2020. máj 27.

Ki? Hova? Mikor? Meddig? Mennyiért?

írta: F1rka
Ki? Hova? Mikor? Meddig? Mennyiért?

Csere-bere fogadom....

Ki? Hova? Mikor? Meddig? Mennyiért?

Ez az öt kérdés foglalkoztatja a szurkolók nagy részét azóta, hogy Sebastian Vettel bejelentette, év végén távozik a Ferraritól és hirtelen megindult a körforgás, majd ugyanolyan gyorsan le is állt. Ideiglenesen. A vörös alakulat nagyon korán korán döntött a jövőről, ami elég szokatlan, hiszen egy normál szezonban is később szokták ezeket bejelenteni. Idén meg ráadásul még egy métert se mentek éles körülmények között az autók. Most megpróbálom körbejárni, mi történhet a továbbiakban és miért.

Az anyavállalatok felől érkező rossz hírek lehet, hogy mindent felülírnak majd, ezt előre le kell szögezni. Reméljük minden csapat túléli ezt a mostani helyzetet és beindul végre a szezon. Jelenleg 13 versenyző szerződése jár le ez év végén, ami rengeteg spekulációra ad okot. Nézzünk mindent sorjában!

Kezdjük a Ferrarival, akiknél elkelt mindkét hely. A Vettel-Ferrari válásról és arról, miért éppen Sainz a legjobb megoldás jelenleg Leclerc mellé, itt írtam. Ezt nem is boncolgatnám tovább, de ami még érdekes lehet a történetben, az a gondolkodásmód. Mattia Binotto úgy döntött, hogy a Ferrari hagyományaitól eltérően egy nagyon fiatal párossal vág neki a következő évnek. Ez mindenképp nagyon bátor döntés, és hatalmas kockázat is egyben, de arra is rámutat, hogy a csapat már nem 3 vagy 5, hanem inkább tíz évben gondolkodik. A páros jónak tűnik, óriási potenciál van benne, már csak egy jó autó kell a kezükbe.

A Mercedes különleges és egyúttal nagyon érdekes helyzetben van, hiszen a hatszoros világbajnoknak és hűséges fegyverhordozójának is lejár a kontraktusa év végén. Vettelt már össze is boronálták sokan a német csapattal. A Merci-Vettel duó papíron bitang erősen hangzik, egy Mercedes-HAM-VET trió pedig azt hiszem sokunk álmát váltaná valóra. Marketing szempontból verhetetlen lenne a dolog, de vannak más tényezők is, amik nem kevésbé fontosak. Először is, az angol bajnoknak igencsak komoly beleszólása van ebbe, és ő nem titkolja, hogy továbbra is Bottast szeretné (még akkor is, ha néha mást mond). Ezen kívül a Daimler erősen gondolkodóba esett az F1 és FE projektekkel kapcsolatban is és könnyen előfordulhat, hogy kihúzzák a dugót, mielőtt aláírnák az új Concorde egyezményt. Ha ez megtörténne, akkor mint csapat mennek és csak motorokat adnak az ügyfeleiknek. Láttunk már ilyet nem egyszer (BMW, Honda, Toyota). Plussz a dízelbotrány őket is érzékenyen érintette és komoly költségcsökkentő intézkedéseket hoztak és hoznak is valószínűleg a jövőben. A csapatvezető Wolfnak is lejár a megbízatása (aki egyúttal a tulajdonos is a csapatban), és még nincs megegyezés a jövőt illetően. Nem tudhatjuk, mi zajlik a háttérben, de valószínűleg nem véletlen, hogy Hamilton főleg Wolftól tette függővé az új szerződését. Tegyük fel, hogy minden marad a régiben és Hamilton újra aláír. Ez esetben a csapatnak 3 opciója van a másik ülésre: Bottas, Vettel, és Russell. Ha csapat hosszú távon gondolkodik, akkor csakis Russell jöhet szóba, mint a saját nevelésű csodagyerekük, aki jelenleg a mezőny végén szenved egy Williamsben, ám nagyon komoly tapasztalatokat szerez. Bottas mindig csak 1 évre ír alá és elég hullámzó teljesítményt mutat minden évben. Már ő sem fiatal, viszont tapasztalata komoly előny lehet egy másik csapatnál amire sokan vevők lennének. Kérőben nem lenne hiány, ha ülést keresne és Wolf valószínűleg nem is hagyja ülés nélkül, hisz ő a menedzsere is. A négyszeres német bajnok leigazolása óriási rizikót rejt mindkét fél számára. Először is, nem biztos, hogy szerencsés egy fenékkel két lovat megülni. Hiába nagy a marketing érték, azzal nem sokra megy, ha egymás elől veszik el az értékes pontokat, miközben a két legfőbb rivális csak egy-egy versenyzőre koncentrál egy címért vívott csatában. Ezenkívül kérdéses Vettel pszichikai állóképessége, amit most nem ecsetelnék, mind láttuk az utolsó másfél évet. Valamint ennek a két embernek nem kis összeget kéne kifizetni, sőt, simán elképzelhető, a Merci csak arra használja Vettelt, hogy Hamilton óriási fizetési igényét kicsit lejjebb nyomja. VET úgy tűnik, 19-re lapot húz és vagy Mercedes, vagy a visszavonulás. Én személy szerint arra tippelek, hogy Russell fog jönni Bottas helyére, akármi is lesz a Daimler döntése az F1-et illetően, a német rekorder pedig visszavonul.

