, akkor ő ki tudja autózni. Egy ideje már nem állt dobogón, úgyhogy irány az előre. Ha eddig nem tette világossá, kit válasszon a csapat Vettel mellé (már amennyiben tényleg jön a német), akkor itt az alkalom és nincs sok ideje rá.

rbr_logo_2016.jpg

 

A Red Bull kicsit a Ferrarira hasonlít, abból a szempontból, hogy náluk is elhangzik a „majd jövőre” szlogen. Az év elején nagyon fogadkoztak, és úgy indultak neki a szezonnak, hogy a Red Bull-Verstappen páros idén bizony legyőzi a Mercedes-Hamilton duót. Aztán gyorsan kaptak négy nagy pofont ami komoly kiábrándultságot okozott. A nyilatkozat-morzsákból össze lehet rakni, hol is csúszott ez félre náluk, bár szokás szerint nem verik nagy dobra ha hibáztak és inkább megpróbálják magukat a szegény vesztes szerepében feltüntetni. A Honda érkezéséig viszonylag egyszerű volt a recept, hiszen mindent a Renault-ra kentek, de ez most nem működik. Bár elismerik, a japán motorgyártó nem ott tart, ahol ők gondolták, nem játszhatják azt el, mint a Renault-val mert akkor hirtelen motor nélkül maradnak. Így néha kénytelen kelletlen el kell ismerniük, hogy bizony az autó sem lett olyan jó, mint ahogy azt ők gondolták, hiszen a pályán szerzett adatok nem azt adják vissza, amit ők előzetesen kiszámoltak. Tehát ismét nem sikerült a jó szezonkezdés, még szerencse, hogy van egy Verstappenjük. Így ők a félkarú óriás.

Összehasonlítás
Időmérő
VERSTAPPEN 6 – 0 ALBON
verseny
VERSTAPPEN 5 – 1 ALBON

 

Max Verstappen: A holland az eddigi futamokon elképesztő teljesítményt mutatott és ha eddig esetleg valakinek nem lett volna egyértelmű, hogy a mezőny egyik legjobbja, akkor idén ehhez már végképp nem férhet kétség. Egyértelműen többet hoz ki az autóból minden versenyen, mint ami abban benne van, és ezzel versenyben tud lenni a második helyért az összetettben. A RB fejlesztési görbéje hagyományosan a szezonok második felében a jobb, tehát drukkolhatunk annak, hogy ez idén is így legyen. Mert akkor van esélyünk pár kiváló Hamilton-Verstappen csatára.

Alex Albon: A thai az egyik legnagyobb kérdőjel jelenleg. A Spanyol Nagydíjat kivéve minden versenye arról szólt, hogy egy rossz időmérő után jó versenyzéssel átment a mezőny felén. Barcelonában végre összejött neki egy jó kvalifikáció, erre egy harmatgyenge versenyzést mutatott be. Ha összevetjük teljesítményét a csapattárssal, akkor pedig ez kezd egy kicsit kínos lenni a számára. A Red Bullról tudjuk, hogy bizony néhány gyengébb eredmény után pikk-pakk a 'B' csapathoz száműzik a pilótát és onnan egy helycserés támadással feljebb ugrik valaki a ranglétrán. Albon is így került oda, ahol most van, de míg tavaly úgy tűnt, nem lesz semmi gond, addig idén csak bukdácsol.  A csapat, tőle szokatlan módon olyan eszközökkel is segíti, ami bizony nem szokás egy F1-es istállónál, és még a gyárba visszavonult veterán Simon Rennie-t is reaktiválták. Ő volt Webber és Ricciardo versenymérnöke, de saját kérésére már csak a főhadiszálláson dolgozott, de most Horner visszaültette a Pit Wall-ra Albon mérnökeként. Úgy tűnik ez sem hozza meg a várva várt erdeményt, és messze Verstappen mögött kullog teljesítményben. A dolog érdekessége, hogy talán az ő ülése a legkelendőbb, hiszen jelenlegi teljesítménye, vagyis annak hiánya kapcsán többen is esélyesek a helyére. Kezdve a sort elődjével, Gaslyval, de ott van a RB junior programja is, ahol Vips és Camara is csak Helmut Marko telefonját várja.

images_3.jpg

 