ham-bot-rus.jpg

Hamilton, Bottas, Russell

A Red Bullt és az Alpha Taurit, itt is egy kalap alá veszem, ahogy szoktam. A R.B.-nál egy valami biztos: Max Verstappen ülése. Ő az akire építenek rövid és hosszú távon egyaránt. Csapattársa, Alex Albon tavaly év közben cserélt helyet Gaslyval a Toro Rossóból és elég jól teljesített, de tudjuk az utóbbi évekből, hogy az osztrák csapatnál villámgyorsan változnak a dolgok, ha valaki nem hozza a szintet. A tapasztalatok alapján idén már többet fognak várni tőle és sokkal közelebb kell lennie Maxhez mint eddig volt. Ezt szerintem tudja hozni, megkapja a következő szerződését. Ha mégsem, akkor most először komoly gondban lesz a csapat. A T.R. vagyis Alpha Tauri pilóták már ültek a nagycsapat autóiban de mind Gasly, mind Kvjat vissza lett fokozva. Tehát nincs igazi alternatíva, ami egyben azt is jelenti, megakadt a híres Red Bull akadémia. Ha esetleg „külsőst” igazolnának, akkor talán Bottas jöhetne szóba mint rutinos hátvéd. Vagy megpróbálják megkaparintani Norrist a McLarenből. Esetleg Russellt, bár kétlem, hogy eladná a Merci. De az komoly érvágás lenne a tekintélyükben. Kicsit meglepődnék, ha változna az idei felállás náluk.

Ricciardo leigazolásával a McLaren egyik ülése elkelt. Norrist én az ifjú aranynégyes (még VER, LEC, RUS tartozik ide) egyik tagjának tekintem. Meggyőződésem, hogy tartani fogja a lépést RIC-el és ha a McLaren is javuló tendenciát fog mutatni, akkor nem lesz kétséges a folytatás. Vagyis lehet, mert sok csapatnál fent lesz a névsor tetején. A csapat jelenleg nagyon komoly anyagi nehézségekkel küzd a koronavírus miatt, de a McLarenről van szó, és ők mindig talpra esnek. A NOR-RIC páros igencsak ütőképesnek tűnik, mindenképp a páros megtartása lesz az elsődleges cél. Ha esetleg nem jönne össze, akkor ők is bajban lennének. A csapatot ismerve biztos, hogy fiatal versenyzőben gondolkodnak, de abból nem nagyon van elérhető a paicon. Albon, Gasly és Giovinazzi akik szóba jöhetnek de ezek közül nehéz bármelyiket is elképzelni Wokingban. Szóba jöhet még Alonso de a spanyol eddig nem jött jól ki a McLarenes korszakaiból és kétlem, hogy még egyet bevállalna. Érdekes módon a Mercedes adhat nekik egy megoldást ha Norrist nem tudják megtartani. Jövőre ugyanis ismét a németektől veszik a motorokat, és ha Merci úgy dönt Russellnek adnak még 1 vagy 2 tanulóévet, akkor bizony arra a McLaren sokkal megfelelőbb partner mint a szenvedő Williams. Ezen kívül talán még Magnussent tudnám elképzelni, bár kérdés, az egykori saját nevelés mennyire neheztel volt csapatára. A dán szerintem a legalulértékeltebb versenyző a mezőnyben és komoly meglepetéseket tudna okozni egy versenyképes autóval. Mindenesetre izgalma párost alkotna az ausztrállal, mindketten elég kemények a pályán. Persze ez már elég vad elképzelés és a legvalószínűbb Norris megtartása.

A Renault tőbb szempontból is komoly gondban van. Először is, már az egy komoly győzelemmel fog felérni, ha megmarad a csapat. A francia állam, mint az autógyár fő tulajdonosa, óriási pénzeket kénytelen beletolni az elmúlt 2 hétben a vállalatba, hogy ne dőljön össze az egész. Bár Abiteteboul, mint csapatfőnök mindenkit nyugtat, hogy a Renault mennyire elkötelezett az F1 mellett, de tudjuk ez mennyit szokott érni ebben a sportban. Ha kivonulnak, akkor bizony nagyon hosszú idő után ismét nem lesz Reanult motoros autó a rajtrácson. De persze ez csak a legrosszabb forgatókönyv. Egyenlőre itt vannak, és az a fő problémájuk, a sztárpilótájuk úgy írt alá a McLarenhez 2021-től, hogy egy darab versenykört sem tett meg az autóval. Ez bizony komoly jelzés lehet a többieknek, hol tartanak, ezért nem is nagyon kapkodják el a pilótakérdést. Ocon biztos pont lehet, képes a jó teljesítményre, ráadásul francia. Viszont csak ez lesz az első éve a csapatnál, és nem tartozik a legtapasztaltabb pilóták közé, és jelenleg nem hinném, hogy egy RIC kaliberű kormányforgatót meg tudnának győzni. Bottas, és Magnussen akik esetleg szóba jöhetnek a tapasztalatuk miatt. Na, meg Alonso, akiről tudjuk, szívesen visszatérne a száguldó cirkuszba egy jó ajánlat esetén, ráadásul a Reanult-val különösen jó viszonyt ápol. De bárkivel is ülnek le tárgyalni, először meg kell mutatniuk azt, hogy RIC tévedett. Bár irónikus, hogy ezt főleg pont neki kéne bemutatni.

A jövőre már Aston Martin gyári csapatként (igen komoly Mercedes segítséggel) induló Racing Pointnál érdekes helyzet állhat elő. Sergio Perez helye biztos, és bármi is fog történni a csapatnál a jövőben, maradni fog. Komoly ráhatása volt a csapat közelmúltjára és ha ő nem segített volna az új tulajdonosoknak, akkor lehet ma már csapat se lenne. Ráadásul egy nagyon jó pilóta, rengeteg tapasztalattal és nagyon stabil teljesítménnyel. Ezenkívül Mexikóban szinte már nemzeti kincs, ami komoly marketingbevétel a kis csapatnak. A másik ülésre azonban nem mondható az atombiztos jelző, ami különösen érdekes annak tükrében, hogy Lance Stroll apja egyben a csapat fő tulajdonosa. Az alakulatnál igen komoly átszervezés van folyamatban és valószínűleg fontos tárgyalások folynak a háttérben titokban, amikről csak néhány apró részletet tudunk. Az egyik ilyen árulkodó jel Toto Wolf részvény vásárlása a csapatból, mint magánszemély. Ezenkívül ne felejtsük, nem csak a pályán van szoros kapcsolat a Mercedesszel hanem azon kívül is, hiszen a németek ott vannak mint résztulajdonosok az A.M.-ban is. Ezek után már nem meglepő a rengeteg szóbeszéd Wolf és Lawrence Stroll körül. A legvadabb pletykák arról szólnak, hogy a Mercedes kivonul az F1-ből és csapata összeolvad az Astonnal. Ha ez létrejön és átveszik a komplett szakembergárdát mindennel együtt, hirtelen ott lennének az élbolyban. Ez esetben a Perez melletti autó ülése igencsak vonzó lenne szinte bárkinek, beleértve persze Vettelt is, de akár Hamiltont is meggyőzhetik. Egyelőre nem tudjuk, mennyi igaz ezekből a pletykákból, de ismerve az F1-et, biztos történni fog valami. Ha a teljes fúzió nem is jön létre, a szabad hely akkor is elég vonzó, hiszen a csapat évek óta az egyik leghatékonyabban fejlesztő. Strollnak egy esélye van megtartani az ülését és idén mindenképp fel kell tudnia venni a versenyt a csapattársával. Ha ez nem fog sikerülni, hiába az óriási hátszél, a tulajdonosi kör nyomást fog gyakorolni Stroll apukára. Ha pedig ez megtörténik, akkor Russell, Norris és Bottas lehetnek az elsődleges célpontok. De a majd idén mutatott forma alapján akár merészebb terveket is szövögethetnek és akár még Alonso is szóba jöhet.