A Mercedes 2014 óta megállíthatatlan és szinte letarolta a komplett mezőnyt a turbó korszakban. 2017 és 2018 is reményt adott a Ferrari szurkolóknak, hogy megtörik a dominancia, de mindkétszer csalódniuk kellett, és a végén nem is volt kérdés, hova kerülnek az év végi trófeák. Idén pedig egy minden eddiginél dominánsabb autót sikerült összedobniuk, amivel Hamilton gond nélkül robog az újabb VB címek felé, és mivel jövőre csak minimális változtatások lesznek, könnyen előfordulhat, hogy az az év is a zsákba kerül. szurkolója válogatja, hogy ennek örül-e vagy sem, de őket kéne valahogy megverni, ami nem igazán akar összejönni a riválisoknak. Hihetetlen munkát végeznek és talán az a legrémisztőbb ebben, hogy bármi történik, bárki megy el (legyen az technikai igazgató, főtervező, motortervező, vagy a csapat lelke Lauda), mintha mi sem történt volna, mennek tovább előre, mint egy tank. 

Összehasonlítás
Időmérő
HAMILTON 4 – 2 BOTTAS
verseny
HAMILTON 5 – 1 BOTTAS

 

Lewis Hamilton: A címvédő nem nagyon kérdezett eddig, és az Osztrák Nagydíjon elkövetett hibáját leszámítva hiba nélkül gázol át a mezőnyön. Lehetne mondani, hogy ezzel a technikával könnyű, de ez azért nagy tévedés. Tény, van a mezőnyben pár pilóta, aki képes lenne hasonló teljesítményre abban az autóban, de ne legyenek kétségeink. Lauda és Brawn nem véletlenül akarták őt mindenáron a csapatnál tudni. Közhely, de ettől még igaz: A legjobb pilóták előbb vagy utóbb a számukra legjobb csapathoz kerülnek és most is ezt látjuk. És ne feledjük, a Mercedesnek ez elsősorban szigorúan csak üzlet. Nem fizetnének ki ekkora összegeket senkinek, ha biztosak lennének benne, hogy ugyanezeket az eredményeket más is hozná a töredékéért. Bár volt egy kisiklásuk, ami megmutatta, hogy ők sem sebezhetetlenek, de ezzel együtt is, mindössze hat futam alatt olyan gyomrost adott a Hamilton-Mercedes duó az egész mezőnynek, amire senki sem számított, talán még ők sem. 

Valteri Bottas: A finn helyzete sosem volt irígylésre méltó, még akkor sem, ha sokan lennének a helyében a mezőnyből. A nyerő autóban ül évek óta, csak éppen a csapattársa az F1 történetének egyik legjobbja. Idén, mindent évben, úgy készült, hogy most aztán tényleg ott lesz és a címért fog harcolni. És bár voltak részsikerek, mostanra eldőlni látszik a kérdés, hogy ez sikerül-e neki. Hat futam után 43 pont hátrányban van és még Verstappen is megelőzi a tabellán. Bottas fő gondja az, hogy nem egy olyan dolgot mondani, amiben alulmarad Hamiltonnal szemben, mert ez egy több tényezős történet. Nem csak a nyers tempóval marad el, hanem kiegyensúlyozottsága sincs meg és az utóbbi pár futamon ismét kiderült, hogy az agresszivitása sem. Márpedig az angol legyőzéséhez, folyamatosan 100%-ot kell nyújtani mindenből, hogy esélye legyen valakinek legyőzni. Így marad a másodhegedűs szerep, és egy-két futamgyőzelem.

Nos itt tartunk most, és várjuk a folytatást annak ellenére, hogy a legfőbb kérdésre valószínűleg már választ is kaptunk. Viszont a középmezőnyben óriási csaták várhatók és a konstruktőri harmadik hely is a végsőkig kérdéses lesz, ami további nagy csatákat fog eredményezni. A következő hat futam: Spa, Monza, Mugello, Szocsi, Nürnburgring és Portimao. Ez garancia arra, hogy nem fogunk unatkozni, hiszen nagyszerű pályák és mint már idén is láttuk: egy futamon bármi megtörténhet. 

Szólj hozzá

tabella 2020 Ferrari Forma-1 Norris F1 Red Bull Mercedes Formula-1 Vettel Forma1 McLaren Forma 1 Hamilton Perez Leclerc Formula 1 Formula1 Sainz Bottas Verstappen Stroll Racing Point Albon