Az Alfa Romeónál ugyanaz a helyzet, mint az Alpha Tauri-Red Bull kapcsolatban, Csak ők a Ferari fiókcsapata. Akiknek van egy Raikkönen és más sem semmi. A finn veterán vélhetően úgy van, ha mardni akar, akkor marad, hanem nem, akkor megy és visszavonul. Igazából hobbi szinten űzi már csak ezt a sportot a mezőny korelnöke. Giovinazzinak viszont ez lehet az utolsó esélye arra, meggyőzze a főnökeit arról hogy helye van a mezőny tagjai közt 2021-ben is. Ehhez nem kell mást tennie, mint hozni azt, amit Kimi, ami eddig nem igazán ment neki. Helyére van jelentkező bőven a Ferrari akadémiáról, köztük Mick Schumacherrel, akit nagyon sokan már a csapatnál látnak a szurkolók közül. Valószínűleg még egy kicsit várniuk kell, mert a sorban jelenleg még előtte van Robert Shwartzman és Marcus Armstrong is. Őszintén szólva nem látom GIO-ban azt, ami kell az olaszoknak, ezért szinte biztosra veszem a váltást. A jégember pedig bármikor bejelentheti visszavonulását, ezért az Alfánál simán benne van a pakliban egy teljesen új pilótapáros 2021-re.

A Haas is komoly döntések előtt áll. A csapat kicsit egy helyben toporog, per pillanat nem túl vonzó amit nyújtani tudnak. Magnussenről már volt szó fentebb, azt továbbra is tartom. Bár vannak vele problémák, a fő gond inkább Grosjean. Azt továbbra sem értem, hogy sikerült megtartania erre az évre a helyét a csapatnál, főleg ha azt nézzük, hogy egy Hülkengerg is ott volt a lehetséges utódai között. GRO képes kiugró teljesítményre, ezt többször is bizonyította pályafutása során, viszont az utóbbi két évben hibát hibára halmoz és rengeteg pontot dobott el. HULK ezzel szemben lehet, hogy taszítja a dobogót, de képes a folyamatos, stabil pontszerzésre amire nagy szüksége lenne az amerikai csapatnak. Egyszerűen a jelenlegi páros nem működik. MAG új szerződése nem valószínű, hogy veszélyben van, ha hozza a formáját. Ő majdnem minden csapatnál erősítést jelentene, a francia viszont izgulhat, és őt ismerve nem hinném, hogy még egyszer megmenekül. Az már más kérdés, ki jöhet a helyére, hiszen nem nagy a választék. Giovinazzi semmivel sem jobb mint ő, talán még gyengébb is és más nem nagyon van a jelenlegi mezőnyben, aki aláírna velük. Esetleg Kubica, de neki csak végső esetben adnának lehetóséget. Simán elképzelhető HUL visszatérése is egy év szünet után, habár ő sem ápol túl jó viszonyt a dánnal (mint ahogy senki sem a mezőnyből). Vagy meglepetésre marad minden a régiben. Van egy „C” opció is, ami nem túl vidám, ellenben komoly alapja van. Ez azt jelentené, hogy Gene Haas csapattulajdonosnak elege lesz az egészből és kiszáll. Ez sajnos könnyen előfordulhat.

mag-gro.jpg

Magnussen, Grosjean

És elérkeztünk a grove-i templom szegény egeréhez. A Williams a legfiatalabb pilótapárossal rendelkezik és eljutott odáig, hogy az versenyzik náluk, aki többet ígér. Ez jelenleg Latifi és Russell. Vagyis csak Latifi, hiszen Russell a Mercedes neveltje és egy kicsit olcsóbbban kapnak pár alkatrészt cserébe a versenyeztetésért. Félre értés ne essék, az angol ifjú óriási tehetség, éppen ezért az első adandó alkalommal feljebb fog lépni. Hogy kik jönnek a helyükre, azt még megtippelni sem lehet. Latifitől sem lehet sokat várni, mivel ez lesz első idénye és nem lenne meglepő ha az utolsó is egyben. Egész egyszerűen lehetetlen megtippelni, kik lesznek a következő szezonban a pilótáik.

Nagyjából így áll a helyzet. Most úgy tűnik, mindenki a Mercedesre vár. Az első dominók már eldőltek, nagy kérdés mi lesz a többivel. Viszonylag ritkán alakul ki nagy keringő, de most erre minden esély megvan. Aztán lehet, hogy minden így marad, ez a poszt pedig jó nagy hülyeségnek fog tűnni. :)

Szólj hozzá